Egy kör és egy kiadós zuhany a reptér csoda-tűzoltóautójával
Rosenbauer Panther 6x6 - a legkomolyabb reptéri tűzoltóautó
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Foam 7 - e kóddal fut a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik legkomolyabb tűzoltóautója. Zuhanyként, autóként is igen drága.
Kifejezetten reptéri műszaki mentőnek készült a Rosenbauer Panther 6x6. Tengelytávja "mindössze" 4,1 méter (az első és a második tengely között, szélessége 3, magassága 3,75, hossza 10,75 méter
Mintegy 300 millió forint - ennyibe került újonnan a Foam 7 néven futó, amúgy Rosenbauer Panther típusú tűzoltóautó, ami a Ferihegyi, hivatalos nevén Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik legkomolyabb tűzoltóautója. Már öt éve szolgál, de igazi éles bevetése szerencsére még nem volt - tudtuk meg Szekeres Gyula tűzoltó törzsőrmestertől, a Panther egyik sofőrjétől, illetve kezelőjétől, aki a hivatali rend szerint nem csak hivatásos tűzoltósági gépkocsivezető, hanem konkrétan erre a típusra is levizsgázott, mielőtt a volánja mögé került.
Hiába 705 lóerős (11 literes és hathengeres) Volvo motorral hajtott, a teljes felszereléssel 36 tonnás vízzel, habbal és porral is oltó "nehéz tömegosztályú gépjármű" komótosan mozog, a 80 km/órás tempót is több mint fél perc alatt éri el
[BANNER type="1"] Észnél kell lenni teljes menetfelszerelésével - akár 12 ezer liternyi szállított vízzel és 1500 liternyi habképző anyaggal - 36 tonna össztömegű "nehéz tömegosztályú gépjárműről" van szó. Összkerékhajtású, ami itt hatkerékhajtást jelent. Motorja 11 literes, 705 lóerős Volvo turbódízel, váltója 6 fokozatú automata. Ezzel a 80 km/órás tempó 32 másodperc alatt érhető el. Vörös Gyula egyszer állítólag már 110 km/órával is ment a futópályán. Oda még a műszaki mentést végző autóknak is engedélyt kell kérniük.
A reptér egyik ökölszabálya, hogy minden esetben a repülőgépnek van elsőbbsége.
Kemény törvények vannak a reptéren: a futópályákra csakis toronyengedéllyel lehet lépni - még a tűzoltók számára is
Ha éles vészhelyzetben még nem is volt része a Foam 7-nek, azért igen gyakran bevetésre kerül. Például protokolláris céllal, akár biztosításra, akár vízhíd fújására. Locsolni felhőbe vagy akár több mint 100 méter távolságra is tud a Foam 7. Vízszállítása igen brutális: akár 5000 liter percenként. A 12 ezer liternyi vizet tehát akár 2,5 perc alatt el tudja lőni. Ezért hasznos, hogy oldalán LED fények mutatják a tűzoltást vezénylő parancsnok számára, hogy a tartályok (víz és hab) milyen töltöttségűek. Mindezt persze az autóban is láthatja annak kezelője. A másodpercenként kilövellt közel 100 liter víz komoly felhőt tud jelenteni - akár egy égő gépből menekülő utasok számára. Tapasztaltam, ugyanis a bemutató vízpermet egy csöppnyi szellővel épp elegendő volt ahhoz, hogy bőrig ázzak tőle.
Sugár messzire vagy felhő közelebbre? Mindkettőre van mód
A pillanat, ami után bőrig áztam... Ezt teszi a percenkénti 5000 literes vízszállítás. Ami a levegőbe kiment, az nagyrészt le is esik utána. A széltől függ, hogy hol
Mentésben természetesen bőven volt része a Foam 7-nek is. Nem számít ugyan komoly vészhelyzetnek a nem tervezett leszállás, de az utasok egészségi állapota vagy kisebb műszaki hiba miatt Ferihegyen is bőséggel volt példa rá az elmúlt években. Ilyenkor a tervezettnél több üzemanyaggal, nagyobb tömeggel landolnak a gépek. Ez pedig alaposan terheli, túlhevíti fékrendszerüket. Bár a gépek a pilóta által indítható, illetve önműködően is induló hűtőrendszerrel is rendelkeznek futóművüknél, a pilóta ítélheti és ítéli is sokszor úgy, hogy az nem lesz elegendő. Legtöbbször ilyen esetekben került éles bevetésre a Foam 7. Egy amúgy hibátlan repülőgép fékrendszere tipikusan olyan, amit nem feltétlenül lenne célszerű hideg vízzel hűteni, az ugyanis akár az anyagok repedését is okozhatná. Ilyenkor jobb lehet a hab fújása a hő elvezetésére.
Szekeres Gyula gépkocsivezető azon kevesek egyike, aki vezetheti a reptéri tűzoltóautó-flottában is csúcsmodellnek számító Panthert
Teljesen digitális műszerblokk - mindössze 13 ezer kilométeres óraállással. Az ötéves "nehézszer" megkímélt, keveset futott, garázsban tartott. Kezelése nem véletlenül típusvizsgához kötött
Azt, hogy milyen anyaggal oltson, illetve hűtsön a "tűzoltó fecskendő", minden esetben a parancsnok határozza meg. Vészhelyzetben a víz és a hab mellett porágyúval is tud oltani a Foam 7. Porpisztolya percenként 150 (másodpercenként 2,5) kilogrammot lő. Tetőmonitora, illetve orrmonitornak nevezett első "vízágyúja" percenként 5000, illetve 1500 liternyi vizet képes lőni. Utóbbiakon túl hat fúvókából álló talajpermetezővel is rendelkezik a Foam 7, hogy utat tudjon vágni magának. Tűz közelében jól jön a palásthűtés, ami az autót, illetve kezelőjét is óvja, hiszen az a víz fülke tetejére folyatásával von el hőt. Nem lenne jó, ha elolvadna a 300 millió forintos Rosenbauer gép fülkéje, amit egyébként az IFA cég gyárt. A mentésben hőkamera segít, ami jól jöhet éjszaka vagy akár egy géptest felderítésekor is. Megmutatja, hogy hol a tűz fészke, illetve azt is, hogy vannak-e még mentendő személyek. Komoly technika, az ára nem véletlen, a kezelése sem hiába komoly vizsgákhoz kötött. Kívánjuk, hogy éles bevetése továbbra se legyen!
Nem kevesebb mint 60 méternyi tömlő utazik a dobokon a gyors beavatkozások segítésére. Ezekből 40 bar nyomással érkezhet a víz
Mind a hab-, mind pedig a víztartály töltöttségét LED sor mutatja kifelé, hogy az oltást irányító parancsnok is azonnal lássa a szintjüket































































Szerintem ez sem pontos, mert a 700 lóerős motorok az FH16-os Volvókban vannak amik 16 literesek!
A tűzoltók is annyira értenek az autókhoz mint az újságírók! 🙂
Azért jó tudni,hogy az IFA még gyárt teherautót,vagyis fülkét.
Kepzeld el a szitut telen, szakado hoban, a kifutopalya melle kell menni oltani a havas fure 38 tonnaval. Nincs lapatolasra ido ha elekad a koceraj, minden masodperc szamit.
Én meg azt nem értem, minek a reptérre 6×6. Nincs lebetonozva?
Igen, elnézéseket kérek, 11 ezer ccm, 11 liter az pontosabban
„Motorja 11 ezer literes”, „11 ezer literes és hathengeres Volvo motorral hajtott” – ezt újra kellene gondolni…