Kiderült, hogy mi köze van Arnold Schwarzeneggernek a BMW-hez!

Itt egy újabb színváltós BMW!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW i Vision DEE tanulmányautót a Las Vegasban rendezett Szórakoztató Elektronikai Kiállításon (CES) mutatták be. Célkitűzése: létrehozni a valaha volt legszorosabb kapcsolatot az ember és az autó között.

A DEE tanulmányautó lényege a lemezek alatt rejlő digitális technika. Na, jó a „lemezek” is érdekesek, hiszen ezen a BMW-n a továbbfejlesztett színváltós technológia is helyet kapott, ami már nem csak a fekete és a fehér megjelenítésére képes. Az E Ink technológiával immár 32 színt tudnak a karosszériára vetíteni! A tanulmányautó karosszériafelületét 240, külön-külön vezérelhető E Ink szegmensre osztották, amelyek így másodpercek alatt végtelenül változatos minták létrehozására alkalmasak, sőt azok folyamatos változtatását is lehetővé teszik. Benti érdekessége az autónak, hogy a Head-Up kijelző a szélvédő teljes területére kiterjed. Így az információk az elképzelhető legnagyobb területen jelennek meg. A technológia ugyanakkor csak akkor válik láthatóvá, ha a vezető aktiválja azt. Erre egyébként már a szériagyártásban sem kell sokat várni, hiszen 2025-től ez az innováció a NEUE KLASSE modellgeneráció tagjaiban is elérhetővé válik. Így az információk az elképzelhető legnagyobb területen jelenhetnek meg. A technológia ugyanakkor csak akkor válik láthatóvá, ha a vezető aktiválja azt. A műszerfalon elrejtett szenzorok használatával a vezető öt lépés közül választhatja ki, hogy az újgenerációs Head-Up kijelző mennyi digitális tartalmat vetítsen ki elé: az analóg információktól kezdve, a vezetéshez kapcsolódó információkon, a kommunikációs rendszerek tartalmain és a kiterjesztett valóság kivetítésén keresztül, egészen a virtuális világba történő teljes megérkezésig. Az elsötétíthető ablakoknak köszönhetően ráadásul a valóság teljes egészében kizárható. [BANNER type="1"] Az autó formája, főleg az orra sem véletlenül olyan furcsa. a zárt hűtőrács és az első fényszórók egy közös digitális ikont alkotnak, amellyel az autó különböző arckifejezéseket képes felvenni. Ez azt jelenti, hogy a BMW i Vision DEE tanulmányautó képes beszélgetni az emberekkel, miközben olyan hangulatokat és gesztusokat tud vizuálisan megjeleníteni, mint például az öröm, a döbbenet vagy a jóváhagyás. Sőt a tanulmányautó arra is képes, hogy üdvözléskor az oldalsó ablakra vetítse vezetője profilképét, hogy ezzel még személyesebbé tegye az interakciót.
Az alábbi videóból pedig megtudhatod, mi köze van mindezekhez Arnold Schwarzeneggernek [BANNER type="2"]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?