Hogy ne csúszkáljunk, mint disznó a jégen?

Mikor és hol kötelező a téligumi és a hólánc?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nálunk nem kötelező, de erősen ajánlott a téli gumik használata, s előfordulhat, hogy egyes útszakaszon időlegesen hóláncot parancsolnak az autóra. Mi a helyzet Európában?

Bár hazánkban nem jellemzőek a nagy hegyek, bizonyos helyeken, bizonyos időszakokban azért megesik, hogy vastag hó- vagy jégréteg borítja útjainkat. Ilyenkor a közútkezelőnek megvan a lehetősége, hogy akár a hólánc használatát is kötelezővé tegye: megnéztük, milyen szabályozás vonatkozik a téligumik és a hólánc használatára itthon és más európai országokban.
Hirdetés
Bár nemrég a parlament elé került a kérdés, végül a honatyák nem szavazták meg a téligumi kötelező használatát előíró javaslatot. Elvileg tehát - bár balesetveszélyes - senki sem büntethető meg azért, ha nagy hóban is nyári abroncsokon próbál meg közlekedni, de mi semmiképp sem javasolnánk ezt, sőt, azt ajánljuk, hogy még a nagy havazások előtt, a tartós hideg beköszöntével mindenki cserélje gumijait téliekre, illetve ha ez nem áll módjában, váltson négyévszakos abroncsokra.

Ez egyszerűen biztonsági kérdés, nyári gumival csúszkálni fogunk, míg a megfelelő téli abroncs megléte garantálja, hogy sikamlós felületeken is biztosan irányítható és fékezhető maradjon autónk. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor már a téligumi sem segít: mivel hazánkban a szöges abroncsok közúti használata tilos, extrém időjárási, útburkolati körülmények között a hólánc lehet az autós utolsó menedéke. Olyan eset is előfordulhat, hogy a közútkezelő saját hatáskörében úgy méri fel a helyzetet, hogy szükségesnek látja a "Hólánc használata kötelező" tábla kihelyezését: ekkor az adott útszakaszra csak akkor szabad felhajtani, ha legalább a hajtott tengelyen levő abroncsokra hóláncot szerel a sofőr.
Feltettünk pár kérdést a Magyar Közút Nonprofit Zrt. sajtóosztályának téligumi, hólánc és táblakihelyezés ügyben, hogy kiderüljön, mire számíthatunk télen a vidéki utakon. Mint kiderült, a téli gumi használatát feltétlenül indokoltnak tartanák kötelezővé tenni legalább azoknak, akik télen, lakott területen kívül is használják az autóikat.

A táblakihelyezéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút szóvivője, hogy alapvetően két szituációban szokták kihelyezni a "Hólánc használata kötelező táblát". Az első eset az, amikor az útszakaszon emelkedők, lejtők követik egymást, és az intenzív, folyamatos havazás vagy a hirtelen lefagyás miatt a burkolatállapotot nem tudják gyorsan olyan szinten síktalanítani, hogy az a tehergépkocsik részére hólánc nélkül is járható legyen. Másfelől pedig vannak olyan - jellemzően hegyvidéki - utak, ahol környezetvédelmi előírások miatt nem végeznek síkosságmentesítést. Ezeken téli útviszonyok esetén szokták alkalmazni a "Hólánc használata kötelező" táblát.
Arra is választ kaptunk, hogy nem fordul elő túl gyakran, hogy kihelyezzék a szóban forgó jelzést, az idei évben a 6-os főút mecseki szakaszán kellett egy rövid időre kitenni az utasítást adó jelzőtáblát. Az ilyen váratlan, de indokolt táblakihelyezésekről az autósok egyrészt a Magyar Közút Útinform osztályán keresztül értesülhetnek, illetve a cég kommunikációs főosztálya is folyamatosan tájékoztatja a sajtót az aktuális helyzetről. Ezek nyomán a következőket tanácsoljuk, ahogy már többször is megtettük: télen téligumival közlekedjünk, s a kerekeken túl se mulasszuk el az autó téli felkészítését.
Ugyanakkor ilyenkor is sokan hagyják el az országot síelni, kirándulni, vakációzni, vagy akár munkaügyekben, ilyenkor jó, ha tudjuk, hogy célországunkban, illetve az odafele vezető úton milyen szabályok érvényesek a téli közlekedésre. Utánanéztünk, milyen szabályok érvényesek Európa országaiban.
Ausztria:
November 1. és április 15. között személygépkocsik és 3,5 tonna megengedett össztömegnél nem nehezebb teherautók esetén, télies útviszonyok esetén Ausztriában kötelező vagy minden keréken legalább 4 mm profilmélységű téligumi vagy csak a meghajtott tengelyen a hólánc használata. Hóláncot azonban csak abban az esetben szabad használni, ha az úttestet összefüggő hó- vagy jégréteg borítja és a hólánc nem károsítja az útburkolatot. A rendelet megszegői 35 €-tól 5000 €-ig terjedő büntetésre számíthatnak, ráadásul bizonyos esetekben a biztosítók sem térítik meg a nyárigumival felszerelt autók kárát. 3,5 tonna össztömeg feletti járművek esetén legalább a hajtott tengelyen kötelező a - radiál abroncsok esetén 5 mm, diagonál abroncsok esetén 6 mm profilmélységű - téligumik használata. A sofőr ráadásul köteles hóláncot tartani autójában.

