Május elején röppent fel először a pletyka a Ford és a Geely esetleges megállapodásáról, az akkori értesülések pedig igaznak bizonyultak, hiszen nemrég a két márka közösen jelentette be: 2028-tól a Ford Spanyolországban, Valenciában található üzemében Geely modellek is készülnek.
A spanyol üzemben a tervek szerint három hibrid hajtású Ford és két elektromos hajtású Geely modell készül majd. A megállapodás keretein belül a felek megosztják az 500 000 jármű gyártására alkalmas üzem kapacitásait. A gyár optimálisabb kapacitáskihasználásával, a fejlesztési költségek megosztásával a kínai és az amerikai autógyártó növeli a gyártóközpont működési hatékonyságát. A 66 százalékban a Ford, 34 százalékban a Geely tulajdonrésszel működő közös gyártóközpont a tervek szerint 2027 első felében kezdheti meg a tevékenységét. Az első új modellek pedig várhatóan 2028-ban gördülnek le a gyártósorról – írta a Geely a bejelentés kapcsán.
A Ford egy fokkal konkrétabban fogalmazott a közleményében, ugyanis már most elárulta, milyen típusok készülhetnek a valenciai gyárban. A már most is gyártott Kuga jövője természetesen nincs veszélyben, biztosított a spanyol üzemben a helye. Mellé 2028-ban érkezik az új Bronco, valamint szintén ebben az esztendőben egy egyelőre név nélküli modell gyártása is megkezdődik, amelyet a két márka már együttesen fejleszt – ugyanakkor hangsúlyozták, nemcsak elektromos hajtással lesz kapható.
A Geely egyelőre nem bocsátkozott hasonló konkrétumokba, csupán annyit közöltek, két teljesen elektromos szabadidő-autó gyártását tervezik a létesítményben. Jelen piaci környezetben mindez aligha meglepő, hiszen így a kínai vállalat ki tudja kerülni a villanyautókra vonatkozó büntetővámot.