Olyan gyorsan ment, hogy saját maga is megijedt, jött is a baj
60 helyett 120-szal érkezett a sávelhúzáshoz, amit úgy néz ki, felfogni sem tudott
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Magyar Közút legújabb videóján láthatjuk, mi a legrosszabb döntés, ha ki akarunk kerülni valamit.
Utólag könnyű okosnak lenni, de jól látható, hogy a csöppet sem ajánlott sebességtúllépés önmagában még nem okozott volna balesetet, viszont az is, hogy mégiscsak kellett volna a több reakcióidő, amihez bizony az előírt alacsonyabb tempó szükséges (Kép forrása: Magyar Közút/Instagram)
[BANNER type="2"] Az útellenőr a széttört lámpát megjavította, a sávos terelőelemeket visszaállította. Ugyanakkor az is jól látszik, hogy végig figyeli a forgalmat, hiszen nem veszélytelen, amit csinál. A baleset után nem sokkal egyébként egy szabálytalan és értelmetlen kikerülés is látható, szerencsére nem követték többen a példáját. A Magyar Közút is kéri, de jól láthatóan mindenkinek érdeke, hogy autózzunk nyitott szemmel és tartsuk be a sebességkorlátozásokat.
Forrás: Magyar Közút/Instagram

Nő kezébe nem kormány való.
Mást is rángathat, ott biztos jó!