Kicsi BMW is tud nagy élmény lenni!

Emlékeztek mekkora volt az öröm, amikor a BMW előrukkolt az 1-es sorozattal, amely a kompaktok közé elhozta a hátsókerék-hajtás örömét (újra)? Aztán ugyanekkora felháborodási hullám indult, amikor fronthajtású platformra pakolták az 1-est, ám így is sikeres tudott maradni, és most már a negyedik generációnál jár.  Ráadásul szerintem fronthajtással i tud igazi élményautó lenni, amivel biztosan vitatkozni fognak az ős-BMW rajongók. Ezért, akinek sérti az önérzetét a fronthajtású BMW gondolata, köthet kompromisszumot az xDrive, tehát az összkerékhajtás elfogadásával. Ilyen az új M135 is, aminek a végéről nem véletlenül hagytam le az -i betűt, ugyanis az már teljes mértékben a villanyhajtású modell sajátja. Szokni kell, hogy ne tegyem hozzá, de logikus is hiszen annak idején az injektort jelölte, tehát a befecskendező meglétét a karburátorral szemben, aztán – ahogy egyre inkább megszokottá vált, hogy befecskendezősek a motorok – átalakult egy olyan jelzéssé, amiről tudtuk, hogy benzinmotoros masináról van szó. Mostantól viszont onnan fogjuk ezt tudni, hogy nincs utána semmi, mert a dízeleknél marad a -d jelzés, a hibrideknél meg az -e. Na, de vissza magához az 1-es sorozathoz, amiből csak benzines és dízel létezik, egyelőre. És, hogy ez mennyire jó, azt nem is tudom igazából elég jól kifejezni. Mármint az, hogy a vásárlók számára megadatik a választás lehetősége. Ám maradjunk most még a külsőségeknél. Az új generáció nem hozott nagy változást a méretben. A tengelytávolság ugyanakkora maradt, a karosszéria hossza pedig négy centit nőtt. A szélesség szinte ugyanakkora, a magasság pedig ugyancsak nőtt 2 centit. Ugyanígy a dizájn sem hoz egetrengető újdonságokat. Kicsit kerekdedebb lett elöl, hátul pedig szerintem pont egy kicsit sarkosabb. Az M-ség jóval hangsúlyosabbá teszi a sportos alkatát, fekete betétekkel, egyedi első lökhárítóval, diffúzort imitáló hátsó lökhárító dísszel és négy kipufogóvéggel. Mindezt a „mennydörgős éjszaka” (Thundernight) fényezés koronázza meg, ami mondjuk főleg nappal ütős igazán, de legyen is az 306 300 forintért. Persze a nagy felni sem árt a magamutogatós megjelenéshez, de szerintem a 19 colos felnik helyett a 18-asok is bőven látványosak 268 ezres felár helyett kb. 100 ezerért. Bent sem érheti különösebben szó a ház elejét. A márkától manapság megszokott, jól átlátható, egyszerű vonalakkal, de ízléses apróságokkal megrajzolt műszerfal fogad. Itt is a vezető felé fordul a nagy érintőképernyő, ami lényegében egységes egészet alkot a kormánykerék mögött látható digitális műszeregységgel. Az infotainment szoftvere gyors, a menürendszer logikus felépítésű, de nekem továbbra is fáj, hogy az alacsonyabb kategóriájú BMW modellekből száműzték az iDrive tekerőgombját, főleg azért, mert fizikai gombok hiányában túl sokszor kell a képernyőn matatni a megszokott kényelmi berendezések használatához is. A kormánykerékről ismételten le kell írnom, hogy túl vastag a karimája, ám ettől függetlenül baromi jól néz ki, főleg a kis piros jelzőkével, ami versenyautós hangulatot csempész az eleve sportos atmoszférába. Az M- részleg színeit viselő díszvarrás a műszerfalon, illetve az ezüst betétek a szélein szerintem ugyancsak feldobják az összképet, de a BMW-től amúgy sem emlékszem igazán giccsbe hajló utastérre. Az egybetámlás sportüléseket önmagukban is hazavinném, nagyon kényelmesek, jól tartanak, és a világító M-logó nálam plusz pont a pozitívumok listáján. A részben bőr (talán műbőr), részben Alcantara kárpitozás szintén ide tartozik, a kategóriának megfelelő hátsó lábtér miatt pedig nem különösebben aggódnék. Átlagos termetű felnőttek is elférnek, a hátsó ülések is kellően kényelmesek, nemcsak rövidebb távokra. A csomagtér pedig alapból 380 literes, ami 1200 literesre bővíthető és úgy vélem ez is elegendő kell, hogy legyen a felhasználói oldalról ebben a kategóriában. Az M135 jelölés kétliteres, négyhengeres benzinmotort takar, ami a korábbi 306 lóerő helyett „csak” 300 lóerős. De egy pillanatig nem hullajtottam könnyeket emiatt. Akinek nem elég 300 lóerő, keressen magának egy versenycsapatot és fizesse be magát vmelyik úrvezető kategóriába. Bőven kihasználhatatlan ez az erő a törvényes keretek között, de lehet vele ésszel is jót autózni. Nagyon jót! Elképesztően jót! A 400 Nm forgatónyomaték már 2000-es fordulatszámtól megérkezik, az összes lóerőhöz viszont 5700 fölé kell pörgetni. Persze ezt a 8 fokozatú automatikus váltó teszi helyettünk, kimondottan ügyesen, de ez már az a kategória, ahol élveznék egy manuális sebességváltót is. Az üresen 1,5 tonnás autó mozgatása meg se kottyan ennyi erőnek és szerencsére néha a kipufogó is visszadurrog, szörcsög és kaparja a torkát. nem túl vérmesen, de az értő fülek számára kellemesen. Márpedig ez mind kell a sportos élményautózást kedvelőknek. Ahogy a kiváló futómű is, ami az összkerékhajtással együtt nagyon magabiztos kanyartulajdonságokkal ruházza fel az autót, de néha azért ficánkol a hátsója, főleg, amikor semmi terhelés nincs arrafelé. A kormányzás érzete lehetne egy kicsit kevésbé steril, de a pontosságára nem lehet egy rossz szavam sem. Gyorsulása 5 másodperc alatti, fogyasztása 11 liter feletti. Hát igen, 300 lovat bizony etetni kell, még akkor is, ha sokszor Eco módban igyekeztem kímélni a pénztárcámat. Sajnos (vagy nem sajnos) ez az igyekezet mindig alábbhagyott, amikor megláttam valami hosszan kanyargó útvonalat, de hát az M135 a vezetni ténylegesen szerető közönségnek készül. Összességében végig ott motoszkált bennem, hogy ez egy BMW gúnyába öltöztetett Mini Cooper, és a végszóban is azt tudom megfogalmazni, hogy azok számára, akiknek a Mini vonalai túl nőiesek, de mégis ugyanarra a gokartos élményre vágynak, tökéletes választás lesz ez a BMW. Minimum 21,8 millió forintért.