Autósvilág hírei2026. 07. 23.

Európában is bemutatkozott az ex-Ferrari formatervező kínai autója!

Régiónkban is értékesíti majd az Xpeng az L03-at, amelyet az a JuanMa Lopez tervezett, aki többek között a Ferrarinál, a Lamborghininél és az Audinál is megfordult. Milyen lett a végeredmény? Máris mutatjuk!

Betűméret18 px
⏱️ kb. 1 perc olvasás
Újabb modellel bővül az Xpeng európai kínálata, amely a márka bevallása szerint az eddigi leginkább globális piacokra szánt típusuk. Az L03 küllemét az a JuanMa Lopez tervezte, aki korábban a Ferrari, a Lamborghini és az Audi alkalmazásában állt. Az újdonság 4,65 méter hosszú, felszereltségtől függően 1,89-1,93 méter széles, 1,6 méter magas, a tengelytávja pedig 2,85 méter. Elöl és hátul is jókora csomagtér áll rendelkezésre: a frunk hajtáslánctól függően 69-102 liter, a hátsó puttony viszont egységesen 539 liter. Az utastérben gyakorlatilag nagyítóval kell keresni a fizikai kapcsolókat, mivel szinte minden funkciót a szoftverbe építettek, így ezek a multimédiás érintőképernyőről vezérelhetőek. A kevés kivételek egyike az irányválasztó, valamint az ablakemelők. Fontos ugyanakkor, hogy az L03 az első olyan kínai autó, amely rendszerén gyárilag fut a Google Maps, vagyis a térkép és navigáció okostelefon használata nélkül is futtatható. A hajtásláncok kapcsán egyelőre nem árult el túl sok részletet az Xpeng, legalábbis az európai modellről, hiszen Kínában már bemutatták ugyanezt a típust Mona L03 néven – arról a típusról itt írtunk bővebben. Az itteni típusról jelenleg csak annyit tudni biztosan, hogy a tisztán elektromos változat 520 kilométeres hatótávot tud, míg az EREV kivitel 1000 kilométer fölötti értékkel kecsegtet. A piaci bevezetés várhatóan 2027-ben kezdődik térségünkben, így vélhetően Magyarországra is ekkor érkezhetnek az első példányok.  
G

Itt állíthatod be, hogy az Autónavigátor cikkeit az elsők között lásd a Google keresőjében.

Ajánlott cikkek