Autósvilág hírei2026. 07. 24.

Leuralták a PHEV-ek piacát a kínaiak! Ezekből fogyott a legtöbb Európában!

Idén júniusban kiváltképp jól teljesítettek a kínai PHEV-ek Európában, ugyanis a top 10-ben 5 olyan típus is található, amelyek így vagy úgy, de az ázsiai országhoz köthetőek. Íme a friss számok!

Betűméret18 px
⏱️ kb. 2 perc olvasás
138 921 új konnektoros hibridet regisztráltak Európában idén júniusban – derült ki a Dataforce előzetes összesítéséből, amelyet az Automotive News Europe hozott nyilvánosságra. Az EU, az Egyesült Királyság, valamint az EFTA (Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) piacait összesítő kimutatás szerint ez 24,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A lista élén ismét a BYD Atto 2 DM-i áll 10 402 példánnyal. A típus rendkívül rövid idő alatt vált közönségkedvenccé, jól mutatja mindezt, hogy tavaly júniusban még egyetlen egy darabot sem adtak el belőle – nem véletlen, idén mutatták be – ugyanakkor néhány hónap alatt komoly volument hozott össze belőle a márka. A második helyen az Atto 2 márkatársa, a sokáig listavezető Seal U DM-i következik 7 920 autóval, míg a harmadik helyet a VW Tiguan szerezte meg 5 039 példánnyal. Ezt követően ismét egy kínai modell jön a Jaecoo 7 személyében, de az 5. helyen található Volvo XC60 mögött is felbukkan az ázsiai szál, hiszen a svéd eredetű márkát jelenleg a Geely birtokolja. A top 10-et a Mercedes GLC, a Ford Kuga, a BMW X1, az MG HS, illetve az Audi A5/S5 teszi teljessé.
  Modell 2026 június 2025 június Változás (db) Változás (%)
1 BYD Atto 2 10 402 0 10 402 0,0%
2 BYD Seal U 7 920 6 253 1 667 26,7%
3 VW Tiguan 5 039 6 185 -1 146 -18,5%
4 Jaecoo 7 4 853 2 793 2 060 73,8%
5 Volvo XC60 4 043 3 151 892 28,3%
6 Mercedes GLC 3 709 3 634 75 2,1%
7 Ford Kuga 3 423 3 343 80 2,4%
8 BMW X1 3 270 3 953 -683 -17,3%
9 MG HS 3 242 2 875 367 12,8%
10 Audi A5, S5 3 116 582 2 534 435,4%
Összesen   138 921 111 269 27 652 24,9%
G

Itt állíthatod be, hogy az Autónavigátor cikkeit az elsők között lásd a Google keresőjében.

Ajánlott cikkek