Beárazták a Renault új villanyautóját, korrektül!

Itt a Renault Megane E-Tech 100% Electric hivatalos árlistája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Február elsejétől előrendelhető a Megane E-Tech 100% Electric, amely a Renault első olyan modellje, amelyet kimondottan az új CMF-EV platformra fejlesztettek.

A villanyhajtású Megane mozgatásáról egyetlen elektromos motor gondoskodik, ám az kétféle teljesítményszinttel érhető el. A gyengébbik is 130 lóerős, 250 Nm forgatónyomatékkal, az erősebb pedig 220 lóerős, 300 Nm nyomaték kíséretében. A lítium-ion akkumulátorokat az LG szállítja, ezek szintén két különböző változatban rendelhetők. A kisebbik kapacitású 40 kilowattórás, ami 299 kilométeres hatótávhoz elegendő, a nagyobbik viszont 60 kilowattórás, ami már 470 kilométeres hatótávhoz is elegendő. A Renault ígérete szerint a legmagasabb szinthez járó 130 kilowattos villámtöltővel fél óra alatt feltölthető az autó, a 7,4 kilowattos oszlopról, illetve fali töltőről 8 óra alatt 399 kilométernyi energiát képes magába szívni, de ami a legnagyobb szó, az az alapáron járó 22 kW-os AC töltés, amivel a 3x32 amperes oszlopokról (és otthoni töltőkről) a kisebbik akku nem egész 2, de a nagyobbik is kevesebb, mint 3 óra alatt feltölthető. Az alapáras 85 kilowattos villámtöltés szintén átlag feletti. A Megane E-Tech 100% Electric csomagtere alapból 440 literes, padlója teljesen sík, alatta pedig 22 literes rekesz várja a töltőkábeleket. A Renault 3 év vagy 100 000 km garanciát (24 órás, heti 7 napos ügyfélszolgálattal) ad az autóra és 8 év vagy 160 000 km garanciát az akkumulátorra. Az EV40 jelölésű alapváltozat 13 199 000 forintról indul, míg az erősebb, EV60 néven futó változat alapára 14 899 000 forint.
Hirdetés

Renault Megane E-Tech 100% Electric árai (Ft)
EV40 130 LE BOOST CHARGE EQUILIBRE 13 199 000
EV40 130 LE BOOST CHARGE TECHNO 14 199 000
EV60 220 LE OPTIMUM CHARGE EQUILIBRE 14 899 000
EV60 220 LE OPTIMUM CHARGE TECHNO 15 899 000
EV60 220 LE OPTIMUM CHARGE ICONIC 16 899 000
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?