Van hely Pesten, ahol kapni Ferrari 250 GTO-t!

Mire vágysz? Itt megtalálod! Trabanttól Ferrariig, amit csak akarsz!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az utolsó bástya, vagy egy új vár elsője? Teljesen mindegy, hisz nincs túl sok hely még a fővárosban sem, ahol minőségi a modellautó kínálat. Megnéztük a legfrissebb boltot, szem nem maradt szárazon.


Van egy pár olyan hobbi, ami egészen úgy tűnik, hogy nem megy ki a divatból. Vagy éppen rendszeresen újjáéled, és ezt nem csak azért gondolom, mert én is ebben a betegségben szenvedek. A modellezés, modellgyűjtés, makettezés az egyik legrégebbi szabadidős tevékenység, hisz már a világháborúk alatt is divat volt a katonák között szabadidejükben megépíteni szolgálati járműveiket. Ez a téma mondjuk megérne egy külön sztorit, de most nem erről lesz szó, sokkal inkább azokról, akik nem érzik magukban a tehetséget, vagy épp tudják, hogy nem sikerülhet saját kezűleg megépíteni egy méretarányos modellt, vagy nincs rá idejük. Valójában nagyon sok lehet az indok, de talán a legegyszerűbb az, hogy szép modellekre vágynak, különlegesekre, nagyokra és sokszor talán még a pénz sem számít.
Tudom azt is, hogy vannak szimplán csak olyanok is, akik a plázákban, bevásárlóközpontokban suttyomban elnéznek néha a játékrészlegre, hogy azt a pár darab fém modellautót közelebbről is megnézhessék.

Most nyílt egy hely Budapesten, ahol nem csak a vásárlás, de az órákon keresztül tartó nézelődés is kötelező.

A lényegre törő nevű Diecast Model Garage-hoz hasonló hellyel még nem találkoztam itthon. Nem makettbolt, így aki az összeépíthető műanyag készleteket keresi, az ne ide jöjjön elsősorban. Itt már kész modellautókat kapni, ritka darabokat, olyan gyártóktól, amit más nem forgalmaz itthon.
Ez egy különös műfaja a modellautózásnak, ugyanis ekkora méretben, túlnyomó részt 1:18-as méretarányban és a ritka darabok között szinte folyamatos a tulajdonosváltás, mint a használtautó piacon. Így az itt kapható modellautók nagy része sem új, viszont tökéletes állapotban van a legtöbb. Mondhatjuk, hogy sérülésmentesek, első tulajtól, vitrinben, vagy dobozban tartott, nem dohányzó, lakásban tárolt példányok, és van, amihez még a saját gyártási számát és eredetét igazoló dokumentum is jár, mint például az Autoart Maserati MC12-es versenyautójához.

Bburago, Hot Wheels, Maisto? Ezek kommersz márkák a zuglói kereskedésben.

Itt sokkal inkább fontosak a nagyobbak, mint az Autoart, a Norev, a Minichamps, vagy a népszerű Otto, de a nagyágyú mindenképp a CMC. Láttam már egy-két cifra megoldást, de ha igazán le akarsz hasalni az aprólékos megoldásoktól, akkor muszáj megnézni egy ilyet. Megsúgom, ez az egyetlen hely itthon, ahol erre nem előre egyeztetett időpontban lehetőséged van, és nem éri meg kihagyni! A CMC modelljei kézzel készülnek, de annál jóval több munka van abban, amire most gondolsz. Képzelj el egy olyan műhelyt, ahol a méretarányosan lekicsinyített fém karosszériák mellé érkeznek a méretarányos, precíziós géppel mart alkatrészek, amiket méretarányos csavarokkal, kerékanyákkal, szegecsekkel és patentekkel raknak össze. Persze, hogy Kínában, de ez a másik véglet, a CMC-nél részletesebb 1:18-as modelleket ma nem gyárt más.
Hirdetés

Persze, hogy a Diecast Model Garage-ban is egy Ferrari 250 GTO most épp a legdrágább modell, az árcéduláján hat számjegyű összeg áll. Nagyjából érzem, hogy kell egy ilyen modellhez nyúlni, de ennyire azért én sem bízom magamban, így megkértem Csepreghy Danit, a CMC hazai összekötőjét, hogy inkább ő támassza le nekem a pultra.

Nyílnak az ajtók, csúsznak az ablakok, az apró zárak is mind működnek.

Az orrán kivehetőek a szellőzőnyílások fedelei és még az utastér anyagai is mind nagyon hasonlóak az eredetihez. Kész őrület, csak viszonyításként mellé állítottunk egy párezer forintos Bburagót, ami már-már nevetséges volt mellette. Napokig tudtam volna fotózni ezt az egyetlen modellt, de Ralph Lauren és Marlon Brando már nagyon szúrt a vitrinből. Érdekes darabok, a figurák festése már itthon készült kézzel, ilyen kiegészítők is rendelhetőek, meg egy csomó apróság, ha éppen egy ekkora diorámán dolgoznánk.
Varázslatos egy hely, pont azért mert egy olyan bolt, ahol nem csak a doboz szűk plexinyílásain keresztül nézhetjük körbe az autókat, itt minden, de tényleg minden kicsomagolva áll. Ami meg nem, az csak a helyhiány miatt lehet, őrző szemek mellett bármit átnézhetünk. Erre egyébként már készül egy olyan megoldás, hogy szabadabb keretek között nézegethessék a betérők az autókat, és ha minden jól megy, egyfajta közösségi tér is készül, de ez még a jövő zenéje. A fogadtatás ma is olyan, amilyennek lennie kell egy ilyen üzletben; barátságos, a kínálat meg fergeteges. Nem csak ma kapható modellek vannak, olyanok is, amik még az előző század végén készültek, mint Fittipaldi versenyautója, aminek dobozán még mindig ott figyel a német márkában megadott ár. Túlzás nélkül minden van, ami meg nincs, annak beszerzésében is segítenek.

Kéne egy zebramintás Trabant, vagy egy klasszikus BMW, esetleg egy olyan Focus, S60, vagy Mercedes, amivel jársz? Itt megtalálod!

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?