Vlagyivosztokban már szívnak a hó és a butaság miatt

Remek orosz videó: így ne autózzunk télen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyszerű eset, egy mellékutca letaposott, eljegesedett hóval. Egyedül még csak-csak elmennél, de ha előtted elakadnak, vége a játéknak.


Mivel játszanak a vlagyivosztoki gyerekek így télvíz idején? Többek között levideózzák azokat a szerencsétlenebb bácsikat és néniket, akik a havas utakon bukdácsolnak. Adott egy kellemes külvárosi környék, balra a nagy paneltömb, jobbra meg egy emelkedős mellékutca. A srácok kurjongatnak, már előre kacagnak, amikor a második generációs, ebben a formájában 1991 és 2000 között gyártott Mitsubishi Pajero nagy svunggal utána ered az éppen elakadó Toyota RAV4-nek. Ki is röhögik őket, amikor a két autó egyszerre kezd el visszacsúszni a meredélyről.
Hirdetés


Mind a két kocsi irányíthatatlanul szánkózik, pedig a vezetőik állnak a féken. A kép alján látható szedán, feltehetőleg egy Honda Accord sofőrje jól tette, hogy megállt. Így még hátrébb is tudott tolatni, fedezékbe. A RAV4-est nem fogja meg, csak kifordítja a padka, összecsattan a két összkerekes, sőt még egy lángcsóva is felcsap. Pedig a Pajero tankbetöltője elvileg a bal oldalon van. Így a keményebb tél előtt jó tanácsnak annyi, hogy nem elég, ha mi el tudunk menni, a többi közlekedőre is figyelni kell. A Mitsubishi meg kellett volna várja a Toyotát, csak utána kellett volna próbálkoznia a lendületből felhajtással.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?