Videó: kiderül, melyik az RS Audik királya

Gyorsulási versenyen méri össze az erejét 6 különböző sport-Audi, a végeredmény több mint meglepő

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezen a látványos versenyen mindenféle motor akad: soros öthengeres, V6-os, V8-as, V10-es és tisztán elektromos erőforrás is rajthoz áll. Bár nincs itt az összes RS modell, de minden padlólemez-változat képviselteti magát.

Ma már mindenből készül sportváltozat - a városi kompakttól a 2,3 tonnás SUV-ig. Így van ez az Audi háza táján is, ahol annyi az RS modell, hogy már követni is nehéz. Az összeset előkeríteni ugyanarra a helyre szinte lehetetlen lett volna, ám a Carwow csatornája összehozott valami nagyon hasonlót. Az RS modellek ugyanis - ahogy a többi, "hétköznapibb" Audi - csoportosíthatók a lemezek alatt dolgozó technológia szerint, ezekből a "csoportokból" egy-egy modellt állítottak rajthoz egymás ellen. A soros öthengeres motorral szereltek közül (RS 3, RS Q3, TTRS) az RS3 jelent meg, a V6-os motorral szerelt, eggyel nagyobb kategóriát (RS 4 és RS 5) az RS 5 ötajtós változata képviselte, a legnagyobb "alacsony" kategória (RS 6 és RS 7) nevében pedig az RS6 Avant küzdött meg a dicsőségért. Nem maradhatott ki természetesen a hatalmas, V8-as motorral szerelt RS Q8 sem, ahogy a legendás, tízhengeres R8 és az Audi villanyhajtású sportkupéja az RS e-tron GT sem.
Hirdetés
Természetesen minden itt felsorakoztatott modell - valamilyen formában - Quattro összkerék-hajtással szerelt, így leginkább a tömeg, az aerodinamika és a nyers erő kellene, hogy meghatározza az eredményeket. Legalábbis elméletben. Meglepőek viszont a célfotók több szempontból is, így mindenképpen ajánljuk a teljes videó megtekintését. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy ez egy sima, egyenes kifutó, ahol kizárólag a gyorsulás számít: valószínűleg egy technikásabb, kanyarokkal tűzdelt versenypályán - sem időeredmény, sem pedig élményfaktor tekintetében - nem ebben a sorrendben végeznének.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?