Annyira részeg volt a traktoros, hogy a betonkerítés sem volt akadály! Íme a helyszínen készült fotók!
Szabályosan kidöntötte a betonkerítést Dunaföldváron egy ittas traktoros, a helyszínre érkező rendőrök pedig gyorsan megállapították, mi vezetett az ütközéshez. Mutatjuk a részleteket!
Hétfő délelőtt, kicsivel 11 óra után érkezett bejelentés a rendőrökhöz egy anyagi káros közlekedési balesetről. A hatóság beszámolója szerint a mezőgazdasági gépjármű Dunaföldváron, a Külső-Kertek közben a Deák tér felől a Vágóhíd utca irányába tartott, ám haladása során először jobbra hajtott le az útról a füves útpadkára, ám innen még meg tudta menteni a szituációt, visszakormányozta a traktort az útra, ezt követően viszont ismét letért az aszfaltról, ekkor viszont már nekihajtott az út menti betonkerítésnek, amely a ház udvarára dőlt. Szerencsére ekkor senki sem tartózkodott a téglafal alatt, így személyi sérülés nem történt – derült ki a Police.hu közleményéből.
(fotó: Police.hu)
A baleset a traktor vezetőjének ittassága miatt következett be, a szonda magas értéket jelzett – a pontos adatot nem közölte a rendőrség – így nem meglepő, hogy az elkövető jogosítványát még a helyszínen felfüggesztették, illetve a gépjárművezetőt ittas vezetés miatt feljelentették. A rendőrség az eset kapcsán kiemelte: Magyarországon 2013-óta zéró tolerancia van érvényben az ittas vezetés tekintetében. Ez a szabály minden gépi meghajtású járművet vezető személyre egyaránt vonatkozik.