Felére csökkent a villanyautók megtérülési távja

Átalakulóban az autózás: jönnek a villanyosok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden eddiginél több elektromos autó jelenik meg ez évben a hazai piacon is. Apadó árukkal és a dráguló kőolajjal hamarosan nem számítanak majd exkluzív csemegének.

Szinte együtt rajtolt a kőolajszármazékokon alapuló és a villanyautózás, sőt, kevesen tudják, de a skót Robert Anderson és az észak-amerikai Thomas Davenport már az 1830-as években kísérletezett villanyhajtással, mely aztán az ólomsavas akkumulátor feltalálásával lett valóban használható. Míg Carl Benz az első benzinmotoros autót 1896-ban építette meg, William Morrison már 1890-ben összerakta az észak-amerikai Iowában az első sikeres villanyautót, azaz inkább motorizált hintót. A XX. század fordulóján az Egyesült Államokban még az autók közel harmadát adták az elektromos négykerekűek, melyek 30-50 km/órás végsebességre és 50-120 kilométeres hatótávra voltak képesek - ideális esetben. Egészen 1908-ig volt létjogosultságuk, a sorozatgyártású Ford T-Modell azonban lesöpörte az addig kedvelt, tiszta, csendes és nem utolsósorban kurblizást sem igénylő járgányokat - a benzinesek nagyobbak, hatalmas akkuk híján könnyebbek lehettek, és sorozatban, futószalagon gyártva jóval szerényebb összegért megkaparinthatóak lettek.
A benzines vagy éppen gázolajos autók összköltség szerinti árelőnye azonban most már nem is olyan lassan kezd fogyni. A hordónkénti nyersolajár ugyanis a múlt héten már 112 dolláros magasságba tört, míg az a hetvenes évek olajválságában sem volt magasabb (reálérték szerint) 100 dollárnál. Forintosítva mindez azt jelenti, hogy egy kedvezőnek mondható, 6,5 literes fogyasztású benzines kisautóval ma 2678 forintnyi üzemanyagköltség jut 100 kilométerre, míg egy villanyautóval mintegy 2000 (!) forinttal kevesebb. Az üzemanyagköltségek közötti különbség minden bizonnyal csak emelkedni fog az idő előrehaladtával, hiszen a kőolajalapú üzemanyagok árai minden jel szerint egyre erőteljesebben nőni fognak, míg a villanynál van remény arra, hogy szerényebb legyen a drágulás. Utóbbi ugyanis a kőolajjal szemben megújuló erőforrásnak számít - napelemmel, akár a saját házunk/autónk tetején előállíthatjuk, és így jövedéki adóval terhelése is nehéznek tűnik, valamint költsége is minimalizálható.

Ráadásul, míg az üzemanyagköltségek közötti differencia emelkedni látszik, a villanyautók felára már most láthatóan csökken. Míg tavaly még egységesen 10 millió forint felett kínálkozott itthon a Mitsubishi i-MiEV, a Citroën C-Zero és a Peugeot iOn, utóbbi kettő ára már most bő 1,5 millió forinttal, azaz mintegy 15 százalékkal csökkent. A jövő azonban komolyabb modelleket és komolyabb áresést is ígér. Míg ugyanis az imént említett trió 3,5 méteres hosszával és 1,5 méteres szélességével, bár városban nagyon kellemes, sokak számára túl parányi. Már idén jön azonban - a hazai piacra is - a Renault két méretesebb, ráadásul cserélhető lítium-ion akkumulátoros modellje, a négyajtós Fluence Z.E. és a haszonjármű-alapú egyterű Kangoo Z.E. is, amelyek a Nissan Leafhez hasonlóan teljes értékű elektromos autók lesznek, csak még nagyobb karosszériával, nem csupán tölthető, hanem mintegy 3 perc alatt cserélhető akkumulátorral. A Renault elektromos autóinak ráadásul nem csak gyors ki-beszerelhetősége miatt különleges az akkumulátora, hanem azért is, mert a márka koncepciója szerint azt az (amúgy ma a villanyautók árának mintegy felét kitevő) egységet nem kell megvásárolniuk az autósoknak, hanem bérelhetik majd. Így pedig előállhat az a helyzet is, hogy nagyjából egy árba kerülnek a benzines és a villanyautók, s a havi üzemanyag-, illetve áram- és akkubérleti költségek egy szinten lehetnek.
Hirdetés

