Mutatjuk, mitől félnek leginkább a cascót kötő autósok
Már nem a lopáskár az autótulajdonosok legnagyobb mumusa
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Közzétett néhány érdekességet casco-biztosításai kapcsán az Union Biztosító, mutatjuk, miért köt a legtöbb autós cascót, mennyi volt az átlagos cascós töréskár tavaly.
Néhány hónapja egy Tiszába zuhant Dacia Duster mentéséről számoltunk be. Sokak szerint érdemes az autó értékének töredékét casco biztosításra költeni, míg mások azt mondják, ők inkább maguk teszik félre az esetleges károk fedezetét
tavaly a töréskárokra kifizetett átlagos összeg már elérte a félmillió forintot.
Az Union azt is elárulta többek között, hogy milyen esetekben fizethet helyettünk a biztosító, és hogyan csökkenthetjük a biztosítás díját, valamint azt is, hogy mitől tartanak leginkább autósok. Az Union Biztosító idén februárban több mint 5 ezer embert kérdezett meg arról, mely biztosítási eseményektől tartanak leginkább. A kutatás szerint a válaszadók 50,7 százaléka a töréskártól fél legjobban, míg a megkérdezettek több mint negyede (26,8 százaléka) az elemi károkat tartja a legveszélyesebbnek autójára - ami nem is meglepő annak fényében, hogy 2021-ben az Union átlagosan közel 800 ezer forintot fizetett ki például a jégverés vagy a kidőlő fák által okozott károkra.A legtöbb autótulajdonos a töréskároktól félve köt cascót
A lopás miatt csak a résztvevők 15,7 százaléka aggódik, és érdekes, hogy az egyébként igen gyakori és nagy anyagi veszteséget okozó üvegtörés vagy a vadkár csak az autósok 4,5 százalékát nyugtalanítja, pedig az Union adatai szerint az előbbiből is körülbelül 170 ezer forint kár keletkezik átlagosan, utóbbi pedig jellemzően még nagyobb kárösszeget tud jelenteni. A casco általában fedezi a törést, a parkoláskor, tolatáskor előforduló kisebb koccanásos baleseteket, a lopást, a rongálást és az elemi károkat. Az alapbiztosítás mellett azonban az úgynevezett kiegészítő biztosítások számos egyéb kárra is védelmet nyújtanak.
Lehetséges kiegészítő biztosítások:
- Ha megsérülnek az utasok: A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a hazai utakon naponta közel 40 személysérüléses közúti közlekedési baleset történik. Ezért a casco biztosítások hasznos kiegészítője a közlekedési balesetbiztosítás, amely akkor fizet, ha az autóban utazók egy balesetben súlyosan megsérülnek.
- Ha baja lesz a poggyásznak: A casco a gépjárműben szállított értékeket is fedezheti, ha ellopják vagy feltörik a járművet, és eltűnnek a vagyont érő műszaki cikkeink, vagy egy balesetben megsérül az akár 150 ezer forintot is érő gyerekülés.
- Ha autót kell bérelni: Ha ellopják az autónkat vagy balesetet szenvedünk, esetleg lerobbanunk, a biztosító fizetheti a helyszíni javítás, vagy – ha ez nem megoldható –, az autóbérlés költségeit.
- Ha kátyúba hajtunk: Az egyik leggyakoribb kár – főleg tél végén és tavasszal – a kátyúk okozta sérülés az autógumin, a felnin vagy futóművön. Az átlagos kárösszeg ezeknél „csak” pár tízezer forint, ugyanakkor a futómű meghibásodása akár többszázezres tétel is lehet.
- Ha kiugrik az őz: Nyáron gyakoriak a vadgázolásos károk, érdemes lehet ezért évi pár ezer forintért kiegészítő biztosítást kérni a vaddal történő ütközésekre, ha az nincs benne az alapbiztosításban.
- Ha jogvédelmi segítségre van szükség: Ha rosszul sül el a külföldi nyaralás, akár a helyi rendőrséggel is meggyűlhet a bajunk, például akkor, ha közúti baleset okozása miatt szabálysértési vagy büntetőjogi ügybe keveredünk. Ekkor – a casco terhére – igényt tarthatunk ügyvédre, tolmácsra vagy az óvadék megtérítésére is.
Ezreket spórolhatunk a cascón!
A casco biztosítás a kárgyakoriság és a kárösszegek miatt nem olcsó: a havi átlagdíja 10 ezer forint körül mozog. Persze a pontos összegét befolyásolja például, hogy milyen autóra kötjük, mióta vezetünk balesetmentesen, és hogyan, hol és milyen gyakran használjuk a négykerekűt. A biztosítás díját azonban akár 3-4 ezer forinttal is csökkenthetjük havi szinten, ha utánajárunk a kedvezményeknek. A díjcsökkentésre vannak ismert és kevésbé elterjedt módszerek is, érdemes évente ellenőrizni akár egy internetes kalkulátorral a lehetőségeket, hiszen a KGFB-hez hasonlóan a casco is 30 nappal az évforduló előtt felmondható, új köthető.