Mutatjuk az új, óriás Kia SUV hazai árait

Zöld rendszámot most még nem, de 2,5 milliós támogatást ismét kaphat itthon a Kia Sorento

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett a hazai piacra is a tavasszal debütált vadonatúj, negyedik generációs Kia Sorento. Hibrid hajtásláncához is társulhat hétüléses kialakítás, amivel 2,5 millió forinttal olcsóbb a nagycsaládosoknak.

Tavasszal online prezentációval debütált a teljesen új, vadonatúj platformra épülő Kia Sorento. A sikeres elődök után most is jó kártyákkal indul a már 4,81 méter hosszú, hazánkban talán elsősorban a nagycsaládosok vásárlók számára érdekes SUV. Ugyanis a Sorento továbbra is lehet hétüléses (ennek felára mindössze 350 ezer forint), de a Kia ráadásul a nagycsaládos támogatással rendelkezőnek ajándékként adja most a hétüléses csomagot, hogy ők konkrétan 2,5 millió forintot vonhassanak le az új Sorento amúgy 12,49 millió forintról startoló listaárából. A palettán már nincs belépőnek tekinthető verzió, ugyanis a legolcsóbb Sorentónak is a 2,2 literes (200 CRDI) turbódízel számít ma már, 201 lóerővel és 440 Nm nyomatékkal, valamint 8 fokozatú duplakuplungos automata váltóval. Utóbbi tehát 12,49 millió forintról indul, hozzá képest kereken 500 ezer forint az 1,6-os turbós benzinesen alapuló, 230 lóerős rendszerteljesítményű és 350 Nm összesített nyomatékú hibrid verzió, amit a gyári katalógusban 230 Hybrid néven találunk; utóbbi váltója 6 sebességes automata. Összkerékhajtást mindkét hajtáslánchoz 600 ezer forintért rendelhetünk, a hibridből - várhatóan jövőre - zöld rendszámra jogosult plug-in verzió is érkezik, ami 60 kilométeres emissziómentes hatótávot tud majd.
Hirdetés
Az új Sorento már alapáron is igen jól felszerelt, a felszereltségi sorok ennek megfelelően Gold, Platinum, Platinum Pro, Kryptonite névvel követik egymást. Távolságtartós tempomatot, LED fényszórót, sávtartó és sávkövető rendszert, első-hátsó parkolóradart, állítható magasságú első üléseket, kétzónás automata légkondicionálót és a multifunkciós kormánykerékre bőr huzatot mindenképp kapunk. Ma már az is ritkaság, hogy a fehér fényezés felármentes, de kedvező, hogy az óriási autóhoz a metálfény felára 195 000 Ft, a "prémium" metálfény pedig 295 000 forintba kerül az új Sorentóhoz, ami természetesen a többi Kiához hasonlóan 7 év/150 000 km garanciával, a másodiknak számító Platinum szinttől járó gyári navigáció esetén 7 évig ingyenes szoftverfrissítéssel kapható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?