Hőségben dupla fékutat adhat egy használt téli gumi – megmértük

Kánikulai gumiteszt - ismét a Hungaroring Tanpályáján

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Folytatjuk a közlekedésbiztonsági figyelemfelhívást. Tucatnyi garnitúrát teszteltünk forrón.

Szomorú adatot mutatott az idei Nyárigumi Kommandó: a júliusi adatfelvételkor a vizsgált autók több mint negyedén téli gumit találtunk. Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy mennyin volt négyévszakos, azt láthatjuk, hogy az autók harmadán nem az évszaknak megfelelő – nyári – gumi volt. Miért baj ez? Mert a téli gumi nyáron nagyon hamar elkopik, nem mellesleg fékútból is hosszabbat ad, mint a nyári, ezért aztán igencsak veszélyes. A nonstopgumi.hu csapatával a tavaly nyáron tesztelt mennyiség dupláját vizsgálva ismét megnéztük és bizonyítottuk: kánikulában valóban rossz választás, ha nem nyári az abroncsunk.
Hirdetés


Pedig még csak nem is a legkeményebb kánikulai napon jutottunk ki a Hungaroring belsejében lévő Groupama Tanpályához, hogy a jól megszokott volt rendőrségi Ford Focusokkal az itthon egyik legnépszerűbb, 195/65 R15 méretű abroncsokkal elvégezzük a méréseket. Sok, konkrétan 12 garnitúrát teszteltünk, ezért csak a leginkább árulkodó fékút-vizsgálatokat csináltuk most; száraz és nedves aszfalton vészfékezve 60 km/órás tempóról néztük a fékutakat. Szokás szerint minden mérést ötször végeztünk el a pontos adatok érdekében, a távokat pedig ezúttal is a megszokott GPS-es módszerrel nyertük. Beszédes már az is, hogy a tavaszi langymeleg után a nyári hőségben az akkori teszten legjobbnak bizonyult Bridgestone Turanza T001 is begyűjtött mintegy 0,7 méter fékút-többletet a 30 Celsius fok körüli levegő- és 50 Celsius fok körüli aszfalthőmérsékleten. Nem elég tehát, hogy a hőségben romlik a sofőrök reakcióideje, még egy jó gumival is több mint 0,5 méterrel nagyobb fékúttal kell számolni.

Az alacsonyabb hőmérsékleten végzett méréshez képest a Kormoran Runpro B (nyári) több mint 1,5, a Michelin CrossClimate (egészéves) 2 méteres fékúttöbbletet adott a forró és nedves aszfalton, a középkategóriás használt téli gumi pedig több mint 13 métereset. Utóbbi a már tavasszal is a legrosszabbnak számító eredménynek is a másfélszerese, a jó abroncsok eredményének több mint a duplája. Míg tehát tavasszal vagy akár a hűvösebb nyári napokon csak közepesen, kánikulában nagyon rossz választás a téli gumiabroncs, főként ha az használt, „lejárás céljából” az autón hagyott. Ezt mutatja, hogy a tesztünkben szereplő, téli tesztgyőztes Goodyear UltraGrip 9 abroncs újként - két négyévszakos szettet megelőzve - a középmezőnyben tudott végezni. Csak épp nem logikus, hogy nyáron egy vadonatúj és minőségi téli abroncsot koptassunk. A mostani teszt leginkább a téli és a nyári gumiabroncsok közötti különbségre kívánt rávilágítani, valamint azt vizsgálta, hogy van-e olyan négyévszakos abroncs, ami tudásával felérhet a valódi nyári gumikhoz. Ezért szerepeltek legnagyobb számban négyévszakosak a mezőnyben. Az egészévesnek mondott Michelin CrossClimate egy vadonatúj szettjén túl - szintén újként - a Debica Navigator, a Goodyear Vector 4 Season, a Vredestein Quatrac 5, valamint az idén májusban megjelent, világszerte elsőként általunk tesztelt Nexen N'Blue 4Season mérkőzött. Nyári gumiabroncsból a tavaszi tesztünkön legjobb Bridgestone Turanza T001 mellett egy akkori középmezőnyös, ám olcsóbb modellt, a Kormoran Runporo B-t, valamint a Bridgestone-csoport olcsóbb márkájának egy újabb gumiját, a Firestone Multihawk 2-t teszteltük. Téliből a tavalyi tesztgyőztes Goodyear UltraGrip 9 mellé is szándékosan az olcsó, ám csak közepes Premiorri ViaMaggiore nevű gumit raktuk. Használt téli gumink középkategóriás, de még nem elkopott, nyárink prémium márkájú, futófelülettel középen még bőven, szélein már kevésbé rendelkező volt.

