Ahol van még Prius, ott még egy frissítést kap

Nem a külsejével mutat újat a frissített Toyota Prius

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nálunk már átvette a Toyota Prius helyét a Corolla, a hibridek úttörőjének negyedik generációja már csak plug-in változatban kapható itthon. Ahol még árulják a nem konnektoros változatát, ott most modern technikát kap a Prius.

Azokon a piacokon, ahol még kapható a Prius IV, második frissítését kapja. A "ráncfelvarrás" célja az volt, hogy a vezetéstámogató és infotainment rendszerek tudása felzárkózzon a mai élvonalhoz. A 122 lóerős hibrid hajtás nem változott: az 1,8 literes, Atkinson-ciklusú benzinmotor és az 53 kW-os villanymotor továbbra is egy finoman működő, bolygóműves e-CVT erőátvitellel társul. Ahogy korábban, most is nyolcféle színben lehet megrendelni a Priust, egyetlen különbség, hogy a Pearl White helyett a Platinum White Pearl választható, amely még csillogóbb megjelenést ígér az egyedi formájú autónak.
Hirdetés
Újdonságot technológia terén kell keresni, az alapfelszereltség része lett ugyanis a Toyota Safety Sense (TSS) csomag, amely modern vezetéstámogató rendszereket tartalmaz. Magába foglalja az ütközésre felkészítő rendszert (PCS), az adaptív, távolságtartó tempomatot (ACC), az automatikus távfény-asszisztenst (AHB), a holttér-figyelő rendszert (BSM), a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő-rendszert (RCTA), valamint a sávtartó asszisztenst (LTA) is. Az adaptív tempomatot és a holttér-figyelő rendszert már közvetlenül a kormánykerékre telepített gombokkal lehet be- és kikapcsolni, illetve az érzékenységüket állítani. A biztonságon túl az infotainment rendszer nagyobb felbontású érintőképernyőt kapott, emellett immár Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis, de innentől alapáron jár a Toyota Connect rendszer is, amelynek része a fedélzeti wifi hotspot, a kiegészítő 15 GB-os háttértár és a mobiltelefonos MyToyota alkalmazás révén a távoli hozzáférés is. A szériafelszereltség eddig is igen gazdag volt, eztán sem lesz szegényes. Alapáron jár ugyanis a kulcs nélküli bejutás, a LED-es fényszóró és hátsó lámpa, a Head-up Display, a tolatókamera, az ülésfűtés, az elektromos gerinctámasz, a kétzónás légkondicionáló, az esőérzékelős ablaktörlő, az automatikusan elsötétülő belső visszapillantó tükör és a vezeték nélküli mobiltelefon-töltő is. A felfrissített Toyota Prius körülbelül 11,87 millió forintnak megfelelő euróért kapható az érintett piacokon, nálunk viszont olcsóbban is megkapható a Prius hajtásláncával és akár kombi karosszériával is elérhető Corolla.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?