BMW X5

BMW X5

(2006 - 2013)

Pozitív


Egy ekkora autótól (2,2 t) szinte zavarba ejtően kezes és agilis viselkedés, hétülésesként is rendelhető, csodálatos motorok, klasszis, okos és villámgyors összkerékhajtás, kiváló menetteljesítmények.

Negatív


A hazai tulajdonosai többsége miatti kétes, nem túl kedvező megítélés, a V8-as relatíve sokat fogyaszt, M-es futóművel és 20-as kerékkel már kezd kényelmetlen lenni.

Méret, kényelem, kidolgozás

A második X5 sokkal nagyobb lett elődjénél, csupán a tengelytáv 11 cm-t nyúlt, ez pedig remek ismérve a megnövekedett helykínálatú utastérnek, amely még minőségibb anyagokkal operál, még gazdagabb felszereltségű, és még technokratább kisugárzású az immár elektromos váltókarral és rögíztőfékkel és az elmaradhatatlan, ezen sokadik továbbfejlesztésében már kifejezetten felhasználóbarát iDrive-al. A BMW-nél kénytelen-kelletlen belátták, hogy sokan a nagy SUV-kel az egyterűeket is helyettesítik, így felárért az X5 is kapható hétüléses kivitelben, padlóba süllyedő, rövid távon még felnőttek számára is bevállalható harmadik sori ülésekkel. A csomagtér már alaphelyzetben is óriási (620 l), nőtt a vontatható tömeg, több lett a pakolóhely, csak az a fránya, lefelé is nyíló hátsó ajtórész keseríti meg a csomagtérben matató mélynövésűek életét.

Különleges felszereltség

Kezdenek azért lassan a germán prémiumosok is felhagyni a szűkmarkú alapfelszereltségekkel. Az X5-ben is széria mindenféle s fajta földi jó: 18-as alufelni, automata klíma és váltó, iDrive, részben elektromos ülésállítás, multifunkciós kormány, fedélzeti, AUX és MP3 CD. Persze azért egy új kompakt ára még simán eltapsolható extrákban, de az már csak finomhangolásos testreszabás.

Ajánlott motor

A 3.0-ás benzines sorhat az összes BMW modellsorozatban teljesít, itt is kiváló, finom, erős (272 LE, 0-100 8,1 s), takarékos. A 4.8-as V8-as ugyanez hatványozva, sajnos fogyasztásban kevésbé. Adnak 555 lóerős M-es változatot is, de a legnépszerűbbek a zseniális sorhat háromezres dízelek, egy (235 LE, 520 Nm) vagy két (286 LE, 580 Nm) turbóval, az X5 ezekkel a legharmonikusabb és értelemszerűen a leggazdaságosabban fenntartható.

Fenntartási költség

Rugalmas, használattól függő olajcsere intervallumok (nívópálca híján majd szól a gép), a rendkívül bonyolult fedélzeti elektronika és az USA beli gyártás dacára kiváló megbízhatóság, mérethez és menetteljesítményhez képest takarékos, tartós dízelek. De a szervizek drágán dolgoznak és az alkatrészeknek is vastagon megkérik az árát.

Biztonság

Jóllehet, még nem szerepelt az Euro NCAP töréstesztjén, de a BMW biztonságtechnikai színvonala, az X5-be zsúfolt aktív és passzív biztonsági berendezések kiemelten magas szintje, a nagy tömeg és méretek tükrében a kiváló öt csillag a minimum elvárható eredmény. Egyetlen apró hátrány, hogy a hétüléses kivitelben leghátul ülőket nem védi a függönylégzsák.

Típustörténet

Bemutatkozik a második generációs X5

Piacon a friss, 3 üléssorral is rendelhető szabadidőautó

Modellfrissítés, erősebb motorok, 3,0 literes, 306 lóerős és 4,4 literes, 407 lóerős benzinesek, 3,0 literes 245 és 306 lóerős dízelek

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre