Hirdetés

Ritka magyar buszok kerültek elő!

Kincsek a kertben!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Saját tapasztalatból tudom jól, hogy a kertek mélyén kincsek lapulhatnak. Most két ritka, magyar gyártmányú autóbusz került elő, egy Rába Tr 3,5 és egy Ikarus 31, és ami fontos, még menthető állapotban.

Balra a Rába Tr 3,5 kisbusz, jobbra az exportból visszamaradt Ikarus 31. Mindkét típus önhordó karosszériával készült

Aki járatos a veterán magyar buszos körökben, az előtt minden bizonnyal nem titok az a barbárság, vagy inkább vandalizmus, amit a BKV egykori, a kőbányai Gyömrői úton található autóbusz-javító főműhelyében elkövettek: rossz állapotú, de pótolhatatlan MÁVAG autóbuszokat vágtak össze ócskavasnak, két szintén jobb sorsa érdemes Ikarus 630-as társaságában. Számomra különösen fájó ez a dolog, mert a MÁVAG járgányokhoz volt némi közöm, hogy anno biztonságos helyre kerültek, és álmomban sem gondoltam volna, hogy a tapasztalt szakik menesztése, nyugdíjazása után az új vezetőség mit művel majd a roncsokkal. Ám néha történnek csodák! Ugyan sok régi busz kallódik országszerte, de ezek zöme közlekedéstörténeti szempontból nem jelentős, viszont a képen látható, kertből előkerült buszok láttán felugrottam a forgószékemből. Már a jobbra látható Ikarus 31-es is ínycsiklandozó jelenség, hiszen ellenben a korszerűbb 311-essel, ebből csupán egyetlen példányról tudok felújítva – a Miskolci Közlekedési Vállalat kék járművéről van szó, amelynek még jómagam szignóztam az OT vizsgás papírját, mint a Muzeális Minősítő Bizottság egyik tagja. A forrás szerint az előkerült 31-es 1960-as gyártás, eredetileg exportra szánt busz, és ez utóbbi tényt erősítik meg a panoráma tetőablakok, amelyek nem jellemezték a hazai Ikarusokat. A kocsit a 44-es AKÖV vette használatba GA-54-58 forgalmi rendszámmal, majd 1972-es selejtezésekor egy családi ház mögött kötött ki, mint tárolóhelyiség.

Eléggé hiányos a Rába, nincs benne sem motor, sem váltó, sem ülés

Az Ikarus nem egyedül árválkodott a kertben, párja azonban egy olyan jármű volt, amelyről bővebben már írtam az Ikarus 30-ast bemutató cikkben. A Rába Tr 3,5 világviszonylatban is az első önhordó felépítményű autóbuszok egyike, igazi kuriózum, amiből a BKV korábban helyreállított egy kocsit (ez látható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban), de két roncsból összeépítve, és nem kész állapotúra, illetve működőképesre megcsinálva. És most itt van egy kis Rába, igaz, motor és váltó nélkül, de tudható, hogy ő GF-846-os, amit a Fővárosi Autóbuszüzem 1949-ben Miskolcra irányított, enyhítvén a krónikus vidéki kocsihiányt. Hogy mi lesz a sorsuk, még nem tudni, de abban biztos vagyok, hogy nem a lángvágó fog végezni velük.

fotó: Indóház Online

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?