Csehország:
November 1. és április 30. között a 3,5 tonna össztömegnél nagyobb járművek esetén, legalább a hajtott tengelyen, legalább 6 mm profilmélységű téligumi használata kötelező Csehországban azokon az útszakaszokon, ahol ezt táblák jelzik. A hólánc kötelező használatát szintén táblák jelzik.

Franciaország:
Franciaországban általánosságban nem kell téligumi használni, viszont a hólánc kötelező tartozék, melynek használata a táblákkal jelzett szakaszokon előírt.

Horvátország:
Jeges útviszonyok vagy 5 cm-nél nagyobb hó esetén Horvátországban kötelező az autóban hóláncot tartani. Téli útviszonyok között legalább a hajtott tengelyen kötelező a téli vagy négyévszakos gumiabroncsok használata. A hólánc használata Lika és Gorki Kotar körzetében kötelező.

Luxemburg:
A téligumi nem kötelező, de ajánlott. Viszont érdemes fejben tartani, hogy tilos a vegyes szerelésű gumi (pl. elöl téli, hátul nyári) használata.

Németország:
A téli gumi nem kötelező ugyan, de a havas-jeges úton nyárigumival közlekedőket 40 eurós, a forgalmat akadályozók (pl. elakad a nyárigumival) 80 eurós büntetésre számíthatnak. A hólánc használatát táblák szabályozzák. Téliguminak minősülnek a legalább 1,6 mm profilmélységű M+S és hópihe jelzéssel ellátott abroncsok. Teherautókon és autóbuszokon elegendő a meghajtott tengelyre felszerelni a téligumikat.

Olaszország:
Időjárástól függ, a sípályákra vezető utakon kötelező lehet a téligumik és a hólánc használata. Az Aosta-völgyben október 15. és április 15. között kötelező a téligumi használata.

Svájc:
Svájcban nem kötelező a téligumi, viszont a hatóságok elvárják az útviszonyoknak megfelelő felszerelést. A nyárigumival balesetet okozó vagy elakadó autósok a magas bírságon és kártérítésen túl a mentési költségek megfizettetésére is számíthatnak. A hólánc használatát itt is táblákkal szabályozzák.

Szerbia:[/u]
November 1. és április 1. között kötelező a téligumi vagy a hólánc használata, ha az időjárási viszonyok indokolják.

Szlovákia:
Személyautó esetében nincs dátumhoz kötve: ha az utat összefüggő hó- vagy jégréteg borítja, akkor Szlovákiában kötelező mind a négy keréken legalább 4 mm profilmélységű téligumi használata. A büntetési tétel 60 euró. Teherautók és autóbuszok az időjárási és útviszonyoktól függetlenül november 15. és március 31. között legalább a hajtott tengelyen kötelesek téligumit használni. Ráadásul az autópályákon mérik az előírt (70 méter) követési távolság betartását!

Szlovénia:
November 15. és március 15. között Szlovéniában kötelező a téligumi használata, melyből azonban elég kettő is. 5 cm-nél nagyobb hó esetén kötelező a hólánc is, ezt már a határon is ellenőrizhetik.

