Brutális baleset az IndyCar poconói versenyén

Alonso felkötheti a gatyáját, ha valóban az IndyCarba tart

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A poconói pályán, másnéven a trükkös háromszögön sajnos már láttunk halálos balesetet. Robert Wickens most megúszta, de súlyos sérüléseket szenvedett a tegnapi futamon.


A verseny 7. körében akadt össze az újonc Robert Wickens és a már vén rókának számító Ryan Hunter-Reay. A rajongók azóta is vitatkoznak róla, hogy vajon kinek a hibája az eset. De ez talán lényegtelen is. A legfontosabb az, hogy a kanadai versenyző túlélte a balesetet, hiszen sokáig ebben sem lehettünk biztosak. Az autója a levegőbe emelkedett, és az úgynevezett SAFER fal fölött csapódott a kerítésbe, amely szó szerint ledarálta az autóját. Húsz percig tartott, amíg sikerült biztonságosan kiemelni a roncsból, majd egyből mentőhelikopter szállította egy közeli kórházba, ahol az eddigi információk alapján kartörést, kettős bokatörést, csigolyasérülést és mellkasi sérülést állapítottak meg nála.
A balesetek legveszélyesebb fajtája ez, hiszen ilyenkor nem segít az energiaelnyelő fal. Korábban hasonló balesetben törte el szinte minden csontját Kenny Brack egy texasi versenyen, de hosszasan sorolhatnánk még a neveket, köztük sajnos halálos eseteket is megemlítve. Poconóban néhány éve Justin Wilson veszítette életét, ám abban az esetben egy másik autó elszabadult orrkúpja okozta a vesztét.

Remélhetőleg az eset nem ijesztette meg Fernando Alonsót, aki egyes források szerint az IndyCar sorozatba tart. A spanyol az elmúlt hétvégén a WEC silverstone-i futamán győzedelmeskedett a Toyota LMP1-es versenyautójával (ám néhány órával később törölték az eredményt a technikai szabályzat megsértése miatt). Ugyanakkor hamarosan, a legtöbb pletyka szerint szeptember első hetében, IndyCar teszten fog részt venni, amely után eldönti, hogy 2019-ben a teljes szezonra benevez-e.
Hirdetés

A poconói futamot a baleset miatt egyébként piros zászlóval megszakították, majd két órányi kerítésjavítás után újraindították. Végül Alexander Rossi, az Andretti Autosport versenyzője látta meg elsőként a kockás zászlót. Nézzétek meg a verseny rövid összefoglalóját az alábbi videón.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?