Szinte semmit sem fogyaszt a sok új Toyota
Már öttagú a Toyota nálunk is elérhető hibrid modellpalettája - az Auris és a Prius mellé megérkezett ugyanis a Yaris Hybrid, a Prius Plug-in és a hétüléses Prius+ is.
Három a Prius: a képen kék a konnektorról tölthető Plug-in, hátul a szintén új Prius+
Már nem kevesebb mint öt hibrid, vagy ahogy hivatalosan illik fogalmazni, Full Hybrid autója van a Toyotának, hiszen a harmadik generációs Prius és az Auris HSD mellé újabb három környezetbarát modell érkezett a piacra. Bemutatkozott a konnektorról tölthető Prius Plug-in, a hétüléses Prius és a Yaris Hybrid - utóbbit egy rövid kör erejéig vezettük is. [BANNER type="1"]
Első, második és harmadik generáció. A Prius már hétülésesként is rendelhető
Miközben egyre-másra jönnek a hétköznapi használatra korlátozottan alkalmas és rendkívül drága elektromos autók, no meg a szintén nagyon nem olcsó hatótávnövelős mutánsok, a Toyota szép csendben, 1997 óta több mint 4 millió eladott hibriddel büszkélkedhet. Európában 400 ezer, Magyarországon - importőri úton - 1500 ilyen példányt értékesítettek. A harmadik szériás Prius világszerte 454 ezres eladási számával abszolút bronzérmes az idei első hat hónapot tekintve, ez pedig már nem piskóta - a Toyota (a Lexus prémiummárkával karöltve) az év végéig tisztes 1 millió hibrid forgalomba helyezésével kalkulál.
Konnektorról egyelőre a Prius PHEV tölthető, a Yaris Hybrid meg a többiek csak minimális távon tudnak tisztán elektromos üzemmódban közlekedni
Miért ragaszkodik a Toyota a HSD (Hybrid Synergy Drive) hajtáslánchoz, miért nem "utazik" a mások által oly' kedves zéró emisszióra? Amint az a budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, azért, mert (még) nincs meg a megfelelő infrastruktúra, nem alkalmas a környezet a kizárólag elektromos energiát használó villanyverdák elterjedésére. Nyilván a Toyotának is van (nem Európában) elektromos vagy épp üzemanyagcellás autója, de a márka szerint komoly jövője csak az 1-2 személyes kis villanyos járműveknek lehet, no meg a hibrideknek, a plug-in hibrideknek és az üzemanyagcellás kocsiknak.
A legújabbfajta Priusokban ilyen lítium-ion akkumulátorok vannak a korábbi NiMH cellák helyett, a hibrid Toyoták benzines motorjai Atkinson ciklusúak a Yaris esetében 1,5, a többieknél 1,8 literes hengerűrtartalommal
Az ügyfél azt várja, hogy városon belül elektromos üzemmódban, üzemanyag-fogyasztás nélkül használhassa autóját, de jó legyen hosszabb távú utazásokra is kényelmesen, kompromisszummentesen. S egy töltéssel hány kilométer megtételére legyen képes az autó? Legalább 20-ra. Abból jutottak erre a következtetésre, hogy a konnektorról tölthető Priusból 600 darabos flottát bocsátottak ki, s az egy év alatt összesen 800 ezer km során a felhasználók átlagosan napi 20 km-t (sem) tettek meg (otthonukból a munkahelyükre, s vissza). S mennyit tud a Prius Plug-in? Elvileg 25-öt... És hol töltötték autójuk akkumulátorait? Lakhelyükön, azaz gyorstöltőre sem volt szükségük.
Ez itt épp a Yaris Hybrid (alapból 286 literes) csomagtartója - az akkumulátorok nem vesznek el helyet a hibrid Toyoták rakteréből
A "normál" Prius NiMH cellái helyett a Prius Plug-in 230 V-os hálózatról 1,5 óra alatt feltölthető, kimúlásukat követően újrahasznosított akkumulátorai lítium-ionosak, s miként arról korábban mi is beszámoltunk, Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő révén már magyar sofőr is tesztelte a modellt. Most pedig vásárolt is egyet - a Magyar Szolár Szövetség elnöke az újságírók előtt vehette át az első hazai Prius Plug-in kulcsát Hiroshi Saitótól, a Toyota Motor Hungary elnökétől. A környezettudatos gondolkodást hirdető Glattfelder elmondta, hogy a tesztidőszak 600 km-e alatt jobbára a fővárosban autózva - nyilván gyakori töltéssel - 1,5 l/100 km-es fogyasztást ért el, ami még a gyári 2,1-es, 49 g/km CO2-kibocsátást feltételező értéknél is kedvezőbb.
Glattfelder elnök úr átvette, Saito elnök úr átadta, majd le is fényképezte
A Prius Plug-in nem olcsó, de elképesztően kedvező üzemeltethetőségével hosszú távon akár be is hozhatja az árát - egy drága benzinfaló kocsihoz képest mindenképp
Hibrid kéne, hétszemélyes? A Prius+ az ön autója. A mérnökök az első hibrid egyterű esetében is mindent megtettek, hogy se alaktényezőben (0,28), se súlyban ne szálljanak el (mindössze 125 kilóval nehezebb a standard Priusnál), a lítium-ion akksi az első ülések alá került, a csomagtartó ötszemélyesen 505, hétszemélyesen is 200 literes. A Prius+ vegyes fogyasztása 4,1-4,4 l/100 km, ami 96-101 g/km-nek felel meg. Másfél tonnás, igazi családi mindenesként. Alapára 8 999 000 forint.
Kipróbálva: nem túl magas felnőttek a Prius+ harmadik üléssorában is egész jól elférnek
Konnektoros Prius ide, hétüléses Prius+ oda, a legnagyobb sláger mifelénk a Yaris HSD lesz - a tiszta üzeme mellett árával is vonzónak titulálható hibrid miniről ebben a cikkben szinte mindent megírtunk, most csak azt emelnénk ki, hogy 4,6 millió forint alatti indulóára bizony erőteljesen megkérdőjelezi a kis dízelek létjogosultságát. Nincs benne semmi olyan, amitől a dízelek takarékosak, s amik a dízelekben el szoktak romlani. Másfél literes benzines és elektromotorjával, 99 lóerős összteljesítménnyel, automata váltóval 3,5 l/100 km a fogyasztása, 79 g/km a CO2-emissziója, miközben ha kell, 11,8 mp alatt 100-on van, s 165 km/h-val is képes haladni. Utóbbiaknál fontosabb, hogy városi fogyasztása szenzációs 3,1 l/100 km is lehet a "gyakran választható nulla NOx-, részecske- és CO2–kibocsátással járó EV-üzemmóddal".
Végre egy hibrid, ami üzeme mellett árával is olcsó: Yaris HSD
Milyen vezetni? A röpke próbakör tapasztalata szerint olyan, mint egy Yarist, illetve olyan, mint egy Priust vagy egy Auris HSD-t - egyszerű, csendes, kényelmes. Állítólag 50 példányt már meg is rendeltek belőle közepes vagy a legmagasabb felszereltséggel, a sláger pedig olyannyira a fehér szín, hogy szinte mindenki azt akarja. Szerintünk kékben sem rossz. De az sem rossz, hogy a Toyota kőkeményen kiáll elvei mellett, s folytatja modellpalettájának kizöldítését. Önnek milyen Toyotája van? Készüljön fel rá, hogy hamarosan hibridként, standard vagy konnektoros hibridként is kapható lesz...
Itt állíthatod be, hogy az Autónavigátor cikkeit az elsők között lásd a Google keresőjében.



















































































