Viharszezon: ki fizeti az időjárás okozta autókárt?

Rádőlt a fa, elárasztotta a víz? Örülj, ha van cascód!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vajon ki fizet azok számára, akiknek autójában az időjárás kárt okozott? Jelentős előnyben van, aki cascót kötött az autójára.

Bár a hosszú kánikulát lezáró zivatarok már vasárnap este megérkeztek, hétfőn még nagyot kontrázott az időjárás és az előrejelzések szerint a következő napokban továbbra is számíthatunk heves, akár jelentős károkat okozó esőzésekre. Az idei évben az átlagosnál gyakrabban fellépő, heves viharok sokszor nem csupán beteg, korhadt, hanem egészséges fákat is kidöntöttek, akár totálkárossá törve az alattuk parkoló járműveket. Célszerű röviden áttekinteni, ilyen esetekben hogyan működik a kártérítés, illetve milyen óvintézkedésekkel csökkenthető ez a fajta kockázat.
Miként azt az UNION biztosítótól megtudtuk, a viharkároknak mintegy 10-12 százalékát okozzák fakidőlések, ágtörések. Ha a károsodott gépkocsi rendelkezik cascóval, egyszerű a helyzet: a casco térít, majd az illetékes biztosító a károsulttal együttműködve, a körülmények megismerését követően megvizsgálja, hogy terheli-e a fa tulajdonosát bármilyen kártérítési felelősség. Ha saját fa dől az autóra, a casco viharkár címén szintén megtéríti a keletkezett kárt.
„Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a kártérítési felelősséget könnyű megállapítani. Casco híján attól követelhetünk kártérítést, akinek a telkén állt a fa. Ezt jobb esetben a károkozó ingatlan tulajdonosi felelősségbiztosításának terhére tehetjük meg (ilyen biztosítás ma már sok lakásbiztosítás részét képezi). Ilyen felelősségbiztosítás híján azonban csakis a polgári jog alapján tudunk eljárni, ha kártérítésre tartunk igényt.” – magyarázza Maják Viktor, az UNION kommunikációs igazgatója.
Hirdetés
A kárigény jogossága azonban korántsem egyértelmű. Ilyen esetekben két tényezőt vizsgálnak: egyrészt azt, hogy a fa kezeléséért felelős személy vagy szervezet (közterület esetében legtöbbször az önkormányzat) a fát illetően a megfelelő és szükséges gondossággal járt-e el. Másrészt pedig a fakidőlést vagy ágtörést okozó vihar során fellépő szél erősségének a mértékét.
Ha a fa bizonyíthatóan beteg, korhadt volt, és a tulajdonosa vagy kezelője nem ápolta megfelelően, akkor fennáll a kártérítési kötelezettség. Az ilyen esetek azonban ritkán egyértelműek, így a szakértők is gyakran megosztott felelősséget állapítanak meg. „Amennyiben azonban a fa egészséges, a viharban pedig a szél sebessége 54 km/órát meghaladó volt, vis maior helyzet áll fenn, vagyis a kárért senki nem felelős – hívja fel a figyelmet Maják Viktor. – Ilyen esetben kizárólag a casco-biztosításra számíthatunk.”
Közterületen bekövetkező fakidőlés esetén sokszor igen nehéz behajtani a jogos kárt is az önkormányzattól vagy a közút kezelőjétől. Ilyenkor legtöbbször hosszadalmas szakértői vizsgálatokra számíthatunk, megegyezés hiányában pedig csak a polgári peres út marad. Fontos azt is tudni, hogy nincsen eltérés aközött, hogy a kidőlt fa parkoló vagy mozgó járműben okozott-e sérülést. Amennyiben azonban már előzetesen kidőlt fának vagy leszakadt ágnak megyünk neki, az egyszerű figyelmetlenségnek minősül, vagyis szintén nem mások felelősségi kártérítésére, hanem csakis a saját cascónkra számíthatunk.
Hogyan tudunk körültekintően eljárni?
Fontos a megelőzés!
  1. Vihar előtt próbáljuk az autót biztonságos helyre állítani. A fa alatti parkolás nem számít ugyan gondatlanságnak (gyakran a jégverés ellen is védelmet nyújt egy nagyobb lombkorona), de ha tehetjük, lehetőleg inkább fedett helyre húzódjunk az autóval.
  2. Ha a saját kertben fa alatt parkolunk, folyamatosan ellenőrizzük a fa állapotát, szükség esetén ne sajnáljuk a beteg részeket levágni róla, esetleg időben gondoskodjunk az egész növény kivágásáról is.
  3. Ha a kertből vastagabb faág lóg ki, számoljunk a felelősségi kérdésekkel: ingatlanbiztosításunkat felelősségbiztosítással is egészítsük ki.


Kárrendezés
  1. A fáról, az autóról és a területről készítsünk megfelelő fényképeket, amelyek egy későbbi bizonyítási eljárás során hasznos segítséget jelenthetnek.
  2. Közterületi kár esetén ne csupán a biztosítónkat értesítsük amilyen hamar az lehetséges, hanem a terület kezelésében illetékes szervezetet is.
  3. Bár az autót mielőbb szeretnénk helyreállítva használni, a javítást csak akkor rendeljük meg, ha arra a biztosítónktól az ilyenkor elengedhetetlen kárszemlét követően engedélyt kaptunk. A kárszemle előtt csakis a további károk megelőzése érdekében változtathatunk az autó állapotán. Ellenkező esetben a biztosító mentesülhet a kártérítés alól.


„Összefoglalva elmondható, hogy jelentősen nagyobb védelemre, valamint jóval gyorsabb és kényelmesebb ügyintézésre számíthat az az autótulajdonos, aki viharkárát casco-biztosítással tudja rendezni. Egyrészt (az elvárható gondosságon felül) nem kell felelősségi kérdésekkel foglalkoznia, másrészt az ilyenkor járó kártérítéshez akkor is rövid időn belül hozzájut, ha valamelyik külső fél felelőssége megállapítható” – összegez az UNION kommunikációs igazgatója.
Mire számíthatunk, ha autónkban a víz tett kárt?
Újfent leginkább csak casco biztosításunkra, de esetében is ügyelni kell arra, hogy nehogy szándékos rongálást állapítson meg a biztosító. Szándékos rongálásra hivatkozva visszautasíthatja a térítést, ha olyan helyre parkolunk, amit nyilvánvalóan elönt a víz, ha szándékosan vízbe hajtunk, s azzal károsítjuk az autót, vagy ha a már vízben álló autó motorját megpróbáljuk elindítani. Özönvízszerű eső esetén tehát még addig próbáljuk meg kimenteni, s magasabb helyre, de lehetőség szerint leginkább fedett helyre vinni autónkat, ameddig arra van mód. Amennyiben úgy érezzük, hogy autónk mulasztás, például a csatornarendszer karbantartásának hiánya miatt ázott el, akkor az ázásról és okáról rendőrségi jegyzőkönyvet kell készíttessünk, természetesen a már említett fotós dokumentálás mellett. Mindezt a zuhogó esőben, s még a kezünkben a bizonyítékokkal is több mint kétséges, hogy a közút/épület/parkoló/csatonahálózat üzemeltetője, illetve annak biztosítója fog-e fizetni számunkra. A casco vízkár esetén is a legjobb védelmet adja, persze illúzióink ne legyenek, mindenképp rosszul fogunk járni, lehetőség szerint a megelőzésre fektessünk hangsúlyt, ha már az időjárás nem kegyes hozzánk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?