Nem veszik a villanyautókat, ezért nem épít új akkugyárat a VW

Folytatódik a Volkswagen elektromos autókkal kapcsolatos terveinek leépítése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen az elektromos autókat érintő alacsony kereslet miatt újabb téren húzza meg a nadrágszíjat: nem épül meg a negyedik akkumulátor-gigaüzem, amely akár Magyarországra is kerülhetett volna.

Tovább folytatódik a Volkswagen kálváriája a villanyautó-eladásokkal. Ezúttal szerencsére leépítéseket nem hoznak a vártnál alacsonyabb számok, ám a korábban tervezett, új akkugyárat el kell engednie a németországi óriásnak. Mindezt Oliver Blume, a cég ügyvezető igazgatója az európai villanyautó-eladások "akadozásával" indokolja: szerinte nincs racionalitása jelenleg egy ekkora beruházásnak a piaci igények alapján, még akkor sem, ha az egyeztetések már elkezdődtek, illetve ha Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, illetve Magyarországon már különböző lehetséges területekről is folytattak tárgyalásokat.
Hirdetés
A Volkswagen fejesei úgy érzik, hogy ráérnek még ezzel a döntéssel, ahogy magával a bővítéssel is, ám a csehek lényegében ki is kerültek az opciók közül ezzel a fejleménnyel. Csehország ugyanis fontosnak tartja, hogy az adott helyen akkumulátorgyár épüljön, ezzel az elektromos jövőben is biztos helye legyen az országnak az autóiparban. Így arra a döntésre jutottak, hogy más lehetséges befektetőknek ajánlják fel a területet, ezzel kapcsolatban már 5 különböző befektetővel is megkezdték a tárgyalásokat. A Volkswagen ezzel szemben az elektromos autókat érintő egyéb tervekből is visszavett, a 300 ezerre várt eladott villanyautó-szám helyett megelégszenek a 150 ezres célkitűzéssel is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?