Sikerrrel startolt a DriveNow autómegosztó Budapesten

A vártak felett áll a DriveNow az első három hónap után

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A DriveNow prémium autómegosztó budapesti szolgáltatásindítása a vállalat történetének egyik legsikeresebb bevezetése volt.

Több mint három hónapja debütált Magyarországon a DriveNow autómegosztó, amelynek kínálatában a BMW termékei, köztük szabadidő-autók, villanyautók és a Mini által még kabriók is megtalálhatók. A hazai bevezetéssel Budapest 12 európai nagyvároshoz csatlakozott, itthon kezdetben 240 autós flottával indult a Drive Now, ami egyben azt is jelenti, hogy az összes autómegosztó szolgáltatás járműveit összeszámolva több mint 1000 autó áll az ügyfelek rendelkezésére
[BANNER type="1"] „Bő két és fél éve döntöttük el, hogy elindítjuk a szolgáltatást Budapesten. Abban az időben éppen csak megjelent az első car-sharing szolgáltató, nagyon friss volt a piac” – mondta Fischer Péter, a DriveNow Magyarország ügyvezetője. „A bevezetés a korábbi várakozásainkat is felülmúlta, dupla annyi felhasználó, kétszer többet vezette az autóinkat, mint amire számítottunk. Budapest ezzel a DriveNow nemzetközi történetének egyik legsikeresebb bevezetését érte el” – tette hozzá az ügyvezető.
Az átlagos bérlési idő több mint fél óra, de a percdíj alapú elszámolás mellett az óradíjas és napidíjas csomagok is népszerűek a DriveNow felhasználói körében. Regisztrált felhasználóinak háromnegyede más szolgáltatónál is használ autókat, azonban több mint 20 százalékukat az új szolgáltatások és modellek vonzottak be. A legnépszerűbb bérlési helyszínek a nagy forgalmú közlekedési csomópontok. Közülük is kiemelkedik az Erzsébet-híd pesti hídfője, amely jól mutatja, hogy az autókat nem a tömegközlekedés helyett, hanem amellett használják a regisztrálók, a reggeli órákban munkába járásra, vagy épp napközben – kihasználva az ingyenes parkolást - városi ügyintézésre, de a reptéri transzfer is rendkívül népszerű.
A DriveNow itthon is bevezette egyébként a „Drive’n Save” nevű szolgáltatását, így azok az autók, amelyek kevésbé forgalmas helyen parkolnak, vagy már régóta nem bérelte ki egy felhasználó sem, kedvezőbb percdíjon bérelhetők. A cég illetékesei elárulták még, hogy mivel most úgy tűnik, hogy a városi közlekedés jövőjében meghatározó lesz az elektromos autózás, ezért a DriveNow ennek megfelelően tervezi bővíteni a flottáját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?