Nem lesz menekvés a mesterséges intelligenciától a Mercedesekben

A CES technológiai kiállításon mutatta be a Mercedes-Benz, milyen lesz az új infotainment-rendszere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Személyre szabott felhasználói élmény, megszemélyesített mesterséges intelligencia, és will.i.am személyesen: a Mercedes-Benz új infotainment-rendszere a végletekig az egyénről szól.

Úgy néz ki, a Mercedes-Benz közeljövőben érkező infotainment-rendszere lesz a K.I.T.T.-hez eddig leginkább hasonló technológia az autókban. A mesterséges intelligencia által működtetett virtuális asszisztens majdnem emberszerű megjelenést fog kapni, és kommunikációja során is az emberek stílusát próbálja majd imitálni. Sőt, még hangulatai is lesznek: egészen pontosan négyféle, és a sofőr vezetési stílusára alapozva dönti majd el, melyik személyiségét veszi fel éppen.
Hirdetés
Az új asszisztens a Mercedes-Benz legújabb operációs rendszerén fog futni, ami más újdonságokat is tartogat. Idáig nem látott audiotechnológia kerül a közeljövő új Mercedes-Benzeibe MBUX Sound Drive néven, amit nem mással, mint will.i.ammel, a korábbi Black Eyed Peas tagjával (jelenleg vállalkozó) közösen fejlesztettek ki. Itt is az MI játssza a főszerepet, a vezetési stílushoz fog igazodni az audiorendszer hangzásvilága. A navigáció egyszerű bemondóját is elavultnak tekinti a Mercedes-Benz, ezért a videojátékok technológiáját felhasználva az útirányok surround hangzással fognak szólni onnan, ahonnan aktuálisan éppen a leginkább intuitív. Emellett az új E-osztályban látott videojátékozási lehetőség itt is meglesz, interneten keresztül retró játékokkal lehet majd játszani, akár mozgásérzékelős vezérléssel. A művészet kedvelői is megtalálhatják a számukra érdekes funkciókat a Mercedes-Benz új infotainment-rendszerében, hiszen a mesterséges intelligencia a mostanában divatossá vált automata képalkotást is elhozza az utastérbe, bár a látványosságon kívül nem tudjuk, ez milyen előnyökkel jár vezetés közben. Még NFT-megjelenítő is lesz, ami mára talán kissé elkésettnek tűnik, hiszen a "helyettesíthetetlen tokenek", azaz a digitális grafikai műalkotások piaca egy elég nagy lufi volt, ami azóta kipukkadt. A zenemániások nem csak a navigációs utasításokat hallgathatják kristálytisztán és sztereóban, a Dolby Atmos technológiával az Audible és az Amazon Music e-könyveit, podcastjait és zenéit lehet majd élvezni. Mindezt a CLA tanulmányautón mutatja be a Mercedes-Benz a Las Vegas-i CES-en, ami egy vadonatúj platformra épül - ettől a padlólemeztől egy shooting brake-re és még két új SUV-ra is számíthatunk. A Mercedes-Benz 750 km-es hatótávot és 15 perc alatt 400 km-re elég töltést ígér ezekkel a modellekkel, ami jelentős előrelépés lenne a jelenlegi villanyautókhoz képest. Ha pedig valakit kevésbé a technológiai újítások érdekelnek, annak is érdemes figyelnie a Mercedes-Benzre a CES-en, mert a következő G-osztály álcázott kivitele is ott lesz.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?