Idén is megmértük, melyik gumiabroncs lehet a legjobb télen!

Téligumiteszt 2019: 20 garnitúrát vetettünk össze

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyugalom, a tél idén sem marad el, gondoskodni kell a megfelelő abroncsokról - ezt gumitesztünk adatai is mutatják! Papírforma és meglepetés eredmények egyaránt születtek!

Immár nyolcadik éve rendezzük meg a nonstopgumi csapatával a mogyoródi Groupama Tanpályán az ország egyetlen nagyszabású téligumitesztjét. Fontos leszögezni, hogy ez egy magyar valóságtesztnek indult, s a mai napig is annak számít. A legnépszerűbb méretben, átlagautókkal, a hazai telekre leginkább jellemző körülmények között mérünk. Kezdetben volt rendőrségi Ford Focusok segítettek az akkor legkelendőbb 195/65 R15 méretű abroncsok vallatásában, ám a piaccal lépést tartva már második éve mi is 205/55 R16-os abroncsokat tesztelünk. Ahogyan tavaly, ezúttal is Skoda Octaviákkal vallattuk a gumikat. A kellően hideg és csapadékmentes időre idén a megszokottnál többet kellett várni, de összejött, gyakorlatilag konstans 4 Celsius fokos levegő és 2 Celsius fokos aszfalthőmérséklet mellett tudtunk tesztelni, ahogyan az lenni szokott, egy éj leple alatt; az éles mérések egészen pontosan 21 órától másnap hajnali 4:50-ig tartottak. Ami az abroncsok számát illeti: téli, négyévszakos, referenciaként tavaszi tesztgyőztes nyári guminkkal, valamint egy-egy (téli és nyári) használt garnitúrával eredetileg 18-cal számoltunk, majd persze 19 lett belőle, a teszt során pedig a Tanpálya garázsából is előkerült még egy érdekesség: egy profilmélységben még megfelelő, 1,5 évet (és mintegy 40 ezer kilométert) szolgált Michelin CrossClimate+, amiről már tavaly télen, valódi hóban is kiderült, hogy téli körülmények között már nem volt megfelelő (majd ezt követően a nyarat még végigfutotta), így tehát végül 20 garnitúrát teszteltünk - a szokásos módszerrel, tizedméteres pontosságú GPS-es eszközökkel, minden mérést ötször ismételve.
Hirdetés
Méréseink
  1. Fékút 60 km/óráról száraz aszfalton
  2. Fékút 60 km/óráról nedves aszfalton
  3. Fékút 40 km/óráról nedves műgyantán (a jéghez hasonló tapadású felületen)
  4. Kigurulás 15 km/órás tempóról (enyhe, konstans emelkedőn) a gördülési ellenállás vizsgálatára
  5. Menetzaj 50 km/óránál
  6. Kapaszkodóképesség nedves műgyantán: álló helyzetből mennyi idő alatt tesszük meg az első 30 métert egy adott emelkedőn?

Vitathatatlan, hogy a hőmérséklet leginkább a négyévszakos garnitúráknak kedvezett, de az évek már megmutatták: a leginkább egységes tesztkörülmények csak fagypont felett biztosíthatók, csak így tudunk egyszerre nézni fékutat száraz és nedves aszfalton, valamint a havas-jeges körülményeket jól modellező nedves műgyantán, ahol emelkedőn kapaszkodási képességet is néztünk. Ezek mellett 15 km/óráról kigurulással vizsgáltuk az egyes abroncsok gördülési ellenállását, 50 km/óránál az autóban mérve a velük adódó zajszintet, végezetül pontoztuk a kopási képeket is (a téli gumiknál 10, az egész évben használt négyévszakosoknál ebben a versenyszámban 5 volt a maximális pontszám.) Fontos kiemelni, hogy míg a száraz aszfalt 2 Celsius fokos volt, a locsoláshoz 6 Celsius fokos esővíz érkezett a ciszternából, döbbenetes, de ez több abroncsnál is rövidebb fékutat eredményezett. Ezt inkább nevezem érdekes tapasztalatnak, mint az eredmények torzításának vagy mérési hibának, a konklúzió a lényeg:

fagypont közelében a száraz aszfalt is hosszabb fékutat ad, mint ugyanaz vagy akár a vizes út 5-10 Celsius fokon!