Hogy utóbbi mikorra tehető, azt egyelőre csak jósolni lehetne, az azonban már biztos, hogy míg tavaly még azt írtuk, hogy a villanyautók felára félmillió kilométer alatt térülhet meg, a mostani vétel- és üzemanyagárakkal számolva egy 3,5 millió forintos, 6,5 l/100 km vegyes fogyasztású kisautóval egy Citroën C-Zerót vagy Peugeot iOn-t mérkőztetve már az előző évi felét jelentő, 250 000 kilométeres megtérülésről beszélhetünk. Utóbbi számot egyébként tovább apasztja, hogy ez év végéig a budapesti ELMŰ-töltőpontokon ingyen táplálhatók és parkolhatók a villanyautók – ám ez utóbbival most nem kalkuláltunk, hiszen az ország egésze nem tankolhat ezen pontokon.
Cégüknél azonban többen, otthon talán még nagyobb számban tudnak „hálózatra” csatlakozni – bár tegyük hozzá, pont a villanyautózásra leginkább termett városlakók számára jelenthet problémát a töltés. Ezért aztán fontos a töltőhálózat fejlesztése, ami szerencsére már megindult, de üdvös az is, hogy, mint cikkünk bevezetőjében írtuk, egyre több villanyautó lesz a piacon.

Bár ez évre itthon a két említett Renault modellen vagy a konnektorból is tölthető hibrid Toyota Priuson, illetve a hatótávját benzinmotorral növelő Opel Amperán és Chevrolet Volton túl egyéb modell érkezéséről nincs biztos információ, az év végén, de inkább a jövő év elején megjelenhet a Ford Focus, illetve a Transit Connect haszonjármű elektromos verziója, s akár a Mercedes-Benz A- és B-osztálya is jöhet elektromos hajtással. A Toyota már ma is létező, IQ-alapú villanyautója szintén 2013-ban lehet reális itthon, befuthat a Renault-Nissan és a smart szintén mini villanytriója, s megjelenhet az amerikai Tesla S is. Az egyre bővülő kínálat pedig még további áresést szülhet – nem csak a villanyautóknál, hanem az energia-ellátó rendszerek terén is. A jövő koncepciója a napelemmel és/vagy akár üzemanyagcellával saját magát és a garázsban parkoló autókat is „fenntartó” háztartás, amely már nem csak a közlekedésben eredményezhet spórolást. Várjuk!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    Elmű-Émász – E-mobility Program Köszönjük az érdeklődést! A töltőoszlopok pontos címeit ezen az oldalon találjátok: [url]http://www.e-autozas.hu/innovativ_elmu_toltoallomasok[/url]

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    A világ nagyhatalmai azonban letették a garast a villanyautó mellett. A német kormány például milliárdokkal kívánja támogatni az elektromos autók vásárlását, így 2020-ig egymillió e-autó kerülhetne forgalomba az országban. A tervek között szerepel, hogy tíz évre mentesülnének a gépkocsiadó megfizetése alól azok, akik elektromos autót vesznek. Emellett a német kormány több ezer elektromos autó beszerzését is tervezi állami hivataloknak. A teljes program támogatásigénye megközelíti a négymilliárd eurót, és legalább harmincezer új munkahelyet eredményezhet. A program fő haszonélvezője persze nem más, mint a német autóipar.

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    250 új elektromos autó állítottak forgalomba Párizsban:
    [url]http://www.origo.hu/idojaras/20111208-autolib-elektromos-auto-het-euro-egy-felora-a-parizsi-villanyautorendszerrel.html[/url]

    1.5 perces magyar nyelvű videó erről: [url]http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/elektromos-auto-berelheto-benzin-mentes-berles-xD9qr39z91yBKex3[/url]

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    A Volkswagen azt is hangoztatja, hogy az autók szívének a jövőben elektromosnak kell lenniük. Ez egyrészt látszik azon, hogy szép sorban már mutatják be a hibrid hajtású modelleket (2012-ben érkezik a Jetta Hybrid is), de 2013-ban már az Up! elektromos változata is érkezik. Ezt követheti a Jetta és a Golf hasonló kivitele is, de a Golfból Twin Drive néven az új követelményeknek megfelelő plug-in hibrid verziót is akarnak készíteni. Az a cél, hogy tisztán elektromos hajtással 50 km megtételére legyen képes, a teljes hatótávja pedig elérje a 600 kilométert.

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    Az elektromos autózásról:

    Reggel beszállunk az éjszaka során, otthonunkban teljesen feltöltött autónkba és csendesen, károsanyag kibocsátás nélkül suhanunk munkába vele. A tudat, hogy nem szennyezzük a többi ember levegőjét jó érzéssel tölt el, s még büszkébbek vagyunk, amikor arra gondolunk, hogy mennyit spórolunk a családi kasszán az olcsó üzemanyag miatt.

    És ez valóban így van: Az elektromos autót bárhol feltölthetjük, ahol találunk szabványos konnektort. A gyártók az elkövetkező években számos elektromos autó bevezetését tervezik. Annak érdekében, hogy a vásárlók bátrabban nyissanak az új típusú autók felé, a töltő infrastruktúra fejlesztésére is gondolniuk kell. A tervekben gyorstöltő állomások és akku-csere állomások is szerepelnek, amelyek mind a könnyű és gyors tankolást segítik.

