A Ford ausztráliai termékfejlesztési központjában tervezték az új Rangert
Új generációként hirdeti a Ford a Ranger érkezését, amire a világsajtó egyöntetűen hördült fel, hiszen a képek alapján leginkább egy nagyon alapos frissítésnek tűnik az újdonság. Nehéz eldönteni, hogy mi az igazság, mivel még nem sok adatot árultak el a kékoválosok. Annyit már tudni, hogy a tengelytávolság 50 milliméterrel nagyobb, valamint a nyomtáv is ugyanennyit nőtt, természetesen a létravázas felépítés is maradt. Emellett az autó orrában is több a hely, így már hibrid hajtásláncot is befogadhat, ami valószínűleg 2024 tájékán érkezik meg. Amit szabad szemmel is látunk az a tipikusan amerikai arc. Az F150-hez és a Maverickhez hasonló hűtőmaszkot és C-betűt formázó nappali menetfényekkel megrajzolt első fényszórókat kapott a Ranger. Hátul már nehezebb újat alkotni egy pickupon, de a Rangeren azért szépen átrajzoltak mindent. Teljesen újak a hátsó lámpák, a típusnév már nem csak matrica, a lemezbe mélyesztették a feliratot, és a lökhárító oldalán egy fellépő is helyet kapott.
Hátul is fantáziadúsabb lett
Bent látványos a fejlődés, a középkonzolra a
Mach-E-ben látotthoz hasonló, függőlegesen terpeszkedő érintőképernyőt helyeztek, ami 10, vagy 12 colos lehet, a vezető előtt pedig digitális műszeregység mutatja az információkat. Új a kormánykerék is, illetve a szellőzőnyílások, emellett beépített modemmel is felvértezték, így online is frissíthető a SYNC4 infotainment. További újdonság a vezeték nélküli telefontöltő és a Ford ígérete szerint több tárolórekeszbe pakolhatnak az utasok. Apropó pakolás, a platót sem hagyták érintetlenül a tervezők. A megnövelt méret mellett több rögzítési pontot is kapott, illetve új rakományrögzítő rendszert is mozgatható elválasztó elemekkel. A hátsó ajtó ráadásul mobil munkapadként is használható, beépített vonalzóval és szorító bilincsekkel kedveskedik a Ford, például azért, hogy az építőanyagokat pontosan méretre szabhassák a felhasználók. Továbbá az egész plató megvilágított lehet, ami szintén megkönnyíti a munkát a pickuppal.
[BANNER type="1"]
Hatalmas érintőképernyőt kapott
Motorfronton 3 dízel és egy benzines szerepel a palettán. A csúcson a háromliteres V6-os turbódízel trónol, de négyhengeres, kétliteres dízelekkel is forgalmazzák majd, egy és két turbós változatban is. A benzines pedig a 2,3 literes Ecoboost, amit például a Focus ST-be is beépítenek. Az erőátvitelről pedig hatfokozatú manuális, vagy szintén hatfokozatú automata sebességváltó gondoskodhat, illetve bizonyos piacokon a 10 fokozatú automatát is kínálják majd - ahogyan a kifutó, de még
számos új limitált szériájával nemrég próbált generációban is. Várható PHEV hajtáslánc is az európai piacokon, de valószínűleg csak 2024 környékén.
3 dízel és egy benzines motor szerepel a palettán, PHEV később jön
Természetesen a futóművet sem hagyták érintetlenül, de erről sem árultak még el sokat. Annyit már tudni lehet, hogy kétféle összkerékhajtási rendszer közül lehet majd választani. Az egyik egy elektromos rendszer, a másik pedig mechanikus, utóbbit szánják a keményebb offroad megpróbáltatásokhoz. Az új Rangert Dél-Afrikában és Thaiföldön gyártják majd, árlistájáról és pontos piaci debütálásáról még nem esett szó.
[BANNER type="2"]
Az új Rangert világszerte 180 országban fogják értékesíteni
„Most örüljünk annak, hogy egy csipetnyi Amerika eljut Európába is.”
Nem örülök.