Miből maradtunk ki… – Ford Mustang Bullitt 2008

Csak nekünk új a Bullitt, két kiadás is volt eddig – Ford Mustang Bullitt, 2008 – használtteszt

Ilyenkor döbbenünk rá, mennyi jóból maradtunk ki eddig azzal, hogy a Mustangot nem forgalmazták Európában, és mennyire jó lesz nekünk ezután. Hogy Bullittból már volt régen is? Naná! És milyen finom gépezet!

Döbbent arcokkal találkoztam az elmúlt hetekben, amikor megemlítettem, hogy egy 2008-as Bullitthoz lesz szerencsém. Szakmabeliek is sűrűn tekerték az emlékeik fogaskerekeit, még nekünk is, akik a híreket böngésszük minden nap, teljesen kimaradnak néha modellek. Persze, az európai, de leginkább a hazai piacra koncentrálunk, és olyan, mint Amerika, csak az érdekesség kedvéért csusszan be néha. Ilyenkor döbbenünk rá, mennyire más világ, és mennyi mindenből maradunk ki. Ez nagyot változott, mióta a 2015-ös Mustang már a magyar piacon is elérhető, a Bullitt nevet pedig nagyjából tavaly hallotta először a legtöbb érdeklődő itthon. Épp az 50. évfordulón, ugyanis a 2018-as Mustang Bullitt a klasszikus 1968-as Bullitt című film emlékére készült el, és továbbra is tartom a véleményem, hogy ez az egyik legjobb döntésük volt. Ám nem ez az első Bullitt, nem is a második, mert már harmadik generációját éli.

Először 2001-ben tűnt fel a különkiadás, majd 2008-ban, és most az utóbbihoz volt szerencsém egy olvasónk jóvoltából.

A 2005-ben megjelent Mustanggal nagyot ugrott a modell imidzse, a múltidéző forma, az újragondolt klasszikus vonások pont úgy kerültek a rajongók elé, ahogy azt kívánták.

Az elsőt és ezt tekintik az igazi Mustang rajongók a két legmeghatározóbb modellnek, és ezt cáfolni semmiképp sem tudnám.

A magyarul San Fransisco-i zsaru című film is kicsit többet mond az óceánon túl, mint itt, de ha a teljes filmet nem is, azért a történelem egyik leghosszabb, több mint hét perces legendás autós üldözését azért a legtöbben láttuk, legalábbis remélem. Ha nem, akkor van pótolni való. A filmben használt 1968-as GT390 mintájára készült 2008-as modellt a Ford Racing vette kezelésbe és végzett el rajta apró átalakításokat, amik külön-külön nem tűnnek lényegesnek, mégis alaposan megváltoztatták vele a GT karakterét. Kezdjük a külsővel, mert talán az itt a legfontosabb, elölről rápillantva azonnal fel kell ismernünk, hogy ez egy Bullitt. A ’68-as autót is azzal tették különlegessé, hogy letisztították, érdekes, hogy a 2001-es újragondoláson még nem, de a 2008-ason már eltüntették a lovacskát az orráról. Selyemfényű vékony keretet kapott a hűtőmaszk, a lökhárítóba nem került ködlámpa, ennél az autónál viszont érdekesség, hogy az első sárvédőkbe megrendelték a plusz oldalindexeket. A felnik szintén a klasszikus ötküllős, polírozott peremes darabok, mögöttük szürkére fényezték a Bullitt féknyergeit. A kerekek csak 18 colosak, látványban és futásban is nagyon jót tesz neki, hogy nem annyira peremesek az abroncsok.

Hátul már megjelenik a GT embléma helyén díszelgő Bullitt korong, ami ennél az autónál igazi különlegesség, hogy az 1607 darab elkészült fekete egyike.

A klasszikus, csak a Bullitthoz elérhető Dark Highland Green volt a másik választható, és egyébként ennek a szériának is jól áll, abból rendeltek egyébként többet, 4975 darabot. Érdekesség, hogy 7700 példányt, még 2008-ban terveztek legyártani, végül csak 6582 készült el, ebből 810 már 2009-ben.
Hirdetés
Csak Észak-Amerika és Kanada kapott belőle az újautó piacra, ez a példány először Németországban, Hamburgban került forgalomba Európában, majd Ausztriában. Még most sincs benne túl sok kilométer, 11 évesen még nem érte el a 60 ezret sem, ez egyébként nem csak kívül, de belül is látszik. Az állapota nagyon meggyőző, nagy becsben van tartva második autóként. A Ford korabeli anyaghasználata nem épp a tartósságáról híres, de itt alig látni karcokat a kemény műanyagokon.

A Bullitt egyik fontos része az alumínium műszerfalborítás, ami itt valóban fém, akárcsak a váltógomb, ezen a téren csak a 2018-as modellnél tértek vissza a klasszikus fehér golyóhoz.

A váltó természetesen kézi kapcsolású lehetett csak, az ötfokozatú szerkezet olyan precizitással kapcsolható, amit még az újat ismerve is megkönnyeztem. Tűpontos, rövid úton jár, és érezni rajta a nyers vasat, mint egy MX-5, csak itt kicsit nagyobb a motor, amire rákötötték. A 4,6 literes, hengerenként háromszelepes V8-as szívó motort a Ford Racing tuningolta, épp csak egy kicsit, ez volt az első olyan sorozatgyártású Ford, ami nyitott légszűrőházat kapott. 315 lóerőre növelték a motor teljesítményét, és egy akkor új megoldással lehetővé tették, hogy 85-ös oktánszámú benzintől 100-ig bármilyennel erőveszteség nélkül tudjon működni a V8-as, valamint 6250-ről 6500-ra emelték a leszabályozást. A differenciálművet 3,73-as áttételezésűre cserélték, ezzel fürgébb lett a Bullitt, mint az alap GT. A motor hangja alapesetben csöndes és forgatva, csúcsteljesítmény közelében 6000-nél sem bántóan hangos, sportosan szól, de hosszú távon is elviselhető hangerővel. A kipufogórendszer is más, valamint a Bullitt fél centivel nagyobb átmérőjű króm végeket is kapott, nincs az a klasszikus bugyborékolás, csak egy selymesen járó motor és erőteljes hang. Vezetni egészen természetes, a kormányzás rásegítése már itt sem az a túlszervózott, mint a régebbi modelleken, a kuplung is az átlagnál keményebb, ahogy a váltó kapcsolásához is erőt kell kifejteni, igazából nagyon szép összhangban van az egész. Érezni a merevtengely hátrányát, nem mernék vele lendületeset kanyarodni, de kényelmetlennek azért nem mondanám, ami a józan méretű kerekek javára is írható.

Érezni rajta az amerikás egyszerűséget, ami az európai autók tekintetében nem feltétlenül pozitív, de megvan a saját bája, amitől azonnal bele lehet zúgni.

Az ülések kényelmesek és még hátul is akad láb-, és fejtér is, szóval 2+2-es kupéként akár felnőttek is élvezhetik. Tény, hogy rengeteget fejlődött a Mustang, aminek nagyon jót tett, hogy az európai igényeknek is meg kell felelnie. Ugyanakkor messze nem mondható erről a szériáról az, hogy rossz lenne vezetni, mert nagyon is élvezhető. Persze itt a krúzolás és a hang élménye dominál, valamint a forma, amit a Bullitt kis hozzáadott és elvett értékeivel finomhangoltak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?