Mutatjuk a legújabb magyar rendszámsort

Már decemberben megkezdődött az új rendszámok kiosztása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rekord idő, alig több mint egy év alatt kipörögtek az R-betűvel kezdődő rendszámok, megkezdődött az S-esek osztása.

Bizonyára fellelhetők még az okmányirodáknál R-betűvel kezdődő rendszámok, melyeket jövő év elején fognak csak kiosztani, ám már most, decemberben megkezdődött a sorban következő, S-betűvel kezdődő rendszámok osztása. Elsőként zöld, azaz plug-in hybrid és elektromos autókra való rendszámból láthattunk ilyet. A jelek szerint az NLE, NNB, PDA, PMY, REW, RKZ, RIA, stb sorozatokat a SAB követi a zöldeknél.
A használtautó-import és az újautó-piac bővülésének köszönhetően a tavaly ősztől osztott R-betűs rendszámok rekord idő, alig több mint egy éve alatt futottak ki, az autópiac ínségesebb időiben egy-egy betűkezdet akár 5 évig is futhatott, az L 2007-2012, az M 2011 és 2015 között futott, előtte és utána azonban gyorsabban, jellemzően 3 évente cserélődtek a kombinációk első betűi. Ha marad az autópiac jelenlegi pörgése, a mostani, 1990-ben bevezetett három betű-három szám kombinációs rendszámok 2025 magasságában kifutnak, s valami új rendszer kell felváltsa a jelenlegit, amiben a forgalomból kivont vagy akár a lecserélt rendszámokat nem osztják újra. Korábban felmerült hazánkban is a terület alapú rendszám bevezetése, ám jelenleg nem tudni, milyen új rendszer várható majd.
Hirdetés

Apróbb újdonságok persze most is említhetők a rendszámok terén az új betűkezdetű S-es táblákon túl is: az ideiglenes rendszámok változnak, igaz, csak 2021. január 1-től. Az országgyűlés még december első felében döntött arról, hogy az uniós gyakorlatnak megfelelően egységesítik őket. Összevonják a korábban E, M, SP, P és Z betűjelű ideiglenes rendszámtáblákat, ezek helyett egységesen I betűjelet vezetnek be felmenő rendszerben. Megszűnnek a jövőben az ideiglenes behozatali vámeljárás alá vont járműre kiadott V betűjelű rendszámok, valamint a lassú járművek speciális, fehér alapon Y kezdő betűjelű rendszámai is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?