Négy hónapja nyúzzuk a Megane-t. Kitart a lelkesedés?

Fizetett hirdetés

3000 kilométert tekertünk a Megane-ba. Hosszú távon is bejövős!

Tartósan tesztelünk egy ötajtós Renault Megane-t. Már négy hónapja szolgál nálunk, több mint 3000 kilométert mentünk vele, és most megosztjuk veletek a tapasztalatainkat.

Tavaly októberben érkezett szerkesztőségünkhöz két Renault, melyeket hosszú távú tesztre fogtunk be. A Capturről ide kattintva találjátok az első részt, a Megane-ról szólót pedig itt találjátok. Most utóbbiról lesz szó a tesztidőszak nagyjából kétharmadánál, ugyanis hat hónapig vannak nálunk az autók. Most a Megane-ról négy hónap után összegyűjtött tapasztalatainkat szedtük össze. Több mint 3000 kilométert tett meg az autó október óta, ami alatt igyekeztünk minden lehetséges körülménynek alávetni. Jelentős városi használat, nagy mennyiségű országút és autópálya-szakasz is adódott. Ezekből már körvonalazódott, hogy a Megane szinte mindenre is jó lehet, pláne ezzel a motorral és felszereltséggel, ami mindenképp józan és nem túlzó, de a legtöbb érdemes kényelmi extrát felsorakoztatja. Francia autó lévén mindenképp fontos szempont a kényelem. A Renault-k miliője, felhasználói élménye és minősége is, amihez a márka rajongói joggal ragaszkodnak. Szerencsére a Megane ezeken a területeken szinte egyáltalán nem változott, amiben viszont fontos volt, ott csak javult. A digitalizáció lassan minden területen átveszi a kezelőfelületek helyét és ebben a divatban a Renault sem akart lemaradni, amikor 2016-ban megjelent a negyedik generációs Megane. Szembetűnő volt, hogy a középkonzolt alaposan átalakították, újragondolták és kétféle kijelzővel álmodták meg a kisebbik esetén is érintőgombos klímapanellel. Ezen a ponton tökéletesen látszik a friss Megane-on, hogy a gyártó figyelt a vásárlók észrevételeire, ugyanis a klímapanelen újra fizikai kapcsolókat alkalmaztak. Sokkal jobban átlátható, könnyebben kezelhető, a befúvás erősségét már nem állítjuk át véletlenül, miközben a kijelzőn keressük a megfelelő menüpontot. A középkonzol használhatósága sokkal jobb lett, mint volt.
Hirdetés
Fejlesztették a multimédia menürendszerét is, volt időnk sokat nyomkodni, és ez idő alatt szinte teljesen belaktuk a rendszert. Kedves a Renault-tól, hogy prémiumautókhoz hasonlóan kialakíthatjuk saját profilunkat, egy olyan autónál, aminek a kulcsa automata kártyája több sofőr zsebében is landol, ennek fontos szerepe van. A kijelzők stílusának beállításai csak a vizuális értékeket jelentik, kinek mihez van kedve éppen, ugyanakkor a profilokhoz értékes beállításokat rendelhetünk hozzá. Ilyen például az, hogy a digitális műszeregységen, ami már alapáron is jár, milyen információkat lássunk. Fordulatszámmérőt, vagy inkább sebességmérőt, pillanatnyi, vagy átlagfogyasztást, hőmérsékletet, futott kilométert… A saját profil ezeket mind megjegyzi és egy kattintásra az új sofőr megkaphatja saját, korábban elmentett beállításait. A menürendszer könnyen tanulható, de vannak menüpontok, amiket több próbálkozás után sem találtam meg könnyen. Ilyen például a guminyomás beállítása, amire akkor is szükség volt, amikor teljesen újonnan elhoztuk az autót, valamint a téli gumira váltáskor is. Mivel a kerekekben más nyomást érzékelt, kitette a figyelmeztető jelzést. Ezzel nem kell gumishoz rohanni, de érdemes vele foglalkozni, pláne, hogy csak néhány kattintás az egész. Érdemes ilyenkor lecsekkolni a gumikban a nyomást, hogy tényleg jó-e (bármelyik benzinkúton megtehető), aztán kompresszorral a megfelelő értékre állítani. Ezt a Megane esetén a sofőr ajtajánál meg is találtuk, a táblázatban többféle értéket is mutat, szerettük volna a leghatékonyabbat, így az Eco guminyomást választottuk, ami kicsit magasabb. Ezután indítottunk a multimédián egy guminyomás inicializálást és a hibajelzés el is tűnt. Ez nem csak a Megane-nál működik így, az összes autóban, amiben van guminyomás szenzor, megoldható hasonlóan egyszerűen.
Hirdetés
Motor tekintetében ez az 1,3-as négyhengeres turbós, 140 lóerős verzió igencsak kellemes darab. Kicsit a korai 1,4-es TSI motort idézi az ereje, a mai motorokhoz képest izmosnak tűnik, és fürge is vele a Megane.

