Legdrágább Suzuki, búcsúzó Ford Fiesta és hibrid Opel Astra

Heti összefoglalónkban két autó is búcsúzik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kis pozitívum fogyasztói részről, hogy kétszer is csökkentek az üzemanyagárak a héten, viszont hivatalosan is búcsúzik a Ford Fiesta, a Kia Stinger pedig nem hivatalosan, de szintén a végét járja. Átfutjuk gyorsan a hét történéseit.

"Harmonikatetős" Toyotával kezdtük a hetet, amit CVT váltóval kaptunk, majd máris beszámolhattunk az üzemanyagárak csökkenéséről, amit aztán a héten egy másik is követett. Így most a 95-ös benzin piaci ára 672 forint literenként, míg a gázolajé 816 forint literenként. Szintén hétfőn érkezett a hír, hogy megszűnik a Kia Stinger gyártása. Igaz, ezt csak a koreai Auto Times hasábjaira hivatkozva közöltük. A lap forrásai szerint 2023 áprilisában búcsúzik el végleg a típus.
Hirdetés
Bővült a Toyota bZ modellcsaládja. Bár egyelőre csak Kínában mutatták be a bZ3-ast, amit a VW ID.3 és a Tesla Model 3 ellenfelének szántak. RS napot szervezett az Audi, ahol 2 modellt próbálhattunk ki. Az egyik a hazai gyártású RS Q3, amelynek röpke menetpróbáját ide kattintva olvashatod, a másikkal később érkezünk.
Hirdetés
Új korszakba lépett a Gymkhana és Ken Block. Megkapta a villany-Audiját, amivel körbetáncolta a márka legendás versenyautóit Las Vegas utcáin. A hét másik búcsúzója - immár hivatalosan - a Ford Fiesta. Hét generáció, 46 év és több mint 16 millió eladott példány után megszűnik a típus.
Hirdetés
Komolyan gondolja az Opel a GSe modellnév felfuttatását. Az Astra után a Grandland is kap majd sportos PHEV változatot. Lehet, hogy létezik a tuningvilágban ennél drágábban összehozott Suzuki is, de a kínai YiChe keze munkáját dicsérő Jimny tutira az egyik legkülönlegesebb. Mivel egy kínai autómárka egyik modelljére akar hasonlítani. Árát ide kattintva tudhatod meg! Nem GSe, de GS Line a zöldrendszámos Astra, amelynek tesztjét ide kattintva olvashatod! Frissült az Alfa Romeo Giulia és Stelvio, de csak nagyon óvatosan nyúltak hozzájuk. Jártunk az új Mercedes-Benz GLC hazai menetpróbáján is, amelyről ide kattintva olvashatod el a beszámolót!
Hirdetés
A Mazda CX-60-ast pedig elsők közt vezethettünk itthon, zöld rendszámmal és Takumi csúcsfelszereltséggel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?