Egyre komolyabban nyílik az olló Magyarországon a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi árak között az üzemanyagok esetében. Jól mutatja mindezt, hogy az aktuális hét elején egy liter 95-ös benzin átlagosan 595 forintba került, a gázolaj pedig 615 forint körül mozgott. Péntekig bezárólag azóta előbbi beszerzési ára bruttó 27, utóbbié bruttó 35 forinttal emelkedett. Ez gyakorlatilag egyáltalán nem jelent meg a kiskereskedelemben, ugyanis a hét utolsó munkanapjának reggelén a 95-ös benzin 597 forinton áll, a gázolaj pedig 618 forinton – vagyis előbbi esetben 2, utóbbiban 3 forintos drágulás történt, legalábbis a Holtankoljak.hu számításai szerint.
Mivel az átlagárakat a legnagyobb piaci szereplők (például a MOL) alakítják, így a kisebb benzinkutak is kénytelenek hozzájuk igazítani a saját árazásukat. Mindez különösen nehéz helyzetbe hozza a szerényebb költségvetéssel és szűkebb pénzügyi mozgástérrel rendelkező független töltőállomásokat – emelte ki
a Portfolio.hu.
Az utóbbi napokban több hazai benzinkút is borús hangvételű bejegyzést tett közzé a Facebookon – szúrta ki a gazdasági portál. Az Envi Group ezzel együtt drasztikus döntést hozott: a dunaújvárosi és székesfehérvári oszlopain felfüggeszti a gázolaj értékesítését.
A Gas ‘N Go újszászi benzinkútja egyelőre nem hozott hasonló döntést, ám kiemelték, a jelenlegi helyzetben már nem a nyereségtermelés, hanem a túlélés a cél. Hangsúlyozták, a bezárás lehetőségét is mérlegelték, de nem akarják a térséget működő benzinkút nélkül hagyni, illetve a munkavállalókat sem szeretnék elküldeni.
Az Auchan ennél sokkal szűkszavúbb volt a néhány napja bejelentett közleményében, amelyben arról írtak, az összes magyarországi kútjukon legfeljebb 60 liter gázolaj tankolható. A döntést azóta sem indokolták.