Nem meglepő, hogy száraz úton a Bridgestone Turanza adta a legkisebb fékutat, ám szárazon a használt nyári gumi és az egészéves Michelin CrossClimate is dobogós lett, míg vizes aszfalton - logikusan - az új nyári gumik adták a dobogót, utánuk a szintén új Michelin CrossClimate, majd a használt nyári gumi következett.

Méréseink szerint egy nem kimagasló nyári gumi vagy az egészévesnek hirdetett Michelin CrossClimate is érezhetően jobb, mint bármely négyévszakos.

Utóbbiak, azaz a négyévszakosak közül száraz és vizes aszfalton is a Nexen N'Blue 4Season lett a legjobb. Vizes úton az az ott legjobb Firestone-hoz mérten 60 km/óráról 1,1, szárazon az ott első, Bridgestone-hoz képest 0,85 méter többlet fékúttal. A Nexen ára is korrekt, a négyévszakosok közül egyedül a sokkalta rosszabbul szereplő Debica olcsóbb nála, az sem sokkal. Persze alapvetően nem, tényleg csak a nagyon keveset autózóknak ajánljuk a négyévszakos abroncsokkal való számolást, hiszen tudjuk, látjuk, hogy nem adnak annyit, mint a valódi téli, illetve nyári gumik. Téli, illetve havas tesztjeinken elvéreztek, még a Michelin CrossClimate is, következő tesztünkön az új Nexen téli képességeit is megvizsgáljuk majd természetesen.
Jól látható, hogy kánikulában és száraz úton a legjobb négyévszakosnak bizonyult Nexen N'Blue4Season is csaknem 1 méteres többlet fékutat adott, a használt téli gumi pedig csaknem 10 méternyit Jól látható, hogy kánikulában és száraz úton a legjobb négyévszakosnak bizonyult Nexen N'Blue4Season is csaknem 1 méteres többlet fékutat adott, a használt téli gumi pedig csaknem 10 méternyit

Ugyanakkor az is elmondható, hogy jó nyári gumit „hordva” sem árt az elővigyázatosság. Látjuk, hogy növeli a fékutat a kánikulai hőmérséklet, de azt is, hogy az eső, azaz a vizes út is. Nyári, illetve négyévszakos gumik esetén, de még az új Goodyear téli guminál is „csak” 2 méterrel nőtt a fékút vizes úton, míg a Premiorrival, illetve a használt téli gumival 7-8 méterrel nagyobb fékutat kaptunk vizes úton, mint szárazon. Ezek azok a különbségek, amiket jobb tanpályán megtapasztalni, ugyanakkor táblázatainkból is érdemes mindenkinek a fejébe vésnie. Ezek miatt kell nedves úton a megszokottnál nagyobb fékutat hagyni, valamint olyan abroncsot választani, ami száraz és nedves úton egyaránt jó teljesítményt ad.
Vizes aszfalton már kevéssel több mint 1 méter lett a Nexen fékúttöbblete, a használt téli gumié pedig csaknem 15 méter. A gyakorlatilag duplázott fékúttal nem lehet, nem is szabad megpróbálni kalkulálni Vizes aszfalton már kevéssel több mint 1 méter lett a Nexen fékúttöbblete, a használt téli gumié pedig csaknem 15 méter. A gyakorlatilag duplázott fékúttal nem lehet, nem is szabad megpróbálni kalkulálni

