Felének feléért is megúszható otthon a fényszórópolír

Fizetett hirdetés

Termékteszt: SCT-Mannol 9801 fényszóró polírozó készlet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Korunk átlagautói nem csak öregek, jellemzően már csúnyán mattuló műanyag fényszóróburával rendelkeznek. Megnéztük gyógyításukat.


Nagyjából egy éve jártam műszakin az akkor még a 12. életévét sem betöltött Priusommal, ami ugyebár még mindig fiatalabb, mint a hazai átlagautó, az ugyanis már 14 esztendős. Mondhatni, hogy a roncsautók országa vagyunk, de én például a Priusba még mindig örömmel ülök bele, miközben tudom, hogy technikája sok mai autónál is fejlettebb. Az állapota sem rossz, de azért a műszakin egy hibamegjegyzést én is kaptam:

az első fényszórók felülete matt.

Ha a következő vizsgára nem javíttatom, akár meg is tagadhatják azt. És mondhatni, hogy jogosan, hiszen a lámpák fényereje valóban nem túl jó, amin nem kell csodálkozni. Ha a fényszóró belseje nehezen látható már az UV által meggyötört plexin keresztül, bizony onnan sem jut ki könnyen fény. Mit tehet az autós? Elviheti lámpapolírozásra is specializálódott autókozmetikába, vagy megpróbálhatja saját maga. Én utóbbit tettem.
A Kauffernél 2574 forint az SCT Mannol fényszóró polírozó készlete, ami nem csak csiszolókorongokat tartalmaz, hanem olyan fejet is, amit például fúróba rakhatunk, arra pedig a korongokat tépőzárral rögzíthetjük. Lelövöm a poént, az első próbálkozás után már nagyjából tudom, hogy mit rontottam el, így aztán mindenki tanulhat az én lámpából. Nézzük, mi is szükséges a jó munkához!
Első körben ugyebár az említett polírkészlet, több liter víz, néhány tisztítókendő, és az sem árt, ha van egy sebességszabályzós fúrógépünk. A polírozáshoz ugyanis alacsony fordulatra van szükség. De addig is van persze néhány fontos lépés. Az első a fényszóró alapos megtisztítása, majd környékének szárazra törlése. A készlethez járó maszkoló szalaggal ugyanis végig kell ragasztani a lámpát határoló felületeket. A lökhárítót, a sárvédőt és a gépháztetőt is. Utóbbit fel is hajthatjuk, de nem jó ötlet, mert polírozás közben (ha géppel csináljuk), a matéria fröcsögni fog, a motortérbe is. Tapasztaltam.
Ha a fenti előkészület megvolt, akkor jöhet a csiszolás, amihez ismét szükséges a víz, ugyanis nedves felületen kell alkalmazni a kapott csiszolókorongokat, az óra járásával egyező irányban. Ehhez kell ugyebár a fúróba rögzíthető csiszolókorong és az arra amúgy nagyon ötletesen tépőzárral rakható három csiszolókorong. 800-as, 1200-as és 2000-es finomságúakat kapunk, ebben a sorrendben kell őket alkalmazni. Fényszórónk már az első által ijesztően karcos lesz. Aztán a végén jöhet a polírozás, amihez a kék színű zacskóban kapott políranyagot még a felbontás előtt érdemes nyomkodással összekeverni. Előfordul ugyanis, hogy a nedvesítő kiválik abból, s a fényszórón már kevés lehetőségünk lesz a keverésre, a folyékonyabb anyag ugyanis hamar lefelé fog távozni róla. Igen, én ezt a keverési lépést elrontottam, vélhetően ennek köszönhető, hogy az eredményem nem lett 100 százalékos. Viszont még így is látványosan jobb lett a fényszóróm, mint volt, s be kell valljam - miután néhány szakműhely referenciáit megnéztem, lehet, hogy én vagyok maximalista.
Hirdetés