Nem meglepetés, hogy az egyes abroncsok más-más sorrendet mutattak az eltérő felületeken, annak kapcsán viszont adódtak váratlan eredmények, hogy melyik abroncs hol szerepelt jól. Száraz és vizes úton is hozta már-már kötelező mutatványát a Michelin CrossClimate+: első helyen végzett. Száraz úton a Continental négyévszakos gumija, az AllSeasonContact, valamint a Michelin Alpin 6 fért még fel a dobogóra, igaz, 1-1,1 méteres többlet fékúttal követték a CC-t. A sereghajtók itt a használt (3 éves!) téli gumi és a használt CrossClimate+ lettek, 5 méteres, azaz csaknem 30 százalékos többlet fékúttal! Tesztgyőztes, vadonatúj nyári gumink a középmezőnyben, a használt nyári abroncs az utolsó negyedben végzett, érdekesség, hogy a tavaly harmadik legjobb Bridgestone WeatherControl A005 négyévszakos abroncs is az utolsó harmadba került. A vizes, de a száraznál melegebb aszfalton ezúttal kisebb szórás adódott a különféle abroncsok között, mint szárazon, sőt, itt az átlagos fékút-hossz is rövidebb lett egy kevéssel (17,2 vs. 17,7 méter), ugyanakkor a legrövidebb fékút hossza így is 1 méterrel jelentősebb, mint szárazon. Ahogyan már elárultuk, itt is a Michelin CrossClimate+ lett az első, de még mielőtt bárki rohanna azt venni, érdemes megnézni, hogy ugyanazon gumi használt (szemre még bőven megfelelő) példánya utolsó előtti lett vizes úton is, őt csak használt nyári gumi "előzte meg", ami itt persze nagyobb balesetveszélyt jelent. A dobogóra a Goodyear UltraGrip 9 téli gumi és az Apollo négyévszakos abroncs fért még fel a vizes úton, de itt az elsőhöz mérten 1 méteren belül maradt további 9 abroncs is - lásd táblázatunkat és grafikonunkat. Fontos persze megjegyezni: a tesztelt gumik mind vadonatújak voltak, s óriási kérdés, hogy 1 év múlva vajon miként alakulna a sorrend. A jeges utat modellező nedves műgyantán fékezve már kijött a téli abroncsok előnye, itt csakis prémium téli gumik (Goodyear UltraGrip 9, Bridgestone Blizzak LM005 és Dunlop Winter Sport 5) kerültek a dobogóra, az Apollo négyévszakosa azonban itt is elég ígéretesen, a negyedik helyen végzett, őt a Barum és a Continental téli gumija követte. A Michelin CorssClimate+ új és használt példánya egyaránt a legjobb eredmény több mint kétszeresét jelentő fékutat adott, náluk csak a nyári gumi volt rosszabb.

Míg száraz vagy vizes aszfalton fagypont környékén 60 km/óráról vészfékezve is "csupán" egy-másfél autóhossznyi különbség adódik abból, hogy milyen abroncs van az autón, jégen 40 km/órás tempóról megállásnál is több mint 30 méter, azaz 6-8 autónyi többlet fékút adódhat. Ráadásul úgy, hogy a tesztelt abroncsok mindegyike tökéletesen megfelelt az előírásoknak.