    Azon túl, hogy a tankolás rugalmas, lényegesen olcsóbb is az elektromos autók esetében, mint például a benzineseknél. Attól függően, hogy nappali vagy éjszakai árammal számolunk, egy kilométer költsége csupán 4-7 Ft körül van.

    Ráadásul nem csak az üzemanyag az olcsóbb, hanem a szervizköltségek is alacsonyabbak, hiszen a villanymotor miatt sokkal kevesebb a mozgó, kopásra hajlamos alkatrész, ezért a szervizeket is ritkábban kell látogatni.

    Természetesen nem csak az anyagiakban érezni az elektromos autó pozitív hatásait, hanem például a hangján is. A jól megszokott zümmögő motorhang teljesen hiányzik, helyette a légellenállás futurisztikus suhogása hallható. Valószínűleg egészen másmilyen lenne egy város vagy egy autópálya alaphangja, ha minden autót hirtelen kicserélnénk elektromosra.

    A fentieken túl a villanymotoros járművek igazi előnye az, hogy az autóból valóban nem távozik semmilyen károsanyag. Ez nem csak a környezet szempontjából jó, hanem főleg a városok levegőminőségének javítása érdekében fontos. A városok rossz levegőjéért és az ebből adódó megbetegedésekért (pl. tüdőrák) elsősorban a közlekedés a felelős. Sokszor nem is tudatosul bennünk, hogy a láthatatlan levegővel miket lélegzünk be, és főleg mekkora mennyiséget a különböző szennyezőkből.

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    Már egyre több újságíró veszi észre a fényt az út végén. Megnéztem a papír alapú autós magazinokat és örömmel olvastam, hogy a modellfrissített típusoknál (Pl.: új Audi A4) erősen hiányolják az elektromos és hibrid változatot! Ha az újságírók autókról alkotott véleménye, hozzáállása megváltozik és pozitív szemléletű cikkeket írnak az elektromos autókról, akkor azzal nagyban hozzájárulnak, hogy az autós társadalom is észrevegye és átértékelje a közlekedésről alkotott eddigi képét! Szerencsére jó irányban haladunk.

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    “Manapság minden kétség nélkül kijelenthető, hogy az alternatív hajtású járművek fejlesztői „[b]a jövő urai[/b]”. Ha pedig a kreativitás, az innovatív szemléletmód a környezettudatosság eszméjével párosul, abból nagyszerű dolgok születhetnek.” – adta hírül az AutoPro

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    Ebben igazad lehet, mégis sokakat – akiknek lenne rá pénzük – eltántorít ez a visszataszító külsejű Suzuki és nem akarnak egy ilyen megjelenésű autóban ülni, hiába elektromos.
    Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mintha régen a királyfiaknak, hercegeknek, grófoknak szamárháton kellett volna közlekedniük. Ezért elengedhetetlen a megfelelő megjelenés is.

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    Ezt a Suzuki-t a TZ-ELMA Zrt alakította át Székesfehérváron elektromossá és Lítium aksik vannak benne. Szerintem drágán kínálják, ha komoly vételi szándékom lenne max: 2.5 milliót kínálnék érte.

    Egy bajom van ezzel: Ennek a régi Suzukinak olyan ótvar kinézete van, hogy nem szívesen jelennék meg vele. Ha már átalakíttatok elektromosra, akkor bármi mást, de ne ezt a kasztnit kelljen nézegetnem, mert talán ez az egyetlen kocsi, amit rühellek. (nem szoktam ilyen szavakat használni, de erre ez a kifejezés illik a legjobban)
    Trabantba szívesebben beülnék, ha elektromos lenne, mint ebbe a típusú Suzukiba.
    Az újabbak már jobbak, de ettől a forma és márka párostól, meg ahogy annak idején reklámozták borsódzik a hátam.

    Sikeresebb lenne a TZ-ELMA Zrt, ha nem ilyen retkeket alakítana át, hanem impozánsabb karosszériákat keresne hozzá…

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    A Hibrid autók elterjedése és térnyerése is mutatja azt az irányt, hogy a kőolaj alapú üzemanyagok ára folyamatosan emelkedni fog. A Hibridek takarékosak, kevesebbet fogyasztanak, így lehet drágábban adni az üzemanyagot, hogy ne okozzon bevételkiesést a fogyasztás jelentős csökkenése. Nemsokára 500,- Ft lesz egy liter benzin és menni fog feljebb is egészen addig, amíg a tisztán elektromos autók teljes térnyerése bekövetkezik. Innentől kezdve (amikor már nem kell senkinek) jelentősen csökkentik majd az árakat, eltűnik róla a jövedéki adó is, mert nem lesz már értelme tovább magasan tartani.

