Hirdetés

Tüzes szamuráj – Honda Civic Type R teszt

Honda Civic Type R GT teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden idők egyik legkomolyabb utcai versenyautóját dobta piacra idén a Honda. Valóban tudja azt, amit sokan elvárnak tőle? Tesztünkből kiderül!

Piros féknyergek, egyedi lökhárítók és küszöbök, méretes “vasaló hátul – a Type R jóval több egy Civicnél

Végre itt van. Sokat vártunk rá és nagyon vártuk. Immáron három éve, hogy elkezdtünk írni a Honda Civic Type R következő generációjáról, amely idén mutatkozott be. Szép lassan jöttek az infók, volt itt szó 1600 köbcentiről, turbómotorról, duplakuplungos váltóról és Nordschleife körrekordról, melyek közül egyesek megvalósultak, mások nem. A japán csúcs kompakt negyedik generációja idén a Genfi Autószalonon mutatkozott be, ősztől pedig hazánkban is elérhető.

A belső kellően sportos megjelenést kapott, az ülések jól tartanak és végre a fejtér is nagyobb, mint az alap Civicekben. Ennek köszönhetően a napellenző sem takarja be

Hirdetés

Van hely benne! A nyár folyamán már többféle kivitelben és motorral teszteltük a Civicet. A dízel jól fogyasztott, igaz kicsit hangosan járt a motorja, a benzines kombi pedig jól pakolható csomagtérrel rendelkezett, precízen lehetett irányítani, de nem igazán volt egy erőgép az 1,8 literes szívó blokkjával. Ráadásul mindkettőnek volt egy kényelmetlen jellemzője. 180 centis magasságommal nagyon olyan közel került a fejem a tetőhöz és a látóterem a napellenzőhöz, hogy zavaró volt a kilátás. Hiába engedtem le teljesen az ülést, akkor is magasan ültem. A Type R-ben ilyen szempontból lényegesen jobb a helyzet, igaz lehetne még lejjebb ülni benne, de végre van fejtér és nem zavar a napellenző sem.

A műszerfal a +R gomb megnyomását követően pirosba borul. Ekkor megváltozik a teljes autó karakterisztikája. Irány a versenypálya!

Felemás. Ez mind kívülről, mind pedig belülről igaz rá. Szemből nem tűnik olyan vadnak, lényegében egy sportcsomaggal ér fel a díszítés, tovább haladva hátrafelé viszont már szembetűnik néhány finomság. A felnik 19 colosak, a gumik igen peresek. Elöl a lyukacsos féktárcsát piros méretű Brembo féknyergek ölelik körbe. Hátul az elsőhöz viszonyítva viccesen kisméretűre szabták a féktárcsákat, mindez csupán látvány szempontjából fura, a fékhatás és a lassulás így is brutális, köszönhetően a megfelelően választott gumiabroncsnak. A beltér is ketté lett osztva. Előre piros színű versenykagylók, hátra pedig fekete kárpittal ellátott, a hétköznapi autókban megszokott ülések kerültek. Furcsa és érthetetlen, hogy alkották meg így a belteret.

Akár egy igazi versenyautóban számos adatot jeleníthetünk meg a műszerfalon. Ezeket csak akkor láthatjuk, ha +R módban vagyunk

Hangos. Ha már a gumiknál járunk, meg kell említeni, hogy igen hangosak. Nem a gördülési zajjal van gond, hanem az aszfalton lévő törmelékekkel. Nagyon könnyen felszedi és csapja a küszöbhöz, az alvázhoz és a kerékdobhoz. Lényegében ugyanaz a hatás, mint amikor egy slick gumikkal felszerelt versenyautóban ülünk. Azonban nem csak ez zavarja a fülünket a Type R-ben. A motor, pontosabban inkább a kipufogó 130 km/órás tempónál a hétköznapi autókban megszokott zajhoz képest lényegesen nagyobbat kelt, ami hosszú távon zavaróan hat. Két megoldás közül választhatunk ilyenkor. Vagy lassabban megyünk, vagy bekapcsoljuk a zenét és feltekerjük a hangerőt.

