2024-ben kerülhet sorozatgyártásba a Mercedes villany kamionja

Beelőzheti a Teslát a Mercedes a villanyvontatók piacán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A prototípusokat már idén teszteli a Mercedes, ha minden jól megy, két év múlva már tömegesen is megjelenhetnek az utakon a német márka elektromos vontatói.

2017-ben nagyon úgy tűnt, hogy a Tesla lehet az első gyártó, mely tömegesen kezd villanyvontatók gyártásába, ám a Semi névre keresztelt nyergesekből még ma sem gördült ki egyetlen egy sem az utakra. Jelenleg sem tudni, mikor kerülhet a gyártósorokra a Tesla vontatója, jelenleg az előrendelői honlapon csupán annyit közöl a gyártó, hogy "megfelelő időben értesíti majd az előrendelőket" a megjelenéssel kapcsolatosan, miután a komoly érdeklődők kifizetik a 5+15 ezer dolláros (2+6 millió forintos) előleget. A Tesla nemrég azt ígérte valamikor 2023-ban kezdődhet a gyártás, de ezek után kérdés, mennyire hihetünk Elon Muskéknak.
Hirdetés
A Mercedes akár le is előzheti az amerikai óriást, miután ígéretük szerint partnereik már szeptemberben megkaphatják az első tesztpéldányokat, az első prototípusok pedig már tesztelés alatt állnak. Ha mindent rendben találnak, két év múlva tömegesen is megjelenhetnek az utakon a német márka villanyvontatói, akár Magyarországon is. Egyelőre egy kézzel készített vázlatot tett közzé a Mercedes az eActros LongHaul névre keresztelt vontatóról, mely a németek szerint egy töltéssel akár 500 kilométert is megtehet majd, az akkumulátor pedig mindössze fél óra alatt 80 százalékra tölthető, ha nincs teljesen lemerítve az egység. Sokkal többre nincs is szükség, ugyanis az Európai Unió szabályozása szerint a kamionsofőröknek 4 és fél óra után mindenképpen meg kell állnia egy 45 perces pihenőre, más kérdés, hogy a "négy kézben", azaz két sofőrrel közlekedőknek gondot okozhat a jelenleg predesztinált hatótáv.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?