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    Nem véletlenül beszélek sokat az elektromos autózás fontosságáról és az ezzel megvalósuló INGYENES közlekedésről. Sokkal tovább mutató eszmék bújnak meg mögötte, mint azon leragadni és rágódni, hogy: “[i]dehát az áram nincs ingyen[/i]!” Persze, hogy nincs, de még lehet.!

    Az elektromosság fejlesztésében óriási perspektíva van! Egy gyerekcipőben járó, kevéssé felderített területről van szó, ahol rengeteg a kutatnivaló!

    Ha elterjednek az elektromos autók, a közlekedés átáll villany-üzemre, akkor nem csak csendesebb, gazdaságosabb, tiszta és olcsóbb lesz, hanem teljes mértékben véget vet a kőolaj uralmának, amely több, mint 100 éve nyomja, bénítja az egész Világot és mérhetetlenül akadályozza a technikai fejlődést!

    Minden feltalálót, újítót likvidáltak, eltüntettek, aki a fosszilis üzemanyagoktól különböző, más megoldást próbált elővezetni, bemutatni. Olyan erős volt az olajlobbi, hogy lehetetlen volt bármilyen alternatív megoldással labdába rúgni, mert azonnal eltaposták az illetőt és a találmányát. Pedig feltalálók voltak és vannak folyamatosan, csak már megtanulták, hogy a legnagyobb titokban kell tartani mindent, különben fűbe harapnak. Ismerjük a történelmet, az elmúlt 100 év törekvéseit, Nicola Tesla hatalmas jelentőségű találmányait!

    Ha az elektromos közlekedés megvalósul, megszűnik az olajlobbi mindent elsöprő, mindent elnyomó ereje és újra megnyílhat az út a szabadenergia kiaknázásának, hasznosításának.
    Ez az igazi lényege az elektromos autóknak! Legyen mit hajtani, legyenek itt az elektromos járművek, utána már könnyebben megoldjuk, hogy mivel és hogyan állítjuk elő az áramot!
    Változik a Világ és jó irányban haladunk. 🙂

    Nem biztos, hogy a későbbiekben szükség lesz akkumulátorokra, sőt biztos, hogy nem lesz, de most induljon így és terjedjen el, fokozatosan leváltva a fosszilis hajtású járműveket.

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    Kedves s3000!

    Értettem amit olvastam, csak nagyon röviden akartam összefoglalni a lényeget, amin nem változtat a segédberendezés mivolta. Tudom, hogy benzinnel működik, nem vagyok hülye, de most ez nem lényeg és attól még egy állatság az egész cikk, ami mellesleg hosszú és a végére nem kerekedik ki belőle semmi.

    Bírlak, mert elektromos autó párti vagy és ezért hasznos tagja a társadalomnak, de komolyan kezdem azt hinni, hogy nem éreznéd jól magad, ha valamit nem tudnál – szükségtelenül – a másik orra alá dörgölni. Ez utóbbi megjegyzésed felesleges volt. Én is tudok olvasni, de nem akartam nagyobb terjedelemben ismertetni a cikk részleteit.

    A Nissan Leaf 20 ezres össz eladással igazad lehet, az egész normális hangvételű bejegyzés volt és helyénvaló is.
    Amúgy meg egy kicsit disztingváljál már légyszives! Tudsz jó dolgokat és hasznos, hogy itt vagy, de azért emberségesen beszéljél az emberekkel, mert ide jön egy új olvasó és elszörnyed, hogy milyen stílusú emberek beszélgetnek itt!

    Viselkedjünk normálisan, beszéljünk elfogadhatóan egymással és ne feltételezzünk a másikról képtelenségeket (pl.: nem érti, amit olvas.)

    Köszi:

    H.

    ui.: Elhiszem, hogy jólesik mindig megmondani a frankót, de mindenbe fölösleges belekötni. Ott és akkor szólalj meg, amikor valóban szükség van rá és új ismeretet teszel hozzá a témához.

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    [i]Most éppen Winkler benzinzabáló szörnyeteg terepjáróját alakították hidrogén üzeműre…[/i]

    Nem. Csak egy hidrogén generátort építettek bele, hogy kipróbálják igaz-e vagy kamu amit állítanak róla, attól még a jármű továbbra is benzinnel megy. (Természetesen kamu, ezt minden olyan ember tudja aki járt legalább általános iskolába és ott nem aludt a fizika órákon, de sajnos az emberek többsége nem ebbe a kategótrába tartozik ezért is lehet nekik a leghajmeresztőbb baromságokat is eladni).

    Te tényleg nem érted amit olvasol?