Kevéssé meglepő módon a vizes műgyantán kapaszkodásban is a nyári abroncs a sereghajtó, az viszont váratlan, hogy az új még a használtnál is rosszabb, s az is, hogy itt egy négyévszakos abroncs, a Continentalé lett az első, igaz, lényegében a téli Bridgestone gumival azonos eredménnyel. Zajszint és kopási kép kapcsán a Michelin Alpin 6, míg kigurulás (gördülési ellenállás) kapcsán a Continental WinterContact TS860 lett a legjobb. Ezek persze nem annyira fontos versenyszámok, mint például a fékutak, vagy a kapaszkodási képesség. Összesített és súlyozott eredményünk szerint az abszolút első hely a Bridgestone Blizzak LM005 téli abroncsé, ami bár egyik versenyszámban sem végzett az élen, minden fontosban az elsők között volt. Nem jelentős a Goodyear UltraGrip 9 lemaradása sem, s a dobogóra a Dunlop Winter Sport 5 is felfért, de minimális a Continental WinterContact TS 860 és a Michelin Alpin 6 lemaradása is. A négyévszakos abroncsok közül összességében a Continental AllSeasonContact végzett a legjobb helyen - az enyhén téli körülmények között, ugyanakkor arról nincs még adatunk, hogy mit tudna nyáron, kánikulában, ahogyan arról sincs, hogy mit tudna egy-két éves korában.
A tesztelt (új) abroncsok árai és EU címkebesorolásai (Forrás: nonstopgumi.hu)
Üzemanyag-hatékonyság Fékezés nedves úton Gördülési zaj Ár (205/55 R16)
Apollo Alnac 4G Winter (négyévszakos) E C 68 23 163 Ft
Barum Polaris 5 C C 72 18 637 Ft
BFGoodrich G-Force Winter 2 E B 69 20 516 Ft
Bridgestone WeatherControl A005 (négyévszakos) C A 71 29 373 Ft
Bridgestone Blizzak LM005 C A 71 27 676 Ft
Continental AllSeasonContact (négyévszakos) B B 72 31 622 Ft
Continental WinterContact TS 860 C B 72 31 874 Ft
Dunlop Winter Sport 5 C B 69 32 236 Ft
Goodride SW608 C C 72 nincs adat
Goodyear UltraGrip 9 C C 69 32 186 Ft
Hankook Winter iCept RS2 W452 E B 72 25 141 Ft
Kormoran Snow XL E C 72 15 920 Ft
Laufenn LW31 I Fit C C 72 17 042 Ft
Michelin Alpin 6 C B 69 32 573 Ft
Michelin CrossClimate+ (négyévszakos) C B 69 29 444 Ft
Új (tesztgyőztes) nyári gumi (Michelin Primacy 4) C A 68 26 990
Ha csak hunyorogva nézünk rá az összesített eredmények táblájára, az egyértelmű, hogy a mezőny első felével autózva nagy meglepetés nem érhet bennünket, persze ismét meg kell jegyezni, ez a sorrend új abroncsokkal adódik, a sorrend szokás szerint változtatható az alábbi kalkulátorban az egyes jellemzők súlyozásának módosításával. Józan beállításokkal egyértelmű, hogy a nyári abroncs és a koros, akár csupán 2-3 éves téli vagy négyévszakos már csupán sereghajtó lehet. Ez alapján pedig a legfőbb és mindenképp megjegyzendő üzenet az, hogy

egy márkás, de használt abroncsnál sokkalta jobb egy középkategóriás vagy akár egy annak sem számító, de új.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.11.24. at 07:07
    Permalink

    Köszönjük a tesztet.

    Lassan meglesz az 50ekm a CC+ gumikkal, még megvan az 5+mm a teljes futó felületen, legalább azt megtudtam, hogy kicsivel gyorsabban kapaszkodik fel jégen, mintha új lenne. Komolyra fordítva: esőben kicsit gyorsabb tempónál sima aszfaltú körforgalomban elkezdte tolni az orrát, egyébként nem vettem észre ami változás. Ha nyugisan veszem be azt a kanyart, akkor semlegesen viselkedik.
    Szerintem még a jövő nyarat végigtolom vele (tavaszig lesz kb 4mm), ősszel még veszek megint egy új szettet.

