Mókásan morcos tanumányt villant a smart

smart forstars concept a Párizsi Autószalonon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A forstars a smart jövőbeli formavilágát vetíti előre. Kétüléses, hátsókerekes, az utastere pedig kellőképp futurisztikus ahhoz, hogy jól megnézze a nagyérdemű.

Ilyen gonosz autókat gyárt majd a smart? Ha a közönségnek bejön, vélhetően igen


A smart felfuttatásán (is) ügyködik a Mercedes-Benz, ennek szellemében pedig a márka jövőbeli formavilágát beharangozó tanulmány, egy forstars concept nevű kis csodabogár vonzza majd a tekinteteket a hó végén nyitó Párizsi Autószalonon.
Hirdetés

A szokásos kétszínű fényezésen túl nem sokban hasonlít az eddigi smartokra


A forstars tehát nem más, mint mutatós csali a következő fortwo és forfour stílusát előrevetítendő, csak a rend kedvéért említjük meg, hogy a 3,55 méter hosszú, kétajtós, kétüléses SUC (sports utility coupé, szabadidő-kupé). Hajtása és (elvileg 80 LE teljesítményű, 130 km/h-s végsebességet engedő lítium-ion akkumulátoros, fortwo Brabus EV-féle) villanymotorja is hátul van, mármint elvileg.

Le sem tagadhatná, hogy tanulmányautó


A harmadik generációs fortwo és a második szériás forfour modelleket a Renault-val együttműködve készíti a smart.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?