  • 2017.10.31. at 05:41
    Permalink

    Nem. A Nissan Leaf-ből már több mint 20 ezret adtak el, nem 9674-et. Amivel te kevered a szezont a fazonnal az csak az USA-beli eladások, de a LEAF Japánban és Európa néhány országában is kapható már egy jó ideje.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Kedves Horatius!

    Örülünk, ha tetszik az oldal! Valóban igyekszünk a jövőben még többet foglalkozni az alternatív autózással, sajnos mindenki kénytelen lesz előbb-utóbb valamilyen, a kőolaj alapúaktól eltérő üzemanyagot választani.

    Még egyszer köszönjük sorait, nem titkolhatjuk, hogy jól esik, igyekszünk a jövőben is megfelelni kedves Olvasóinknak!

    Üdvözlettel,
    Katona Mátyás

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Kéthetente átkattintok a TotalCar honlapjára, de mindig felhúzom magam rajtuk. Megy az izmozás, erőltetetten próbálnak jófejkedni, a híreikben, cikkeikben próbálnak szarból fellegvárat csinálni, de elektromos autókról semmi hír, egy mukkot sem lehet olvasni az oldalukon.

    Pedig annak idején őket is megkértem szépen, hogy hozzanak létre ennek a rövidesen mindent elsöprő témának egy külön menüpontot, hogy aki ez iránt érdeklődik ne kelljen bogarásznia, hanem egyből oda kattintva olvashatná az aktuális legfrissebb híreket. Elengedték a fülük mellett az egészet, mint akik nem is ebben a világban élnek. Most éppen Winkler benzinzabáló szörnyeteg terepjáróját alakították hidrogén üzeműre és azon röhögcsélnek, hogy “nem jó ez semmire, nem is működik HÖ!”
    Még egy ilyen tapló társaságot nem láttam. Igazi suttyóháziak.

    Az Autónavigátor legalább odafigyel, megfogadja az olvasók tanácsait, észrevételeit és küldi e-mailben a legfrissebb híreket, amik között mindig megbújik egy-egy villanyautós érdekesség. Ezért szeretem ezt az oldalt, mert nem “megmondóemberek” szerkesztik, hanem emberszámba veszik az olvasót is!

    Csak így tovább Autónavigátor!

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Nagyon sok, elektromos autókról szóló cikk olvasható az interneten, mindenféle szedett-vedett oldalakon. Akadnak köztük frissek (1012-esek) és érdekesek is, amik itt az Autónavigátoron nem láthatóak.

    Javaslom a szerkesztőségnek, hogy erősítsék tovább az elektromos autók bemutatását, mert most tavasszal nagy invázió veszi kezdetét és szeretnénk mindenről ITT az Autónavigátoron értesülni.

    Mikor nem kell többé tankolnunk? A legfontosabb és leglényegesebb kérdés, ami minden autóst foglalkoztat/érint.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    A benzinkorszaknak végleg befellegzett

    Azt, hogy a benzinkorszak vége felé járunk nem csak a hétről hétre rekordmagasságba emelkedő üzemanyagárak jelzik, hanem például az is, hogy a BMW összecsődít egy sereg újságírót egy versenypályára, ahol nem az a cél, hogy vicsorogva előzgessék egymást, hanem, hogy minél kevesebb benzint égessenek el. Hát, úgy látszik, ennyi volt.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    A Nissan Leaf, vagy a Chevrolet Volt nyerte 2011-et?

    A két autógyártó nyilvánosságra hozta, hány darab villanyautót sikerült eladniuk a tavalyi évben.

    A Chevrolet 10-12 000 darabot szeretett volna értékesíteni 2011-ben a hatótáv növelő benzinmotorral ellátott Voltból , de a modell végül nem hozta az elvárt számokat. A teljes évben [b]7671[/b] talált gazdára, ebből 1529 decemberben, mely ezzel a legsikeresebb hónap lett a gépkocsi eddigi történetében. A cég vezetői ugyanakkor pozitív trendet vélnek felfedezni az adatok mögött és bíznak abban, hogy idén még többen választják majd ezt a típust.

    A japán vetélytárs, a Nissan Leaf esetében valamivel alacsonyabb számokkal kalkuláltak, de a végeredmény közelebb is került a várakozásokhoz. Decemberben 954 darab talált gazdára, a teljes évben pedig [b]9674[/b]-et vásároltak meg belőle. E modell esetében a gyár által megcélzott eladási mennyiség 10 000 darab volt, ezt kis híján sikerült is teljesítenie a Leafnek.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Mit jelent a helyzeti előny: amíg a többiek összekapják magukat, a PSA szépen bezsebelt magának tízezer eladást az európai EV-piacon.