  • 2019.11.24. at 14:11
    Permalink

    Nagyon alapos teszt, tavaly furcsállottam a Kormoran Snow gyenge műgyantás eredményét, az idei eredmények reálisabbnak tűnnek. Három autónkon is ez a gumi van, jégen nagyon ritkán autózom, de stabil volt jeges úton egyszer, és kiválóan teljesít havas úton is, friss hóban és letaposott hóban egyaránt. Kár, hogy havas teszt nincs, de hát ahhoz nyilván hó is kéne.

  • 2019.11.25. at 13:30
    Permalink

    Használt téli és nyári gumi mit takar pontosan? Hány évesek? Mennyire vannak lekopva? Milyen márka?
    Nyári körülmények közt és nyári gumikkal miért nincs 4 évszakos összehasonlító teszt?

  • 2019.11.26. at 10:22
    Permalink

    A teszt alapján a konklúzió leginkább az, hogy a használt (kb. félig kopott) abroncs a kukába való. Mindenki járjon új abroncsokkal, és két évente cserélgesse azokat.

    A használt téli lényegében ugyanazt hozta, mint a használt nyári. Ez több, mint elgondolkodtató. Ebből kiindulva két év után nagyjából tök mindegy, hogy téli vagy nyári gumi van a kerekeken, szinte ugyanazt a teljesítményt nyújtják: egy marék fost.

    Legalábbis a teszt eredményeiből ez derül ki. Ezen a ponton pedig el lehet kezdeni töprengeni azon, hogy tényleg ki lehet tenni az egyenlőségjelet a használt téli és nyári gumi közé, vagy esetleg a teszt mérési metódusaival, a mért értékekkel, a mérés pontosságával, esetleg a gumik megjelölésével akadhat-e probléma.

    Mert ez így ebben a formában több mint elgondolkodtató.

    • 2019.11.27. at 15:10
      Permalink

      Így igaz! Jelenleg új, prémium minőségű téligumit használok és a nyári is csak 2 szezont futott szintén prémium minőségű. De a tesztek alapján rengeteget fejlődtek a négyévszakos abroncsok. Tesómnak is jó tapasztalatai vannak a Quatrac 5-tel. Évente 10-15 ezer kilométert autózom, így lehet jobban járnék 1 prémium négyévszakossal. A tesztek alapján jobb döntés lehet 4-5 évente új négyévszakosat vásárolni, mint 6-8 évente lecserélni a télit vagy nyárit. Aki sokat autózik annak persze továbbra is megéri cserélgetni. 2-3 évente itthon senki nem fog kidobni egy megfelelő profilmélységű abroncsot, de szerintem tőlünk nyugatabbra sem.. Ráadásul környezetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni.. Arról nem is beszélve, hogy az időjárás is rengeteget változott az utóbbi évtizedekben, a nyarak melegebbek, a hó és kemény fagyok sokkal ritkábbak mifelénk. Tavasszal és ősszel viszont nagyon változékony az időjárás. Néha fagy, néha 20-25 fok van, de nyilván senki nem fog a napi időjárásnak megfelelően kereket cserélni az autóján..

      • 2019.11.28. at 10:58
        Permalink

        Éppen ezért tartom relevánsabbnak az abroncskérdést a négy-évszakos / nyári váltásban. A négy évszakossal nagyot sosem lehet tévedni. Az pont a változékony tavaszi és őszi időszakban jobb a többinél. Meg ahogy az éghajlatunk változik, már télen is csak alig néhány napra indokolt a téli abroncs. Egy kézen meg lehet számolni a tényleg fagyos napokat. Évek óta címlapra sztori a havazás.

        Nyáron 35 C° felett – amiből már több van, mint fagyból télen – viszont tényleg elfogy a négy évszakosok tudása.