Románia:
Romániában 2011-től november 1. és március 31. között kötelező a téligumik használata. Aki bizonyíthatóan a téligumik hiánya miatt okoz balesetet vagy forgalmi akadályt, az a kártérítésen és a mentési költségeken túl 400-2000 lej (kb. 22 000-110 000) büntetésre számíthat, továbbá a biztosító is elutasíthatja a kárigényét.

Finnország, Lettország, Litvánia, Észtország:
December 1. és március 1. között kötelező minden járművön a téligumi.

Svédország, Norvégia:
Belföldieknek kötelező a téligumi és a hólánc, de télen szinte mindenki szöges abroncsot használ.

Belgium, Dánia, Hollandia, Lengyelország, Nagy-Britannia, Oroszország:
Nem kötelező, de ajánlott a téligumi és a hólánc.

Akinek pedig nincs kedve téligumival és hólánccal bíbelődni, és olyan helyen lakik, ahol tényleg kiterjedt és vastag a hótakaró, az választhatja az orosz mérnökök által kifejlesztett, autó alá illeszthető mobil lánctalpakat.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 10:18
    Permalink

    Bizony jó lenne ha bevezetnék a kötelező téli gumit télire…
    De a cikkben említett 4 évszakos gumit sem lehet téli guminak még csak csúfolni sem.
    Nekem is volt 4 évszakos gumim, jó játék lett belőle a kutyámnak:)
    Egyedül nyáron száraz időben volt használható, ha már esett egy kis eső olyan volt mintha befagyott úton vezettem volna téli gumival, télen befagyott úton pedig életveszélyes állandóan csúszkált a legkisebb kanyarban is. Mikor lecseréltem téli gumira megdöbbentett, hogy mennyivel stabilabban tart az úton, dehát a tanulópénzt meg kell fizetnie mindenkinek. Életem első és utolsó 4 évszakos gumiszettje volt.

  • 2017.10.30. at 10:18
    Permalink

    Na igen és rendkivül irritáló hogy én beruházok a téligumikba, holáncba hogy elérjem télen is az uticélom, mert szállitani akkor is kell, de ottragadok az országuton egy csomo répa miatt akik a kopott nyárigumijukkal elzárják az utat, mert keresztben kasul állnak. Aztán mikor már 6 orája ott dekkolunk a hülyeségük miatt akkor ott kopogtatnak hogy engedjem be öket a furgonba mert megfagynak és látják hogy nálam megy az állofütés,ök meg még arra is képtelenek hogy legyen böven üzemanyag a kocsiban ha a térdig érö hoban elindulnak…..:-( És ilyenkor a legirritálobb mondat hogy gyerekek megfagynak. Hát hogy lehetsz ennyire répa hogy még a saját kölkeidet is kiteszed ekkora veszélynek….. És ezektöl várjuk hogy legyenek tekintettel a forgalom többi résztvevöjére is? Tényleg nagy az isten állatkertje és sajnos nagyon alacsony a kerités…:-(

  • 2017.10.30. at 10:18
    Permalink

    1. Nem kell téligumit felraknod, de légyszi hallj meg úgy, hogy másban nem teszel kárt… köszi
    2. Kollégám is járkált nyári gumikkal, egészen addig amíg munkába menet megpördült, hó sem volt, csak valami lefagyott. Már meg is vette a télikereket
    3. Mindenkori látási és útviszonyoknak megfelelően kell vezetni. A téli gumi nem azt jelenti, hogy ugyanúgy közlekedhetsz mint nyáron, hanem azt, hogy téli útviszonyok között, kellő óvatosággal tudsz közlekedni
    4. Ha ezek megértése nem megy, kérlek ne vezess forgalomban

    köszi

  • 2017.10.30. at 10:18
    Permalink

    Na ha a cikkíró GARANTÁLJA hogy téligumival biztonságos közlekedni és netán mégis összetöröm az autóm akkor ki is fizeti káromat!!! Vagy legalább a rámtukmált téligumik árát ????

  • 2017.10.30. at 10:18
    Permalink

    Én kötelezővé tenném a téli gumi használatát. Elegem van az egész városon keresztül 28-cal tötymörgő nyári gumit használó sofőrökből. A kereszteződésben a 3. zöld lámpánál tudok átjutni, mert nem tudnak előttem elindulni nyári gumival, csak kaparnak, nem beszélve arról, hogy ezek az emberek nem csak saját magukat, hanem másokat is veszélyeztetnek…

Vélemény, hozzászólás?