Így tudtok jelentkezni villanyautó-szerelői továbbképzésre!

Autószerelők figyelem: hiánypótló villanyautós elméleti és gyakorlati továbbképzést szervez a BKIK

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mától lehet jelentkezni a 2022 januárjában induló, 3 napos, intenzív villanyautó-szerelői továbbképzésre. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képzésén résztvevők az ismereteket és a papírt is megszerezhetik, hogy hibrid- és villanyautót javíthassanak.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a tanfolyamot igény szerint több alkalommal is megrendezi. Hogy erre miért van szükség? Mert a Belügyminisztérium adatai szerint idén május végén a zöld rendszámos autók száma meghaladta a 32 ezret hazánkban, ebből mintegy 15 ezer volt tisztán elektromos. A töltőhálózat ehhez a számhoz nem probléma, ám a szervizelési lehetőségek igencsak korlátozottak. A BKIK szerint a szakemberhiány abból adódik, hogy itthon mindössze 6 éve képzünk a területtel foglalkozó szerelőket.

A már végzett, országszerte kb. 100-150 főnyi alternatív járműhajtási technikus könnyedén el tud helyezkedni, hiszen az igény a munkájukra ennél lényegesen nagyobb.

Ennek a problémának a megoldásához járul hozzá a kamara Járműipari Osztályának továbbképzése, amely a hibrid és tisztán elektromos hajtású járművek működésének, karbantartásának és javításának témakörét, valamint a kapcsolódó munkavédelmi és töltésbiztonsági ismereteket is átadja a résztvevőknek. A 2022 januárjában induló továbbképzés 1 nap elméletből (8 tanóra) és 2 nap gyakorlatból (2 x 6 óra) áll, 10-12 fős csoportokban tartják majd. Az elméleti oktatási napon az alternatív hajtású járművek diagnosztikájához, javításához szükséges technológia biztosítását támogató finanszírozási lehetőségekről, esetleges hitelkonstrukciókról (kedvezményes, államilag támogatott hitel igénybevétele), is tájékoztatást kapnak az érdeklődők. Az átadott ismeretek hasznosságának biztosítéka, hogy a szakmában jártas technikumok oktatóinak, a BKIK Kézműipari Tagozat Elektromos ipari Osztályának szakemberei részvételével, a Magyar Autóklub és a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével valósul meg a képzés:

a kurzus egyéni felkészültségtől függően lehetővé teheti akár a bonyolultabb javítási műveletek szakszerű végrehajtását is.

Mindemellé, aki megszerzi a tanúsítványt, annak a BKIK a képzést követő két évben legalább két alkalommal díjmentesen biztosít lehetőséget a megszerzett tudás felfrissítésére, ahol a szakmát és a képzést érintő aktuális változásokat is bemutatják majd. A részletes tematikáról és a jelentkezés módjáról a BKIK oldalán tájékozódhattok. Akkor is érdemes jelentkezni, ha a január már sűrű a naptáratokban, mert a tervek szerint (igény esetén) további tanfolyamokat is szerveznek majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.10.29. at 16:24
    Permalink

    Magamtól is hozzányúlok ezekhez mivel van interneten infó, persze csak módjával. Viszont pont most adtam le a jelentkezésem úgyhogy kösz az infót. 🙂

Vélemény, hozzászólás?