Egy crossover kapta meg a BMW legerősebb négyhengeresét!

300 lóerővel és a legújabb bajor infotainment rendszerrel érkezett meg a BMW X1 M35i xDrive

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerikában 317, Európában azonban csak 300 lóerővel érkezik a BMW X1 crossover legerősebb változata. Mutatjuk a részleteket!

A BMW leleplezte a belépő crossoverének eddigi legerősebb változatát: az X1 M35i xDrive ugyan továbbra is 2,0 literes négyhengeressel érkezik, ám a csúcsteljesítménye bizonyos piacokon akár 317 lóerő is lehet, sajnos Európában a szigorúbb környezetvédelmi szabályozás miatt 300 lóerőre kellett visszafogni.
Hirdetés
A forgatónyomaték azonban mindkét esetben 400 newtonméter, ráadásul tágas fordulattartományban, 2000 és 4500 között. Mindezt az xDrive összkerékhajtással és egy hétfokozatú duplakuplungos automataváltóval párosították a bajorok, utóbbi sperrdifit is kapott. Így 5,4 másodperc alatt éri el állórajtból a 100 km/órát, a végsebességét pedig 250 km/órára limitálták. Hogy meg is tudjon állni az újdonság, rendelhető hozzá négydugattyús fékszett 15,2 colos első tárcsákkal az alapáras 19 colos, vagy a drágább, 20 colos felnik alá.Kívülről is egyértelmű a változás, a legerősebb X1 nagyobb légbeömlőket kapott, valamint agresszívebb lökhárítókkal és mélyebbre nyúló küszöbtoldatokkal érkezik. Ugyanígy különleges a tetőre került légterelő és a négy kipufogóvég is.
Hirdetés
A beltérben a feláras M Sport ülések mellett egy Alcantarába burkolt műszeregység és a sötét tetőkárpit a leglátványosabb változás, ám használat közben sokkal fontosabb a BMW legújabb infotainment rendszere, amelyet ez a modell kap meg először. Az új kezdőképernyővel és átdolgozott menürendszerrel rendelkező, 9. generációs szoftver kezelőfelülete még jobban hasonlít a más elektronikai eszközökön megszokottakhoz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?