Vegyél lakást, kapsz hozzá egy BMW-t!

Érdekes extrával kínál lakásokat egy kínai konzorcium

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jó üzletnek hangzik, ám az ingatlan ára eléggé húzós.


Megtorpanni látszik a világ legnagyobb autópiaca, bár még így is egy igazi aranybánya a gyártók számára Kína, ahol 1,6 milliárd ember él. Tavaly 28,8 millió autót adtak el a hatalmas országban, amellyel még mindig az elsőszámú piac a világon, ám 2016-hoz képest csak 3 százalékot emelkedtek az eladások, amely a legkisebb növekedés a korábbi éveket tekintve.
Hirdetés

Ugyanez a tendencia érezhető egyébként az ingatlanok piacán is, ezért rukkolt elő egy érdekes ötlettel az egyik kínai fejlesztő. A China Merchants Shekou Industrial Zone Holdings nevű vállalat ugyanis a luxuslakásai mellé egy BMW 3-as vagy X1-es modellt kínál „ingyen”. Ez egészen jól hangzik, ugyanakkor az apróbetűs részt sem árt elolvasni, hiszen abból kiderül, hogy a BMW-vel kínált lakások átlagára 621 ezer dollár, tehát körülbelül 175 millió forint környékén mozog. A vállalat legújabb projektje egy 350 lakásos épület, amelyben eddig csak 25 ingatlan kelt el, nem véletlen tehát, hogy egy autóval próbálják csábítgatni az ügyfeleket. Akit pedig nem érdekel a lakásához egy autó ígérete, simán csak az autó árával megegyező kedvezményt kap az ingatlan árából.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?