    Az idei lehet az áttörés éve az elektromos autók európai forgalmazásában – de az biztos, hogy 2011 egyetlen, pontosabban kettő e-autó éve volt. Hogy a harmadikat, a mindkettőjük alapját adó Mitsubishi i-Mievet miért nem vették ide, annak vélhetően a licensz-szerződésben foglalt okai vannak, de ez a hír szempontjából annyira nem is fontos, hiszen ez a két modell így is csaknem az egyharmadát kiteszi az óvilág villamos jármű eladásainak.

    A városi törpeautók mellett persze elektromos hajtású furgonokat is készít a PSA, a Peugeot Partner Origin és a Citroën Berlingo First az egyre nyilvánvalóbb jelentőségű (a személygépkocsi-piacnál egyértelműen nagyobb lehetőségeket tartogató) elektromos haszonjármű műfaját erősíti. A két márka tavaly összesen négyezer villanyautót adott át, és további hatezer aktív megrendelése van.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Régen a lovaskocsik lassúsága és az utak kiépítetlensége miatt volt nehézkes az áruk és személyek országon belüli mozgatása.

    Ma az üzemanyagok horror árai bénítják meg a kereskedelmet. Akkora plusz költséget tesz rá a szállítási költség a termékekre, hogy nem éri meg őket arrébb vinni és máshol eladni. Óriási kereskedelemkorlátozó hatása van ennek a jelenségnek. Gyorsítani kellene az átállást az elektromos üzemre minden kategóriában: Személyautók, kisáruszállítók, buszok, teherautók, mert így megbénul a gazdaság.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    A 100%-ban elektromos hajtású Nissan LEAF értékesítése november közepén kezdődik meg Dániában, ami egy lépéssel közelebb hozza az országban a zéró-emissziós jövőt.

    A 2011-es Európa Év Autója és a 2011-es Világ Év Autója bruttó 290.690 DKK-s ára (kb. 10.500.000 Ft) nagyjából megegyezik egy szokványos kompakt, ferdehátú családi autó árával, de lényegesen alacsonyabb az üzemeltetési költsége. Az ár tartalmazza az akkumulátort (erre 5év/100.000km garanciát ad a gyártó), az ötéves előfizetést az egyedülálló telematikus szolgáltatáscsomagra, és az elektromos autókra szabott különleges útmenti segélyszolgálatot. Dániában a becsült üzemeltetési költség 27 DKK/100 km (kb. 972 Ft/100 km).

    Miután a Nissan LEAF 100%-ban elektromos hajtású, a zéró-emissziós autó mentesül a gépjárműadó megfizetésének kötelezettsége alól, melynek összege egy ilyen méretű autó esetében könnyedén meghaladhatja a 130.000 DKK-t (kb. 4.700.000 Ft). A Nissan LEAF üzemeltetőinek nem kell megfizetniük a közterületi parkolási díjat és az úthasználati díjakat sem.

    “A Nissan LEAF egyszerre több húron játszik; zéró-emissziós autó, melynek rendkívül alacsony az üzemeltetési költsége, de egyben jól kihasználható családi autó is, melyet élvezet vezetni. Ez „ütős” kombináció, és így a Nissan LEAF jelentős mértékben magára vonja a potenciális vásárlók érdeklődését” – mondta Peter Hal, a Nissan Nordic Denmark igazgatója.

    Az érdeklődők meglátogathatják a Nissan honlapját – http://www.nissan.dk/ -, ahol részletes adatokat találnak az úttörő autóról, és jelezhetik érdeklődésüket iránta.

    A Nissan LEAF teljes körű felszereltséggel kerül piacra: légkondicionáló, műholdas navigációs berendezés, tolatókamera, gyorstöltő csatlakozó és újszerű okostelefon-kapcsolati lehetőség, amelynek segítségével a használó mobiltelefonján keresztül távvezérléssel kapcsolhatja az autó belső hűtését vagy fűtését, ezáltal jól gazdálkodhat az akkumulátor energiájával.

    Az északi klímára való tekintettel az autó felszerelése tartalmazza a következőket is:

    fűtött első ülések
    fűtött hátsó ülések
    fűtött külső visszapillantó tükrök
    fűtött kormánykerék
    akkumulátorfűtő rendszer

    Az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Írországban és Portugáliában már megkezdődött a Nissan LEAF vevőknek történő átadása. Svájcban, Franciaországban, Spanyolországban és Belgiumban megkezdték a rendelések felvételét, s ezeken az országokban várhatóan hamarosan átvehetik LEAF-jüket az első vevők. Norvégiában bejelentették, hogy az ősz folyamán kezdődik meg az értékesítés. Dániában az előrejelzések szerint 2012 elején kezdődik meg a kiszállítás.

    A közelmúltban a Nissan LEAF 5 csillagos biztonsági minősítést kapott az EuroNCAP európai újautó-értékelés keretében. Ez azt jelenti, hogy az Európa útjain futó legbiztonságosabb autók egyike.