Bár nyáron jellemzően többet autózunk száraz, mint nedves úton, összesített eredményünkhöz a száraz és a nedves jellemzőket azonos súllyal vettük számításba, hiszen a meglepetések jellemzően vizes úton érik az autósokat. Kánikulai tesztünkön minimális előnnyel nyert a Bridgestone Turanza, jól szerepelt a Firestone Multihawk 2 is, és harmadik lett a Michelin CrossClimate, amiről tudjuk, azok számára ajánlható egészéves guminak, akik hóban, fagyban nem kívánnak közlekedni. (Igaz, ilyen körülmények között szinte a nyári gumi is megfelelő). Negyedik a használt, de prémium márkájú nyári gumi lett, ötödik az olcsó, de nyári Kormoran Runpro B. A négyévszakosok közül a legjobb, összességében a hatodik a Nexen N’Blue 4Season, ami a nála drágábbakat is megelőzte. Az olcsó téli Premiorri már leszakadt, ötödével rosszabb eredményeket mutatott, mint a teszt legjobbja, míg a használt téli gumi olyan rossz megoldásnak tűnik, mintha csak az egyik lábunkra húznánk cipőt, és azon próbálnánk egyensúlyozni.
A mérés ismét megmutatta, még a jobb és teljesen új négyévszakos gumik sem érnek fel egy akár használt nyári gumi tudásához, egy használt téli gumi pedig olyan, mint az orosz rulett A mérés ismét megmutatta, még a jobb és teljesen új négyévszakos gumik sem érnek fel egy akár használt nyári gumi tudásához, egy használt téli gumi pedig olyan, mint az orosz rulett

A tesztelt gumiabroncsok fajtája és ára
Típus Fajta Ár
Bridgestone Turanza T001 nyári 19 406 Ft
Debica Navigator 2 négyévszakos 16 621 Ft
Firestone Multihawk 2 nyári 16 581 Ft
Goodyear UltraGrip 9 téli 18 693 Ft
Goodyear Vector 4Season négyévszakos 26 087 Ft
Használt nyári gumi nyári ~7000 Ft
Használt téli gumi téli ~7000 Ft
Kormoran Runpro B nyári 13 427 Ft
Michelin CrossClimate négyévszakos 21 953 Ft
Nexen N'Blue 4Season négyévszakos 17 500 Ft
Premiorri ViaMaggiore téli 11 467 Ft
Vredestein Quatrac 5 négyévszakos 22 807 Ft
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:01
    Permalink

    [i]“don Viktorio”[/i] nem keresztapa, hanem csupán egy vazallus.
    Idézet Ángyán professzortól: “Brutálisan kellett azzal szembesülnöm, hogy a gazdasági maffiacsaládok hálózata kerítette hatalmába az államot, és a két nagy pártpolitikai tömörülés nem más mint e háttérhálózatot kiszolgáló délelőttös és délutános műszak”.
    Találó megfogalmazása a valós helyzetnek.

  • 2017.10.28. at 03:01
    Permalink

    Igen Milan, a don Viktorio keresztpapa kézcsókosai megtehetik a mutyizott milliárdokból hogy évente cserélgetjék gumijaikat.
    Ha ők is minimálbérből élnének akkor az ő szemléletük is más lenne.

  • 2017.10.28. at 03:01
    Permalink

    Örülök hogy öt autó áll a garázsában 🙂 és hogy már 64-ben megszerezte a jogosítványát.
    Nekem mindegy hogy fogyasztói vagy túlélő társadalomnak mondjuk, ezen egyikünk sem tud változtatni.

    Az ön hozzászólásával az a baj, hogy elég sajnos elég rossz szemléletet közvetít, ezt nem kell elfogadni de ez van 🙂

    Részemről off,trollok nem kellenek

  • 2017.10.28. at 03:01
    Permalink

    Meseferi…tanulj meg olvasni…én nem írtam hogy telefonálgatok, dumázok a vezetés közben !!
    Meglehet hogy még meg sem születtél 1964-ben amikor megszereztem a jogosítványom és 1968 óta saját autóm volt /per pillanat öt is áll a garázsomban/ és soha nem okoztam balesetet/kárt !!
    Az hogy tagja vagy a maffiának és dől a pénz megveheted évente az új gumikat, de az ország 40 % szegénységben él és örül ha a verdájába tud tankolni és ezek nem tartoznak a szerintedi fogyasztói hanem a
    túlélő társadalomhoz !!
    EZ AZ ELSZOMORÍTÓóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

