Miért lesznek egyre nagyobbak az autók?

A biztonság és a táplálkozás is befolyásolja a négykerekűek méretét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt évtizedekben egyre hosszabbak és szélesebbek lettek az autók, ám az utak és a parkolóhelyek nem követték a változást, hamarosan fordulhat a trend az autóiparban.

Manapság egészen más dimenzióban mozognak autóink, mint 30-40 évvel ezelőtt. Ha 1976-ban lépnénk be egy Volkswagen szalonba, akkor a VW Polo első generációjának 360 centi hosszú példánya fogadna, mellette pedig ez egyes Golf “terpeszkedne” a maga 3,7 méteres hosszával. De hogy nézne ki ez ma? A Polo jelenleg kapható hatodik generáció már átlépte a 4 métert, egészen pontosan 405 centis hosszal büszkélkedhet, ami csak 2 centivel marad el a hármas Golf hasonló méretétől. A Golf is jócskán maga mögött hagyta a hetvenes éveket, a Golf hetedik felvonása 4,25 méter hosszon terül el (ez a ferdehátú változat értéke), ezzel a mérettel pedig a kisebb kompaktok között foglal helyet. A szélesség is bőven növekedett, ami a parkolási nehézségek mellett ajtórányitásból eredő sérüléseket is okoz, maradva Golf példájánál, 19 centivel szélesebb a hetedik generáció az elsőnél. Persze a problémán a parkolóhelyek méretének növelésével javítani lehetne, de ez az elérhető helyek számának csökkenésével járna, ami az egyre több autót figyelembe véve ugyancsak gondot okozna. De miért kell egyre nagyobb autó? Ennek több oka is van, az egyik pedig a biztonságunk. Az egyre szigorodó ütközésvédelmi normák teljesítéséhez nem elegek csupán modern anyagokat, például nagy szilárdságú ötvözeteket használni, hanem gyűrődőzónákra is szükség van, ami elnyeli az ütközésből eredő energiákat. Egyre nagyobb figyelmet kap a gyalogosbiztonság is, ezért a mostani autók orra jóval magasabban húzódik a régebbieknél, és már itt is szükséges olyan tér, ahova képes benyomódni a motorház gázolás esetén. A másik ok bizony maga az ember, ugyanis a világháborúk óta a több tápláléknak hála az emberek nagyobbra nőnek, nem csak széltében, hanem vertikális irányban is, a Ford Focus 1998-as bemutatkozásakor is ezzel magyarázták az Escorthoz képest megnövekedett méreteket. A magasabb utasoknak hosszabb autó szükséges, viszont ha csak hosszirányba nő, de széltében nem, akkor a végeredmény egy aránytalan jármű lesz. További növeli a szélességet a kerékméret növekedésének trendje, ugyanis a szélesebb kerék több helyet vesz el a kabinból, ezt kompenzálandó a karosszériát is szélesebbre méretezik, a Renault Scenic ezért is kaphatott 20 colos, de vékony kereket, bár ennek ellenére a helykínálat romlott az elődhöz képest.
Hirdetés
A luxusautóknál még egy plusz tényező is szerepet játszik a méret növekedésében, ez pedig az Egyesült Államokban keresendő. Mivel az ottani utak jóval szélesebbek és a helyi gyártók modelljei is jóval nagyobbak, így például egy Range Rover aprónak tűnik az amerikai utakon, pláne ha például egy Cadillac Escalade mellé parkol, így az európai modellek kicsinek és túlárazott tűnhetnek egy amerikai vásárló számára. Az új világ piaca viszont túl nagy ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni, ez vezetett a BMW X7 megszületéséhez is, ami már megfelelő méretű az amerikai piacra is. Érdekesség, hogy nemrégiben a taxik között egyeduralkodónak számító, New York belvárosában is hemzsegő Ford Crown Victoria 23 centivel hosszabb, mint a BMW X7. Persze a fogyasztók bizonyos köre hajlamos nagyobb típus választani, mint amire valójában szüksége van, gondolva arra, hogy ez “jobban mutat”, ezt az igényt viszont a gyártók is igyekeznek kiszolgálni. A modellek növekedésének elméletben a parkolóhelyek méretének és az utak szélességének korlátozottsága is véget vethetne, ám ez nem tűnik túl nagy nyomásnak a gyártók számára. Ami viszont véget vethet a növekedésnek, az a szigorodó környezetvédelmi norma (meg persze az ezzel járó magas büntetés) és az elektromos autók terjedése. A káros anyagok csökkentésének és a hatótáv növelésének egyik hatékony módja a súly csökkentése, ami méretcsökkenést is hozhat. Jelenleg még a gyártók modernebb anyagok használatával képesek úgy növelni a méretet, hogy közben csökken a súly, de ha a technika fejlődésénél gyorsabban szigorodik a szennyezési norma, akkor az egyetlen módszernek csak a kicsinyítés marad.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?