    A Nissan LEAF első kerekeit az autó elejébe beépített kisméretű villanymotor hajtja. A váltóáramú villanymotor teljesítménye 80 kW, nyomatéka 281 Nm, ami 146 km/h maximális sebesség elérésre elegendő. A villanymotort a Nissan által kifejlesztett, laminált kivitelű lítium-ion akkumulátor látja el energiával, melynek teljesítménye meghaladja a 90 kW-ot.

    Az autó az Új Európai Menetciklusban (NEDC) mérve egy akkumulátor-töltettel 175 km-t tud megtenni, és így gyakorlati használati lehetőséget jelent sok városi autós számára. A teljesen lemerült akkumulátor normál töltéssel nyolc óra alatt tölthető fel 100%-ra, gyorstöltővel pedig normál körülmények között 0-ról 30 perc alatt érhető el a 80%-os töltöttség.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Ami a linken van egész korrekt és le van butítva laikusnak is érthető szintre. Ez a négy akkus dolog még meg is fogott, bár ha működik ennyi ideje, nem tudom miért nem használják sehol a világon. És az olajlobbit felejtsük el válasznak, mert 2 perc gúglival ezer ilyen oldalt találni.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Értelek én, de hidd el, hogy nem létezik az az akadály, ami már nem érné meg azt, hogy tankolás-mentesen közlekedhessek!

    Mindent meg lehet oldani, mindenre van megoldás és ha valamit igazán akarunk, akkor arra megtaláljuk. Mindenki megtalálja. Egy nagyon súlyos teher az üzemanyagkérdés és nem lennénk vele sokkal előrébb, ha mondjuk holnaptól 50 vagy akár 100 forinttal csökkentenék az üzemanyagárakat. Nem lenne számottevően, érezhetően hosszú távon jobb tőle.

    Attól lenne jobb, ha végleg megszabadulnánk az olaj fogságából és nem kellene többé benzinkúton tankolnunk!

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Persze! Nem azon kell problémázni, hogy “- Aki panelban lakik az hogyan töltse?” Az járjon tömegközlekedéssel, vagy maradjon a hagyományos autóknál és tankoljon, ha nem elég leleményes!

    Én megoldanám, ha panelban laknék akkor is. De ugyanilyen jogon kérdezhetnénk azt is, hogy
    “- Aki panelban lakik az hol rendezzen kerti partit?”

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Igen, annak az átlag magyarnak, aki hetente tankol 20 ezerért a benzinkutakon! Még mindig nagyon sokan vannak ilyenek és már nagyon tele van a hócipőjük vele! Nagyon jól fog jönni és rohamosan egyre olcsóbbak lesznek az elektromos autók!

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Még biztos nincs. A YouTube-ra csak akkor kerülhet fel, ha már lejárnak a jogok, de mivel jövő kedden adják ki hivatalosan DVD-n ez egy darabig még nem várható (ha valaki előbb feltenné oda előbb-utóbb el fogják távolítani). Az előzetesét viszont megnézheted:

    [url]http://www.revengeoftheelectriccar.com/[/url]

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Lehet, de Jobb később, mint soha!!! Magyarországon szerintem még sokan nem látták és kollektív tudat alakító szerepe van. Nézzék meg minél többen és vegyék észre, hogy mekkora utolsó korrupt szemétládák ezek a politikusok Bush-al az élen, mert a levegő munkacsoport vezetőjével. Az arckifejezésén látszik hogy megvesztegették! DÖBBENET, hogy milyen aljasságokra képesek és az emberek – összefogás hiányában – még mindig nem képesek tenni valamit!

    You Tube-os változata van az általad ajánlott filmnek (folytatásnak) ?

    Nagyon tanulságos amúgy, érdemes mindenkinek megnézni!

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Részben meg tudlak érteni, de a szavaidat kicsit jobban megválogathatnád, mert csak ellenreakciót vált ki. Engem annyira felbosszantottál, hogy kiszámoltam. 🙂 És lám, be kellett látnom, hogy igazad van, pedig elképzelhetetlennek tartottam, hogy ekkora mennyiségű kihasználatlan kapacitás áll jelenleg is rendelkezésre.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Ezzel egy kicsit le vagy maradva, kb. 4-5 évvel ezelőtt láttam a filmet. A folytatása – Revenge of the electric car – már egy jó fél éve megy az USA-beli mozikban, és január 24-én lesz a DVD kiadása.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Akkor erre had tegyek egy ellenpontot:

    Új Tesla Roadster hatótávolsági világrekord: [url]http://electric-vehicles-cars-bikes.blogspot.com/2011/01/new-world-record-tesla-roadster-goes.html[/url]