  • 2017.10.28. at 03:01
    Permalink

    Elszomorító ami ír.
    ….netán telefonál, beszélget, uzsonnázik vezetés közben akkor hiába akármilyen gumi a méterek “fogynak”…

    Ezzel a hozzáállással maga többet ne üljön autóba 😀 ott a busz (már korábban megírtam) vagy csak ha önvezető teslaja lesz, bár azt írta, hogy
    …nem mindenki maffiavezérünk barátja, rokona és nincs pénze hogy variálgasson, örül hogy a világ
    legdrágább benzinét kifizese itt….
    Szóval ha gumira sincs pénz akkor ennyi volt.

    Szerintem továbbra is felelőtlenség nem megfelelő gumival közlekedni
    Ma már fogyasztói társadalom van. Ha minden a terv szerint megy 5-6 után legkésőbb ha addig nem kopott el akkor a gumi kuka.
    Ez van

  • 2017.10.28. at 03:01
    Permalink

    Az MX szép autó de a gumikhoz ??
    Magad is írod “tapadás felmelegedve” hát akkor a cikk nem arról szól hogy nyári melegben ??
    Máskülönben is többek megírták hogy nem pontos mérés volt és a sofőrök között is van biza sok különbség,
    netán telefonál, beszélget, uzsonnázik vezetés közben akkor hiába akármilyen gumi a méterek “fogynak” !
    Tök jeges úton meg semilyen gumi nem segít !! Valamikor még amikor szögesgumival jártam az valamit se-
    gített de a körülményeket figyelembe nem vevő soföröknek …
    Továbbá nem mindenki maffiavezérünk barátja, rokona és nincs pénze hogy variálgasson, örül hogy a világ
    legdrágább benzinét kifizese itt.

  • 2017.10.28. at 03:01
    Permalink

    A titok annyit, hogy teljesen más okból és más eredménnyel lágy egy versenygumi, mint egy téli.

    A versenyguminál a cél a tapadás felmelegedve(!), még a télinél annyi, hogy -30°C-ban se viselkedjen bakelitként. Ha szerinted csak a lágyság számít, menj el Kakucsra téigumival majd utána valami normálisabb semi slick-kel (RSR, AD, R888, stb.). Kb. 4-5mp a két gumi között a difi, pedig mindkettő “lágy”. Ugyanígy, egy semi slick-ken kb. megállni nem bírsz hidegben. Volt szerencsém átkelni a Flüela pass-on 0 fok körül nagyon lágy (UTQG 140-es) semi slick-ekkel* és nagyjából lábujjheggyel lehetett érinteni csak a gázt, mert nulla tapadása volt a guminak a száraz, ámde hideg időben.

    *Félreértések elkerülése végett ez nyáron volt, úgy hogy a hegy mindkét lábánál +20°C volt.:)

  • 2017.10.28. at 03:01
    Permalink

    Nem tudom Katona úrnak mennyit fizet a gumi-lobbi hogy ennyire propagálja a gumicserét?
    Szerinte a kemény gumi jobban tapad mint a lágy ??? Akkor például a F-1 ben idióták hogy a gyors körök el-
    érése és jobb tapadás /fékezés- kanyarvétel/ miatt lágy gumikat raknak fel !!

  • 2017.10.28. at 03:01
    Permalink

    A teszt lényege nem a négy évszakos vs. nyári, inkább a használt téli vs. nyári a kánikulában. Sokan szaladgálnak a 35+°C-ban is télival és ott a számításod szerint a difi már ötvennél is 9/14 -> 0.65 mp. Ez egy izmos elbambulás ideje.