A polírozáshoz is használható amúgy a fúrótokmányba rakható korong, ahhoz ugyanis egy szivacs is jár. A polír után ismét tisztítás és szárítás következik, az utolsó lépés pedig egy nano-bevonat felvitele. Utóbbi annak érdekében fontos, hogy ismét legyen egy UV-védelmet adó felület a fényszórón. Két fényszóró polírozására legalább egy órányi nettó munkaidőt kell számolni. Plusz előkészületek, plusz utána a környező felületek tisztítása. A készlet ugyebár mintegy 2500 forint. Hogy megéri-e? Találtam ugyan helyet, ahol ennyiből megcsinálják egy fényszóró polírozását, de a készlet ugyebár egy párhoz van. Tehát mindenképp féláron csináljuk magunknak, de a jellemzőbb inkább a 4000-5000 Ft/fényszóró árszabás, tehát akár negyed árat is jelenthet, ha saját magunk vállaljuk a munkát. Megjegyzem, mivel legalább 1 órányi munka a lelkiismeretes fényszórópolírozás, egész baráti áron végzik a szakemberek is, akik nyilván szakértelemmel és rutinnal gyorsabbak, mint a kezdők, másrészt nagy tételben vélhetően legalább olyan kedvezménnyel kapják a szükséges anyagot, mint amilyennel a Kauffer adja most az SCT készletét (az ugyanis most 40%-kal ára alatt vihető). Akár magunk végezzük, akár csináltatjuk, a fényszórópolírozást érdemes megejteni, ha karcos a lámpánk, ugyanis egyrészt annak fényereje biztonsági tényező, másrészt matt megjelenése minden autó tekintetét butává teszi.
Néhány tipp, ha magad vágnál bele a fényszórópolírozásba:
  1. Készülj sok-sok vízzel és törlőkendővel a tisztításokhoz
  2. Ha fúróval polírozol (márpedig a készlet alapvetően arra van tervezve), sebességszabályzósat használj
  3. Készülj fel arra, hogy a polírpaszta fröcsögni fog, játszós ruhában dolgozz, pakold el a kényes dolgokat az autó közeléből
  4. Az előbbi okból kifolyólag ne nyitott gépháztetőnél polírozd a fényszórót
  5. Keverd össze a polírpasztát, mielőtt kinyitnád a zacskóját
  6. Munka után mosd le az autót, a paszta ugyanis, khm, nem mutat jól rajta


[hirdetescimke] Az SCT Mannol fényszóró polírozó készletet a Kauffer.hu webáruháztól kaptuk próbára.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 16:43
    Permalink

    Én is csináltam a Fábiánkon.Vettem egy tubus fogkrémet és reggel 8-tól este 6-ig gyaszatoltam,biztos ami biztos.Még tovább is csiszolgattam volna,de egyszer csak kilyukadt a búra.Nem számított, átlátszó ragasztó és folpack neki.Így olyan optikát sikerült kialakítanom, hogy még egy rendőrségi kereső helikopter fényvetője is egy fekete lyuknak tünne melette.
    Egyébként meg mit számít, ha kicsit feljebb van a fényszóró. A lényeg, hogy én tökéletesen messzire lássak vele és kész. Amúgy meg pont azért vezetek gyorsan, hogy kevesebbet szenvedjen tőle a szembe jövő, mert mire zavarni kezdené és villogna össze-vissza, én már rég eltüntem előle 🙂

  • 2017.10.27. at 16:43
    Permalink

    Ahogy írták, hamar új védelem is kell rá.
    Amit nem értek, miért a vizsgáért izgulnak a tulajok? A saját vagy mások élete nem elég fontos? Hogy ne vakítsunk, és rendesen lássunk?
    Tudom, minek kérdezek ilyet olyan országban ahol az autósok 70-75%-a rosszul beállított fényszóróval közlekedik. Vizsgán? Pff, ha ott néznének érdemben valamit, nem ilyen lenne a felhozatal az utakon. Azt meg hagyjuk hogy 10ből 8x a beállítás eredménye pocsék/szabálytalan/elégtelen. 3 ismerős cseréltetett fényszórót az utóbbi pár hónapban, egyiknek sem állították be a szerelők (kettőnél a lámpatestet is igazítani kellett utána).

    A saját jól felfogott érdekünkben világítsunk jól, ne vakítsunk mást, és ne menjünk sokkal gyorsabban mint ahonnan esélyünk van megállni…

  • 2017.10.27. at 16:43
    Permalink

    Vettem 15eFt-ért egy polirozógépet, és 5eFt-ért egy fényezők által használt polirpasztát, aztán egy ív 2000 finomságú csiszolópapír néhány száz forint…. Én csak a 2000 csiszolópapírt használom, amivel lejön minden ragya és kosz, és utána felpolirozom a felületet. Maga a gép ennyit használva örökéletű, a paszta évekig jó. Papírból pedig kb 4x4cm darab kell fényszórónként. Évente újrapolirozom a család összes autóját (van vagy 5 db).

  • 2017.10.27. at 16:43
    Permalink

    Arról meg aztán végképp nem is beszélve, hogy ha az ember átlakkozza oda meg teljesen felesleges egy ilyen polír készlet, mert egyáltalán nem jó a lakknak ha ennyire sima a felület. Teljesen megfelel a közönséges fényezéshez használt vizes papír ami meg töredékébe kerül még így is.

  • 2017.10.27. at 16:43
    Permalink

    Ez mind szép és jó, csak nem ér semmit sem a polírozás. Ezzel még az a maradék UV álló lakk is lejött most a lámpáról ami volt rajta, így innentől sokkal jobban fog mattulni és repedezni a plexi. Ha nincs átlakkozva polírozás után újra semmit nem ér az egész, csak kidobott pénz és idő.

  • 2020.06.03. at 19:14
    Permalink

    2019 nyár elején próbáltam ki a saját autómon.Több hozzászólóval ellentétben nekem teljesen víztiszta lett a műanyag lámpatestem.Jól kell csinálni, nem kell kapkodni….Az adott lakkal meg csínján kell bánni, elég kb a tasak fele a búrára…Semmit nem mattult egy év alatt a lakkozás.

Vélemény, hozzászólás?