Az ülések elöl nagyszerű oldaltartással bírnak, a kiszállás is könnyű, hiszen megfelelően tervezték meg az oldaltartásukat. Hátul fura módon fekete szövettel látták el a belsőt

Utcai versenyautó. Motorindítás után egy dolgunk van: megnyomni a +R gombot. Ezt követően pirosba borul a műszerfal világítása és megjelenik a szélvédő alatti kijelzőn a fékrendszerben uralkodó nyomás, a fojtószelep állása százalékban és egy G-kör, amely a kanyarokban és gyorsuláskor valamint lassuláskor fellépő erőhatásokat mutatja. A kormányon lévő gombbal lapozhatunk tovább: olajhőfok, olajnyomás, vízhőfok, turbónyomás, köridőmérő, 0-100 km/órás vagy negyed mérföldes gyorsulás mérésére alkalmas stopper. Kuplungot be, egyesbe be. Ez igen! Ez aztán váltó! Rövid úton jár és olyan precízen, pontosan kapcsolható, hogy az idei évben ez a szerkezet nálam elnyerte az év kézi váltója címet. Egyetlen hátránya viszont van. Alumíniumból készült a váltógomb, ami eléggé csúszós tud lenni, többször is megesett, hogy lecsusszant a kezem róla. Versenykesztyűben már nem lenne gond, a hétköznapok során viszont érhetnek meglepetések. Izzadós tenyerűek előnyben.

Nem sok versenyautó mondhatja el magáról, hogy ilyen méretes csomagtérrel rendelkezik. A Type R-be még komolyabb méretű tárgyakat is bepakolhatunk

Lépjünk oda neki! A 2,0 literes négyhengeres a Type R történetében most először kapott turbófeltöltőt. Nincs mese, ma már mindenki turbósít, ami egyáltalán nem gond. Gázelvételnél és váltásnál versenyautósan nagyokat szusszan, már csak egy kis kipufogódurrogás hiányzik a kínálatból. Így is élvezhető a Type R, a 310 lóerő és 400 Nm nyomaték komoly dinamikával mozgatja a sportos kompaktot. Gyorsulása gyárilag 5,7 másodperc, nekünk 5,58 másodpercet sikerült mérni. A német prémiumautók felköthetik a gatyát, ugyanis a japánok nem szabályozták le a végsebességet 250 km/óránál. Egészen 270 km/óráig tolhatjuk neki. Nem véletlen, hogy a kétkerékmeghajtású autók csúcsidejét futotta meg a Nordschleifén. Valóban pályára való autó. A futóműve, a kormányozhatósága, a fékezhetősége egyaránt remek, zseniális autót alkotott meg a Honda.

A 2.0 literes négyhengeres turbómotor 310 lóerőt és 400 Nm forgatónyomatékot rejt magában. Ezzel a teljesítménnyel 5,7 másodperc alatt gyorsít 0-ról 100 km/órára

Megéri? De még mennyire! Alapára 9,94 millióról indul, a tesztautó GT felszereltségi szinttel pedig 10,69 milliót kóstál. Ez a csomag tartalmaz navigációt, padlósík alatti pakolórekeszt, parkolóradart, ráfutásra figyelmeztető, holttérfigyelő és táblafelismerő rendszert. Ezeken kívül pedig kapunk még elektromosan behajtható tükröket is. Hasznos extrák, érdemes rájuk beruházni, akiknek azonban csak egy élményautó kell, ők 10 millió alatt megkaphatják. Versenypályán hajtva 25 litert, városban 10-12 litert eszik százon. Ha kulturáltan autózunk vele, akkor 7 literrel is megelégszik. Egy 300 lóerő feletti autótól ez igen jó értéknek számít. Ár/érték arányban egy nagyon ütős élményautó lett az új Type R. Aki nem japán autó rajongó, még az is vágyakozni fog utána, ha egyszer kipróbálja.

Szemből nézve nem tűnik olyan agresszívnak a Type R, mint ahogy megy. Ha ezt látjuk a tükörben, jobb lesz nem versenyezni vele, ugyanis 270 km/h a vége

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    sylvester te igen figyelmes vagy ez egy japán márka az az ázsiai autó nem európai a linked keresztes lovagok inkább.
    Golf r elég ritka darab vagy nem eladó vagy ki nyeken tették!!!

    menőmanó ez a XXI század ez az új divat mérő órákban a digitális az üléshuzat színe formája ennél az autónál meg mindegy mert nem családi autónak készült ország úti,autópályára aszfalt szaggatására.

