Ilyen, azaz merész lesz az új Opel Astra
Két év múlva jön a háromhengeres Opel Astra
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A legújabb, 2016-ban várható Opel Astra formáját a tavaly látott Monza koncepció vetíti előre. A merész karosszéria alatt az alapmotor az 1,0 literes háromhengeresnek ígérkezik.
Dinamikus és merész vonalakat, 1,0 literes, háromhengeres turbós alapmotort ígér a 2016-ban várható Opel Astra H. A fotón a Monza, ami szintén 2-3 év múlva jöhet
Hogy "kondorkeselyűs" ajtókat a széria Monza is kapni fog-e, az több mint kétséges, de az Opel 5 méteres nagyautója lehet majd a Monza
Hogy a forma pontosan milyen lesz, azt egyelőre csak találgatni lehet, az viszont szinte biztos, hogy az Astra J minden motorja turbós lesz. Alapverziója sanszosan a Szentgotthárdon már általunk is összeszerelt 1,0 literes SIDI Turbót fogja kapni 115 lóerővel és 166 Nm nyomatékkal. Lesznek persze biztosan a formához illő, 1,4, 1,6 és 2,0 literes - szintén turbós - izmosabb benzinesek is, s az 1,6 literes - eddig általunk a Zafira Tourerben próbált - dízel is tuti, ahogyan a dupla turbóval 195 lóerőt tudó 2,0 literes öngyújtós is. [BANNER type="1"] Várható ugyanakkor az Astránál nagyobb Monza is, ráadásul az alap Astrák 1,0 literes háromhengeresével, csak épp ahhoz még hibrid hajtásláncot, azaz villanymotorokat is társítva. Mindez persze a jövő, most még marad a jelenlegi Astra, s a nemrégiben megújult, Country Tourerrel bővült kínálatú Insigniától is aligha kíván egyelőre vevőket más modelljeihez, például a majdani Monzához csábítani az Opel.












Igen, igen, Astra K várható.
Astra H már volt. Nem? Az Astra J váltotta az Astra H-t és ha jól tudom a H-t 2003-2012ig gyártották.
Igen, valóban, elnézést a pontatlanságért! Most fut az Astra J, a következő pedig vélhetően a H lesz.
Ebből a koncepcióbol csak egy dolog fog megvalósulni: a 3 hengeres egyliteres motor. A többi még mindig „túl futurisztikus” – persze nem az, csak nem merik elkezdeni az autógyártók az ilyen stílusú autók nagy szériában gyártását.