  • 2017.10.28. at 03:01
    Permalink

    Na igen, mókás dolog ez. 5 autó összement a pályán! Hogy? Hát úgy, hogy nem tartanak elég követési távot. Lehet fent bármilyen gumi, az nem pótolja a követési távolság betartását. De jó, számoljunk egy kicsit:
    2 méter különbség a 4 évszakosok és a nyári között
    50km/h -> durván 14 métert tesz meg másodperc alatt az autó.
    2/14=0,14 másodperc. Ennnyi időt “tud” számítani egy jó gumi.
    Én akkor is tartom a követési távot mindenhol (pálya, város) és mindenki mehet ahova akar amikor villogtatnak mögöttem hogy miért nem mászok rá a másik hátsójára…

    Egyébként a mérés azért sem releváns, mert bevallottan két autóval csinálták, több órán keresztül, ennyi idő végére már pl. lankad a figyelem. Szerintem nincs az az ember aki 0,14 másodpercen belül pontosan ugyanúgy tudna fékezni, az F1-ben talán ahol évtizedekig ezt gyakorlják.

    Persze nyílván egy 4 évszakos nem olyan jó mint egy téli. De aki keveset meg egy évben (10e km alatt) annak a téli-nyári váltás fajlagosan nagyon drága lesz. De még mindig jobb mint egy elhasznált gagyi, futófelülettel nem rendelkező gumival járni.

  • 2017.10.28. at 03:01
    Permalink

    Hol vannak most azok a barátok e forumról akik tolják-tolták a gondolataikat, hogy miért is jó téligumival közlekedni egész évben. Sőt még ki is számolták 4 hete a fórumon h mennyit spórolhatsz…. 😀
    Az ilyet a pirosnál tarkónb…nám és feltenném a BKK-ra

    Szerintem nem olvastad el rendesen a cikket 🙂 másrészt meg küldj már példát az általad említett……százszor komolyabban megcsinált, és szabványosan dokumentált gumitesztekkel…. tesztekkel kapcsolatban.
    Tény, nem tudjuk h a Nonstopgumi meg a srácok merre hajlanak, de nekem ne mond h a korábban már elég nagy bajba került ADAC-ban jobban hiszel mint ebben a cikkben.
    A legjobb talán, ha az ember talál még 3-4 külföldi gumitesztet, és az összeset összevetve nagyon nem lőhetsz mellé.

  • 2017.10.28. at 03:01
    Permalink

    A teszttel mindössze annyi a baj, hogy 60 km/h-ról történő fékezésnél a fékútban 1-2 méteres különbségek simán adódhatnak a vezetők reakcióidő-különbségéből, a fékrendszer hőmérsékletének változásából, az aszfalt eltérő minőségéből vagy hőmérsékletéből, stb. tehát ekkora különbség statisztikai hibahatáron belülinek tekinthető.
    Mivel nem tesztpályán, és laboratóriumi pontossággal reprodukált mérésekről van szó (legalább is a cikk és a fotók alapján úgy tűnik, hogy nem) akkor a kiugróan rossz Premiorri és a használt téli gumi kivételével az összes többi gumi a mindennapos közúti használatban tökéletesen egyenértékű, és bőven megfelel az átlagos elvárásoknak.
    Mivel tele van a net százszor komolyabban megcsinált, és szabványosan dokumentált gumitesztekkel, ez így csak pénz- és időpocséklás, illetve a gumiipari lobbynak tett szívesség, semmi egyéb…

  • 2017.10.28. at 03:01
    Permalink

    Jó cikk, de itt javítanám: “Méréseink szerint egy nem kimagasló nyári gumi vagy az egészévesnek hirdetett Michelin CrossClimate is érezhetően jobb, mint bármely négyévszakos.”

    A CC simán négyévszakos gumi. Csak mivel a Michelin (mint az egyik legnagyobb négyévszakos gyártó az USA-ban…) az EU-ban sokáig nem akart négyévszakossal megjelenni, ezért azokat lefitymálták a kommunikációjukban. Nyilván amikor már nem volt más választásuk, mint hogy ők is kijöjjenek eggyel, nem hvíhatták négyévszakosnak, mert azok a saját kommunikációjuk szerint “alsóbbrendű” gumi. Btw, a Conti is hasonló utat jár be, lassan ők is jönni fognak négy évszakossal az EU-ban is.:)

Vélemény, hozzászólás?