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    sylvester te igen figyelmes vagy ez egy japán márka az az ázsiai autó nem európai a linked keresztes lovagok inkább.
    Golf r elég ritka darab vagy nem eladó vagy ki nyeken tették!!!

    menőmanó ez a XXI század ez az új divat mérő órákban a digitális az üléshuzat színe formája ennél az autónál meg mindegy mert nem családi autónak készült ország úti,autópályára aszfalt szaggatására.

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    nos, ettől függetlenül honnan bányásztad ki a statisztikát az UK-ra? (mert, amit találok, nem ez jön le belőle) érdekelne. na nem mintha az a 8 év alatti 35 ezer darab akkora sláger lenne.
    http://www.autoexpress.co.uk/best-cars/85843/best-selling-cars-2014

    ez alapján megint nem tudom, hova kapálódzol…. 😀 mutatok amúgy ilyet is :

    http://www.carbuyer.co.uk/reviews/recommended/best-hot-hatchbacks

    ezen viszont, most nagyon szakadok 😀 de még, hogy a swift is előtte van…..egyébként, mit szeretnétek konkrétan ezzel elérni? mi az alapkoncepció a honda védésre? pár ember csak simán elmondta a véleményét itt, azt csókolom, ennyi. kaptok pénzt ezért a hondától? mondhatnátok nekik, h esetleg designra is mehetnének már. márha, eladni is szeretnének. egyébként a sedan verzió teljesen jó a civicből, az új meg kifejezetten jól néz ki. hatchbackkel állnak hadilábon, a lanost meg azért mondtam, mert egész egyszerűen olyan a hátsó sziluettje, az ablakkal együtt, ennyi 🙂 nem azom van, és nem is terveztem, de civicet sem 🙂 attól függetlenül, hogy az 5gen tetszik, de most az újakról van szó.

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    Kicsi huszár…..az a helyzet, hogy ismét fordítva ülsz a lovon, vagy háttal a vászonnak, ahogy neked jobban tetszik:)))

    Szóval figyelj egy picit, most tanulhatsz Honda ügyben: A 8gen TYPE R-t, olyan “jelentéktelen” piacokon is forgalmazták, mint Japán vagy Ausztrália. És most ne gyere azzal a dumával, hogy Japánban az más Type R volt, mert ez csak részben igaz. Ott ugyanis EU-st és a japán változatot is árulták egyszerre és csak 2012-ben szüntették meg az árusítását. Szóval ismét baromságot írtál, ahogy általában.

    Egyébként mi ez a nagy Lanos vonzalom nálad? Olyannal nyomod:))

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    óh, hát a szellemi színvonal nálad sem üti meg az elégségest 🙂
    én meg a releváns európával foglalkozom és ott a statisztikám.gondolom az “égigérő” szellemi színvonalad blokkolta ennek a feldolgozását….meg gondolom annak a feldolgozását, hogy amcsiban teljesen más a civic és nem árulják ezt a lanos seggü ufót. de ez nyilván számodra nem releváns igaz? hogy egy teljesen más kocsit árulnak ott… 😀 az EU-s statisztikám erre a modellre vonatkozik, te meg jösz egy teljesen mással…itt egy sima golfból 13x annyit adnak el, amcsiba be sem merik vezetni 😀 bravó géniusz, esetleg a jazz statisztikáját is beszúrhatnád, ha épp úgy van….
    húha 2010-ben VEZETTÉK KI EU-ból, most jól oda mondtad ! egy olyan típust, amit csak EU-ban forgalmaztak…..géniusz….. 😀

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    gondolom az még véletlenül sem zavar, hogy izlésről nem lehet objektíven beszélni…..na mind1 :D:D:D:D:D de a többi cáfolat mellett, azt is várom, ahogy objektive levezeted, h miért zsírkirály a vasalódeszka, meg a dévú lanosos hátsó. eskü adom a virtual nobelt. 😀

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    http://wardsauto.com/datasheet/us-light-vehicle-sales-summary-september-2015

