X6 stílusú MINI terepkupé készül

Detroitban a MINI Paceman Concept

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Azt hittük, a BMW X6 csak amolyan kósza próbálkozás volt, de alaposan tévedtünk, mert Münchenben most a MINI Countryman alapján készül terepkupé. A neve egyelőre MINI Paceman Concept.


A BMW sok mindennel kapcsolatban elsüti, hogy önálló kategóriát teremtett. Ezek közé tartozik a SAC, a Sports Activity Coupe, amelyet a hétköznapi ember úgy ismer: BMW X6. Eddig az hihettük, az amerikai design-guru, Chris Bangle vizuális ámokfutásának gyümölcse a terepkupé, ám ezt a tényt cáfolni látszik, hogy Bangle már nem felelős ember a BMW-nél, ellenben újabb SAC kategóriás jármű van születőben, és ezúttal BMW helyett MINI-alapokon. Jövő év elején, januárban, a Detroitban megrendezésre kerülő North American International Auto Show (NAIAS) rendezvényen debütál hivatalosan a MINI Paceman Concept, a Countryman két ajtajától megfosztott rokona. Bennfentesek szerint az autó gyártása eldöntött tény, amit alátámasztani látszik a tanulmány állapota is - a részletek kidolgozottak, semmi irreális jövőbemutatás, elnagyoltság. A Countryman a legnagyobb a MINI-flottában, és ehhez mérten a Paceman (ha ez marad egyáltalán a neve) sem ment össze igazán. Az autó hossza 11 centivel nyújtózik négy méter fölé, míg szélessége 179, magassága 154 centiméter. Az új MINI-stílust mutató orr mögött a legcombosabb benzines turbómotor dolgozik, ez 1,6 literes hengerűrtartalmat, valamint 211 lóerős teljesítményt jelent, alaphelyzetben 260, rövid időre, szükség esetén 280 Nm forgatónyomatékkal. A Paceman Concept legfontosabb eleme a hajtáslánc, az ALL4 összkerékhajtás, ami a Countryman adománya. Az elektronikus rendszer normál esetben 50:50 százalékos elosztásra törekszik, de ha a helyzet megkívánja, akár a nyomaték 100 százalékát is hátra tudja irányítani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?