Az Egyesült Államok jelenleg különböző törvényekkel és szabályozásokkal igyekszik megvédeni saját újautó-piacát a kínai konkurensekkel szemben. Azonban a szerdán elfogadott új törvényjavaslat értelmében nemcsak az ázsiából érkező autókat tilthatják ki az USA-ból, hanem akár a Mercedeseket is.
Az Egyesült Államok Szenátusának Kereskedelmi Bizottsága ugyanis jóváhagyta azt a javaslatot, amelynek értelmében az ország területén megtiltanák az olyan gépjárművek értékesítését, amelyek tulajdonosi hátterében legalább 15 százalékos a kínai tulajdonrész. A Mercedes esetében pedig közel 20 százalék ez az arány, ugyanis a vállalat 9,7 százalékát Eric Li Shufu, a Geely alapító igazgatója, 9,98 százalékát pedig a BAIC Csoport birtokolja.
A Mercedes helyzete természetesen azonnal téma lett a döntéshozóknál is. A Reuters beszámolója szerint Ted Cruz texasi republikánus szenátor – aki a bizottság elnöke is egyben – kijelentette, a törvényjavaslaton mindenképpen módosítani kell, mielőtt az ténylegesen életbe lépne. Bernie Moreno ohiói szenátor a kialakult helyzet kapcsán elmondta, a Mercedesnek 2030-ig lenne ideje, hogy megfeleljen a feltételeknek, de hozzátette, a német márka akár felmentést is kaphatna a speciális helyzete miatt.
Cruz a Reuters szerint arra is kitért, a General Motors rendkívül határozottan támogatja az új szabályozást, ezzel ellehetetlenítve a Mercedest, amivel a Cadillac egyértelműen jobb helyzetbe kerülne az USA újautó-piacán. A szenátor viszont nyomatékosan kijelentette, ezt nem vették figyelembe a döntés meghozatalakor, sosem tiltanák be a német gyártó autóit az Egyesült Államokban.
A szenátor kijelentését ugyanakkor érdemes fenntartásokkal kezelni. Az ugyancsak a Geelyhez köthető Polestart nemrég hivatalos úton értesítették, hogy 2027-től nem értékesíthet autókat az országban. Mindez különösen érdekes annak tükrében, hogy a szintén a kínai óriásvállalat többségi tulajdonásban álló Volvo májusban közölte, ők megkapták az engedélyt, bár ehhez bizonyos előírásoknak meg kell felelniük.
Az USA szenátusa a törvényjavaslat elfogadását nemzetbiztonsági okokkal indokolta, ugyanis álláspontjuk szerint a folyamatos internetkapcsolattal rendelkező kínai autók érzékeny adatokat gyűjthetnek az Egyesült Államok területén. Érdekesség, hogy korábban
hasonló indokkal tiltotta ki az ázsiai országból érkező autókat Lengyelország a katonai létesítményeiből. Ugyanakkor fontos látni, a Mercedes aligha végez ilyen tevékenységet, ráadásul az USA-ban értékesített autóik közül egyik sem Kínában készül.