    Látom szereted a statisztikákat, így figyelmedbe ajánlanám a fenti címen találhatót is:) Többek között az USA-ban forgalomba helyezett új autók számát találod benne 2014 szeptember és 2015 szeptembere között, melyben szerepel 1.188.566 Honda és 264.215 VW. Ha ehhez hozzáadod még a 147.403 Ódit, akkor is látszik, hogy a VILÁG LEGIGÉNYESEBB AUTÓPIACÁN (ahol, mint azt tudjuk, az eladásokat nem a low budget Sanderok és nem a flotta eladások húzzák) nem egy ligában játszik a “konzern” és a Honda Motor Corpation. A VW ellenfele talán a Mazda és a Subaru….és történt mindez még a dízel botrány előtt:))) Megjegyzem, már előtte is zuhantak az eladásaik az óceán túlpartján, így még az is lehet, hogy “megy a levesbe”, az ott “hasonlóan sikeres” európai tömeggyártók (Renyó, Pug) után.

    A Type R-ről….a 10-es szám és a kivezetés kapcsolódik, de csak annyiban, hogy 2010-ben vezették ki a típust és csak Európából. Esetleg valami angol szövegben találtad és szövegértési gondjaid voltak?:)) Ha kicsit is felkészültél volna Honda témából, mielőtt elkezdenél baromságokat írogatni, akkor tudnád hogy 2005-ben még meg sem jelent a 8gen Type R!!

    Hogy ki veszi meg…nos, arról már biztosan hallottál, hogy az EU-ban Nagy-Britania a legnagyobb hot hatch piac, itt a két generációból nem kevesebb, mint 35 ezer darabot adtak el 8 év alatt. Azaz egy igazán komoly piacon lett minden idők egyik legkeresettebb sportos kompaktja.

    Szóval ennyit mára Honda és Type R témából….de minek is írogatok én neked, hozzászólásaid szellemi színvonalát nézve az életben nem lesz 10 milliód egy ilyen játékra:)))

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    “alapból ocsmány”….”inkább raknék rá akkor egy wc bódét, az is szebb”….”egy ilyen bohóc designért”

    Elfogult és minden objektivitást nélkülöző nevetséges és komolytalan vélemény.
    Nincs vele probléma, ennyit tudsz. Bocs, hogy szóltam. 🙂

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    A másik dolog amit sosem értettem, hogy miért is lenne / kellene lennie egy Civic Sportos? Volt egy generáció ami igazán sportos volt, mind formában, mind a zsenális VTI motorokkal. Élt 3-4 (!!!) évet . Oszt kész. Az utód egy fura békalámpás szerzet lett, az azt követő meg gyakorlatilag egy egyterű. Majd jött az UFO. Most meg az UFO rendbe téve. Egyik sem egy versenyautó formájú pláne motorizáltságú autó.

    És azért mondjuk egy BMW 120d is elég korrekt autó, ennyi pénzből pedig fel lehet szerelni rendesen.

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    Kövezzenek meg, de szeretem az utolsó két Civicet. AZ UFO civic az egyik legkellemesebb meglepetés volt, a dilis külső mellé egy nagyon átgondolt és jól összeálíltott autó volt. Csak hát ott volt a sokkoló ár ami legalább annyira röhejes volt mint ez a mostani autó esetében. Alsóközépkat hot hatch, elsőkerekes kitlityissel? 10 milla? Mivaaa?

    Ennyi pénzért már igen jó autókat lehet kapni, jobb felszereltséggel. Remélem a Hondánál nem gondolják komolyan ezt az árat…

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    Hát másba neem sikrült OStiknak belekötni,az Öreg begyepesedeteknek csak a kinézetbe.!:)))
    BÁRmi HIHEtetlen rendelhető más belsővel OStobák.! a VW európába és még tán kinába ótó OSZT JÓ napot!
    Amerikába és máshol labdába SE rúg.
    NEKIK EZ NEM PIAC! SAJNOS! tudomásul kéne venni. Accordot se hozzák többet.:(
    KIkiPIcsázta a VW gti,Bmw 135i M!
    csak Hogy KÉpbe legyetek fiukák.;) ja és mitt VEZEttek ki 10 éve ostoba????:)))
    na mind1 jo lesznek a tolvaj csalóóó vw. hajrááá

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    Hát igazából ízlés kérdése. Nem azt mondom, hogy nekem a civic a legszebb autó, mert nem az.

    De egyfelől érthető a dolog, ugyanis ez legalább máshogy néz ki, mint az alap civic. Teljesen más lökhárító, szárny, átalakított sárvédők, totál más sziluettű lámpatest, küszöbtoldat, a honda logo is más.

