Modern herceg fehér lova – Renault Latitude miniteszt

A Renault megpróbált az újságírók fejével gondolkodni, és jól tette. Másfél, kétórás álmosító fejtágítás, önfényezés, és technikai adatokkal teletűzdelt sajtórendezvény helyett a Latitude változatot gondozó termékfelelős kolléga 15 percben összefoglalta a lényeget, megmutatta, hol helyezkedik el a modell a versenytársak tükrében a piacon (azonos felszereltség mellett a francia autó a legjobb áron érhető el), melyek a legérdekesebb részletek, amiket érdemes kipróbálni a vezetés során – és ennyi. Bizonyítson inkább az autó, hiszen a közvetlen tapasztalatszerzést, az élményt úgysem pótolhatja semmi.

Mivel nem álltak hegyekben a tesztvezetésre besorozott kocsik, ellenben a kollégák szép számban összegyűltek, úgy gondoltuk, válogatás helyett ugorjunk fejest a mély vízbe, és lássuk, milyen élőben a Latitude 3.0 V6 dCi Initiale, amely 11,9 millió forintért voltaképpen mindent megkap, amit egy Latitude megkaphat, egyedül a 350 ezer forintos panoráma tetőablak hozzá az opcionális tartozék. Jegyezzük meg, a Renault nem garasoskodásból hagyta ki az üvegtetőt, vannak vásárlók, akik nem szeretik – találhatunk erre példát más gyártóknál, luxus például a Lexusnál is. Helyet foglalva az utastérben, az első sorban nagyvonalú a térkínálat, döntően színvonalasak az anyagok, egyedül a váltókart és a környékét lehetett volna szebben megoldani, ez a nyitott kulisszás műanyag – stílusát tekintve – valahogy nem illik bele a összképbe. Természetesen minden elektromosan állítható, az üléspozíció memorizálható, az ülés masszázzsal, fűtéssel és nagyon aprólékosan állítható deréktámasszal kényeztet, és a korábban említett különleges, többzónás, légfrissítős légkondicionáló valóban gondoskodik a kellemes közérzetről. A menürendszer a Renault modellekben megszokott sémák szerint működik, a Latitude nem tanít új dolgokra.
A háromliteres, 240 lóerős, V6-os dízelmotor gombnyomásra indul, ereje problémamentesen jut az első kerekeken keresztül az útra. A hatfokozatú automataváltó finoman dolgozik, az utastér menet közben nagyon csendes, igaz, 90 százalékban lakott területen haladtunk, és nem riogattunk senkit szabálytalan száguldozással. Padlógázra meglódul ugyan a nagy test, de az ember őszintén szólva 450 Nm forgatónyomatéktól érzésre többet várna, a hát nem préselődik bele a üléstámlába, viszont a motor 1500 1/min fordulatszámtól folyamatosan húz, az erő jelen van, és ez remek érzés. Örömteli, ahogy a franciák a hangszigetelést megoldották: dízelzaj gyakorlatilag nincs, V6-os morajlás azonban igen. Egy akaraton kívüli vészfékezés során (Józsi bácsi elfelejtett kijózanodni, mielőtt kerékpárra ült) arról is meggyőződhettünk, hogy a 18 colos könnyűfém felnik mögött hatásos fékrendszer bújik meg, a futómű azonban inkább németesen feszes, enyhén rázkódós, mint franciásan, émelyítően puha.

Hibákra a teszt rövidsége miatt nem igazán derült fény. Egy dolgot vettünk észre, napsütésben a kalaptartó erősen tükröződik a hátsó szélvédőn. Bővebben majd a kiadós tesztünk után nyilatkozunk, addig is: Au revoir, Latitude!