Az Audi A3 lett a Világ Év Autója

Az Európai után a Világ Év Autója 2014 címet sem kapta meg a Mazda3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ismét VW-csoportos modell nyerte el a Világ Év Autója címet, a kicsit magyar Audi A3 mögött a Mazda3 és a 4-es BMW végzett.


New Yorkban bejelentették a 2014-es World Car of the Year 2014 szavazás végeredményét. A márciusi szűkítést követően a 22 ország 69 fős újságírói zsűrije a limuzinként győri gyártású Audi A3 családot hozta ki győztesnek, második a Mazda 3, harmadik a 4-es BMW lett. A Mazda3 tehát ezúttal is veszített, hiába megy széllel szemben. Miként persze a 4-es BMW is. Az A3 azzal vette le a lábáról a grémiumot, hogy négyféle karosszériával is kapható, motor- és asszisztensrendszer-választéka széles, futóműve etalon, kívül-belül igényes és a többi Audiétól ha nagyon nem is, de kicsit azért megkülönböztethető a dizájnja.

Világ Év Autója - korábbi győztesek
2013 VW Golf 2012 VW up! 2011 Nissan Leaf
2010 VW Polo 2009 VW Golf 2008 Mazda2
2007 Lexus LS460 2006 BMW 3 2005 Audi A6

Hirdetés

A 10 éves Világ Év Autója szavazás során ez már az Audi hetedik sikere. Nyitásként az A6 vitte a prímet, majd kétszer dizájnban, három alkalommal meg izomból lett a legjobb - a World Car of the Year versenyen alkategóriák is vannak. Idén a luxusautóknál a Mercedes-Benz S-osztály, a sportkocsiknál a motorbajos Porsche 911 GT3, míg a dizájn- és a zöldosztály eminense a gyorsulásban is kemény BMW i3.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?