    Ha belegondolsz, nagyon sok ember azért moddolja az autóját, hogy máshogy nézzen ki, ne úgy, mint a többi, úgy látszik a honda erre a piaci résre gyúr 🙂

    Ezzel szemben a Golf 7 GTI az egy Golf 7 az orrán egy piros csíkkal (jó más a lökös és a lámpa is, de első blikkre szinte változatlanok), oszt csá’.

    Másrészt viszont a többségnek; a piacnak jobban tetszik ez a minimalista design (én valahol a kettő között vagyok félúton)

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    Mindenben egyetértek, de “bár az olyanok, valami öreg hulladék kasztniba raknak 500 lovas motorokat” ezt kikérem magamnak!:) Tudod van ami pénz kérdése és van ami stílus… 😀

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    na, csak heccből : http://left-lane.com/wp-content/uploads/2015/08/Auto-sales-statistics-2015_H1-Europe-compact_car_segment.png

    :D:D:D:D ja, 2013-as honda eladások 300.000, vw 1.500.000 ….gondolom, ez is azért van, mert egyébként hülyeség, amiket irogatok és sokkal szebb és jobb gép ez a kis csúf szivik, csak a sok hülye vásárló ugye…. 🙂 nem érti a f@fúriúsz lájfsztájlt meg az ufót. mondjuk, abból, h pár idétlen fanatik próbálja védeni őket fórumokon még nem lesz több az eladás. lájtos 13x-osa még a golfé is… 😀 nyilván a tájper meg rettenetesen sikeres volt, azért vezették ki 10 éve egyébként… 😀 dehát ez mind hülyeség, ugye, meg komolytalankodás, buta vélemények. mondjuk engem még a tények és statisztikák is igazolnak, ami elég vicces… 😀 manókát majd a télapó igazolja, legalábbis eddigi megnyilvánulása alapján max ennyire telik.

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    szóval, te úgy gondolod, hogy ha egy személy ír egy saját véleményt, az alapból objektív, 1000%-osan igaz. szvsz, ez a nevetséges megállapítás, hisz mindenki véleménye szubjektív alapból, az enyém is. szóval, ezt nem tudtad, igaz pici manó? majd az ilyen szefosok miatt, akkor minden mondatom elé, eléteszem a “szerintem”-et, oks? 🙂

    harmadrészt, mesélnéd mégis, mi a nevetséges? és mi alapján, és miért az? márha, sikerül felül emelkedned ebből a személyeskedős mocsárból 🙂

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    Tanácsolnék valamit.
    Szerintem ne nyilatkoztass ki dolgokat, hanem tedd elé, hogy SZERINTEM.
    Akkor talán kevésbé fogják komolytalannak venni az egyébként teljesen nevetséges megállapításaidat.

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    na várjunk csalfa, de akkor te minek írsz oda “fröcsögéseket” minden nem jappán hírhez? :D:D:D:D:D:D:D érted….

    szeretnék egy kis téveszmét eloszlatni egyébként, szubjektív vélemény = szabad (hisz szabad világban élünk) viszont != fröcsögés, ha az negatív. leírta, hogy nem tetszik ennyi, fogadjuk el szépen. az eladások majd megmutatják, hogy mennyire sikerült jól. több embertípus létezik, lehet, hogy valakinek 100%_ban mindegy a bódé (bár az olyanok, valami öreg hulladék kasztniba raknak 500 lovas motorokat) , van akinek tetszik ez a f&furiusz gép, mert amúgy, miért ne tetszhetne (bár szvsz ez lesz a kevesebb) és van aki a belsőre és külsőre is megy és válogat majd az elérhető gépek között.

    furcsa számomra, még emellett, hogy egy elég frankó (új/régi is) NSX mellett, miért ilyen f&f bodegát kendácsolt össze a honda.