        Magyarországon a hegyvidékektől eltekintve szerintem nyáron nyári, késő ősztől kora tavaszig téli alapú négy évszakos abroncs tűnik a megfelelő választásnak. A télit pedig sajnos lassan el lehet felejteni.

        A relatíve keveset autózóknak pedig ahogy Árpád is írta – és én is többször ezen a fórumon is -:
        Előbb kell a nyári/téli szettet kora miatt cseréni, mint a kopása miatt. Már a második szett – és két-három évvel fiatalabb és modernebb – négyévszakosat nyúzza az ember, mikor a szezonális abroncsok kezdenének elkopni.

  • 2019.12.06. at 08:24
    Permalink

    Nem lebecsülve ebbe az összehasonlító tesztbe fektetett munkát és erőforrásokat, a kedves olvasók – és persze a szerkesztők – figyelmébe ajánlanám, hogy milyen egy mérvadó teszt, korrekten tálalva:

    https://www.youtube.com/watch?v=bKtnczk8Mxk

    Zárt, hűtött, fűtött, locsolt, szárított teszt pálya, tesztek különböző hőmérsékleteken 0-15 C° tartományban vízen szárazon, és havon.

    Ilyen kontrollált és többféle körülmények között végzett teszten pedig kiderül, hogy milyen időben milyen fajta abroncs a megfelelő.

    A 12 perces videót hosszúnak találóknak a konklúziók:

    Vízes aszfalt (2-15 C°): a négyévszakosak minden hőmérsékleten a legjobbak. Hidegben a téli csak kicsit marad el, a hőmérséklet növekedésével fokozatosan egyre jelentősebben. A nyári hidegben vízen fékút szintjén is nagyon rossz, de stabilitásban katasztrofális. Valahol 10 és 15 fok között éri be a négyévszakosokat, 15 fokon hagyja csak le azokat.

    Száraz aszfalt (0-8 C°): a nyári gumi ver mindent minden hőmérsékleten, a fékútja gyakorlatilag független a hőmérséklettől. Nyomában a négyévszakosok fajtától függően kisebb-nagyobb lemaradással. A téli fékútja jelentősen hosszabb mindennél minden hőmérsékleten.

    Hó: Nyári gumi felejtős. Téli nyerő, de csak kicsivel veri a négyévszakosokat. Jégen kontroll szempontjából hasonlóak voltak, csak a direkt hó/jég gumi emelhető ki a sorból jégen. Cserébe az összes többi versenyszámban sokkal le van maradva.

    A tesztelő konklúziója:
    Az Egyesült Királyság területén nyáron nyárit, télen négyévszakosat javasol. Télit csak oda, ahol rendszeresen havazik és fagy. A négyévszakos ezen körülmények között sem vérzik el, de a téli havas-jeges előnye akkor éri meg, ha van is kellő mennyiségű ilyen körülmény. Mert minden más esetben kisebb-nagyobb mértékben hátrányt szenved. 10 fok felett pedig egyszerűen nincs helye a télinek, annyival rosszabb mindennél.

    Személyes konklúzió: Magyarország klímája télen elég közel van UK-hez. Mi ugyan többet látunk havat és jeget, de már alig. Mint azt korábban kifejtettem, nagyvárosokba, síkságra (ország lakosságának kb. 80%-a) télen is a négyévszakos, elsősorban téli alapú négyévszakos a célszerű abroncsválasztás. Télit pedig csak a hegyvidékekre ajánlanék. Az átmeneti időkben (tavasz, ősz, de sajnos már a tél java idején is) a négyévszakos abroncsok objektíven jobbak minden másnál. Méghozzá nem is kicsivel.
    Alig néhány nap – némi jó indulattal esetleg hét – van már telente, amikor a téli előnyösebb a négyévszakosoknál. És akkor sem drámai a különbség. A téli gumik territóriumának tekintett szezon (november-március) 90%-ában egyértelműen jobb választás a négyévszakos abroncs. De felében még a nyári is.

Vélemény, hozzászólás?