Fogyasztás szempontjából a leghosszabb egybefüggő út átlaga 7,3 liter lett tankolás szerint, amiben jelentős városi használat szerepelt.

Autópályás szakaszt 6 liter környékén képes hozni, országúton pedig továbbra is alatta marad, ami mindenképpen jónak mondható. Számomra a városi fogyasztása is tökéletesen kielégítő, tekintve, hogy használat szempontjából könnyű vele az élet, igazán nyomatékos, és elég jól kihasználható az 1,3-as ereje. A hatfokozatú váltó kapcsolási érzete még mindig karcos, a kuplungpedál pedig annyira puha, hogy a fogáspont érzése nem egyszerű, cserébe városi használat mellett sem fárad el a bal lábunk. Pillekönnyű és megfelelően közvetlen a kormányzás, amitől egy ilyen Megane még inkább a zavartalanul használható autó hatását kelti, és valóban ez a leginkább fontos tapasztalat. Futóműve kényelmes, magas tempónál csak a téligumis kerekek felől érkező zaj lehet kellemetlen. A hátsó hagyományos csatolt lengőkaros futómű gyengesége, hogy keresztbordákon és úthibákon nem csillapít szépen, cserébe az elnyújtott egyenetlenségeket ügyesen képes kimozogni.

Kimondottan jó pont, hogy a vezetési pozíciót az egészen magas sofőrök is meg fogják találni magunknak, az ülés széles határok között tologatható és a kormányoszlop is megfelelően hozzáigazítható.

Egy ilyen Zen felszereltségű Megane-ban már nem kell lemondani az ülésfűtésről és a tempomatról sem, de már tolatóradar is jár hozzá, valamint a döbbenetesen jó fényerejű teljesen LED fényszórók is, plusz pont a Megane-nál, hogy a nappali menetfénye hátul is világít. Összességében zavartalan és igencsak kényelmes 3000 kilométeren vagyunk túl, amiben az ország legtöbb pontját és fontosabb útvonalait sikerült érintenünk a Velencei-tótól a Kékestetőig. Még sok hasonlót tervezünk vele, hogy minden oldalát meg tudja mutatni.

Ha kíváncsi vagy a friss Megane valamely konkrét tulajdonságára, kommentben írd meg, és a következő részben válaszolunk rá!

Cikkünket a Renault Hungária a Megane hosszú távú tesztlehetőségével támogatta.
Értékelés
Pozitív
Kényelem, vezethetőség, multimédia, klímakonzol, minőség, motorerő
Negatív
Hátsó futómű, gördülési zaj
Árak
Tesztmodell alapára
6 999 000 Ft (2021.02.17.)
Tesztautó ára
7 649 000 Ft (2021.02.17.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Teljesítmény:
103 kW (140 LE) 5000 1/min-nél
Nyomaték:
240 Nm 1600 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,5 s
Végsebesség:
205 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,9 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4359 mm
Szélesség:
1814 mm
Magasság:
1447 mm
Saját tömeg:
1229 kg
Össztömeg:
1797 kg
Tengelytáv:
2669 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
473 l
Belső szélesség elöl:
1490 mm
Belső szélesség hátul:
1420 mm
Belmagasság elöl:
910-980 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
150 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1200 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1100 mm
Csomagtér magassága:
520-720 mm
Csomagtér hossza:
750 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1500 mm
Raktérnyílás szélessége:
1030 mm
Raktérnyílás magassága:
680 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
240 Nm 1600 1/min-nél
Teljesítmény:
103 kW (140 LE) 5000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
205 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,5 s
CO2-kibocsátás:
134-150 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,9 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,3 l/100km
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?