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    A külső szubjektív, teccik-e érteni? Jó lenne abbahagyni a fröcsögést…ott van neked a kis csoda GTI-d, imádd, szeresd, írj ódát hozzá!:)

    Tipikus kempelenség: adott egy laikus, aki tudatosan próbál mindenféle kitalált hazugsággal nagyembernek látszani, közben egy, csak mikroszkóppal látható kisember a lelkem. Megint köhögött a bolha, már sokadszor:)

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    na most az egy dolog, hogy ez a honda generáció alapból ocsmány, de ezt az alapból ocsmány design, megspékelni egy (nem vasaló amúgy, Tomi, hanem VASALÓDESZKA! :D) szóval, vasaló deszkával, meg 5 forintos toldatokkal…..hááááááát mit is mondhatnék? tőlem 2 sec alatt is gyorsulhatna, inkább raknék rá akkor egy wc bódét, az is szebb.
    11 millióról beszélünk ráadásul, egy ilyen bohóc designért… :D:D:D no comment. és akkor, mik is vannak 11 millióért? hát vannak, autó kinézetű autók is igen. leon cupra, vw g7, opel opc, megane rs, az új focus rs. ha jól tudom, plusz még van 135i is 5,1-es gyorsulással.
    az a furcsa nekem, hogy minden nem japán kemény hot hatch jól néz ki…ami japán, az meg konkrétan csúnya, de annyira csúnya, hogy a technika egyszerűen nem hozza vissza a viziuális rombolást, mivel a konkurencia is bőven jó már ezen a szinten. kivétel lesz ezalól talán a következő 5 ajtós impreza, most mutatják be tokyoban 29-től, az előzetes vázlatok szerint nagyon jól néz ki, ellenben…láttuk, hogy conecptben a sedan is qva jól nézett ki és a széria..háááát, azért nem hozta azt a küllemet. ezután következhet még a mazda 3 mps az új, de több nem vizuális környezetszennyező japán hot hatcről nem tudok. ja még a swift sport, de az ugye teljesen más liga…. :D:D

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    Alapjában véve jobban szeretem az “álruhás” autókat, de ez tetszik. Nem szép, de nem is kell annak lennie, sőt. Erről süt a “brutalitás” és az erő. Úgy néz ki, ahogy menni tud. Jelenleg a leggyorsabb és legfeltűnőbb a kategóriában.
    A Honda újra példát mutat a konkurenciának motor építésből. Remélhetőleg nem csak a technikája, hanem a tartóssága is az elődöket idézi.
    Viszont nagyon nem tetszik, hogy csak digitális sebességmérő van. Nem tetszik, hogy a hátsó ülés nincs összhangban az elsővel. Legalább színben harmonizálniuk kellene.
    A hátsó ablaktörlő hiánya szinten ordas hiba. Miért kell ilyet csinálni??? Spóroltak vele? Nem illet a képbe? Szánalom!
    Az említett hibák javításával számomra szinte tökéletes autó lenne, de azért így sem utasítanám vissza. 🙂

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    Egyetértünk.
    Minden bizonnyal nem “csak” nekem nem tetszik, de lesz akiknek meg igen. De tudod, én más véleményét nem írhatom, az itt mások reszortja. Maradok a sajátomnál. Jó lesz így ugye?

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    Szerintem nagy baj tán nem is a vörössel van (mert hát a NFS nemzedéknek ez a sportos), hanem az azt folytató japán-szürkével. Ez így együtt brutál ótvar. Egy sufni-tuning gépbe “belefér” de egy ilyen drága autóba????

    Tipikus japánság: adott egy műszakilag remek autó, amit tudatosan tesznek hányingerré s így a végeredmény egy valami….

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    Műszakilag aláírom, hogy nagyszerű autó, de a kinézete nem az én világom. 10 milláért ne úgy nézzen már ki belülről azzal a hányingerkeltő vörössel, mint egy olcsó amszterdami bordélyház. A homasitás háromezer forintos szőnyegekről nem is beszélve… Tisztára mintha Győzikének akartak volna megfelelni.

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    Azt hittem, hogy az Astra H hátsó ajtón már nem folytatódó ezüst dekorcsíkját már nem lehet alulmúlni.
    De alul lehet. 😀 Design merénylet ez az autó, a fillérb…s csimborasszója. Nem tud olyan jó lenni, hogy ezt az ultra-gayi külsőt emészthetővé tegye.

  • 2017.10.28. at 12:02
    Permalink

    “Erős motor, kiváló váltó, jó fékek, pontos kormányzás, jó futómű és irányíhatóság”

    Ez kb. minden Honda modell sajátja. Az autógyártás kvinteszenciája – lehet utánuk csinálni. Más kérdés, hogy szinte senki sem tudja:)

Vélemény, hozzászólás?