    347.2 mérföld = 555.5 km

    Nyilván ezt speciális körülmények között érték el, de a ma már elavultnak számító akkumulátorokkal is mutatja a potenciált, és ismét nevetségessé teszi a TopGear féle primitív majmok 55 mérföldes hazudozásait.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]A számok alapján azt kell mondanom, hogy az erőművi kapacitással kapcsolatban igazad van.[/i]

    Nem csak azzal kapcsolatban van igazam. 🙂
    Mindemellett örülök, hogy Te azon nagyon-nagyon-nagyon ritka kivételek – úgy. 1000-ből 1 – egyike lehetsz, aki képes volt arra, hogy korábbi abszolút alaptalan feltételezését revideálja a tények alapján. Sajnos a többiek – mint pl. ez a kopasz néven irogató barom is – erre agyilag teljesen képtelen és totálisan nem érdekli hogy mi a valóság csak a saját hülyeségéhez ragaszkodik a végtelenségig.
    Most már remélem megérted milyen helyzetben vagyok, szinte állandóan ilyen idióta hordákkal kell küzdenem, akik miután beköhögik a még saját magukkal is ellentmondásban levő ökörségeiket, halálosan megsértődnek ha valaki elmondja/bebizonyítja, hogy az úgy ökörség ahogy van.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Tesla Roadster hatótáv:
    Itt hivatkoznak egy autoweek cikkre, amelyben 93 mérföldet értek el, de a link már nem él:
    http://green.autoblog.com/2008/01/29/so-whats-the-downside-to-the-tesla-roadster-the-range/
    Keresgélés közben főleg 250 km körüli hatótávolságokkal találkoztam. Ez számomra azt jelenti, hogy 150-170km-re mernék tervezni egy nap, nehogy az út szélén maradjak, ha valami közbejön. És ez egy kis autó 400 kg akkumulátorral. Ahhoz még tartom magam, hogy jelenlegi formában ezek az autók rövid távokra jók, valamint arra, hogy kitapossák az utat a későbbi modelleknek, amik képesek lesznek kiváltani a belsőégésű motorokat. Egy jó középút még a Volt/Ampera, amivel kis távokra tisztán elektromosan is el lehet indulni, de a kiegészítő motornak hála hosszabb távon hagyományos autóhoz hasonlóan használható.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Valóban, ezt így ebben a formában én is tudtam, hogy igaz és sokkal energia-hatékonyabb a villanyautózás, ráadásul bőven van rá elektromos kapacitás. A stílusa tényleg nagyon erős (borzalmasan hülyéz), de hát lassan megszokjuk.

    Fontos, hogy fogjunk össze és támogassuk az elektromos autókat, kövessük a róluk szóló híreket. Annyit elértünk, hogy legalább az Autónavigátor.hu kérésünkre most már komolyan foglalkozik a dologgal és ontja róla a legfrissebb híreket (amíg a Totalcar-on alig ejtenek el róla egy-egy félmondatot), úgyhogy legalább ennyi már megvalósult, hogy az információ eljut hozzánk az érdeklődőkhöz.

    [b]JAVASLOM LÁJKOLJÁTOK A FACEBOOK-ON AZ ELEKTROMOS AUTÓKRÓL SZÓLÓ AUTÓNAVIGÁTOR HÍREKET![/b] Minden cikk alján van egy ( “Tetszik” gomb, csak arra kell kattintani és minél nagyobb szám jelenik meg mellette, annál népszerűbb lesz. )
    Ez segít ide vonzani az olvasókat és minél több olvasó (lájk) lesz, annál jobban fejlődik az oldal ezen része, annál több figyelmet fordít rá a szerkesztőség!

    Valaki kifogásolta, hogy s3000 csak az elektromos és hibrid autókhoz ír hozzászólást, de szerintem ez nem baj, én sem írok máshová, sőt az “elavult benzin/gázolaj temető hulladékokról” szóló cikkeket el sem olvasom, csak az elektromos és hibrid autók miatt vagyok itt, mert ez a nagyon közeli jövő és ezzel lehet enyhe túlzással [b]INGYEN[/b] közlekedni! 😀

    A

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    s3000:
    Ma volt egy kis időm kutakodni, számolgatni. A számok alapján azt kell mondanom, hogy az erőművi kapacitással kapcsolatban igazad van. Sajnos a talált adataim nem mind azonos évre vonatkoznak, de feltételeztem, hogy nem volt számottevő változás az utóbbi években. Az erőművek kb. 71millió MWh energia előállítására képesek egy évben, a felhasznált mennyiség ennek a felénél valamivel több, 39 millió MWh. Egy évben kb. 3 milliárd liter ütemanyag fogy, átlagos 35,5 MJ/liter energiatartalommal számolva, átváltva ez 29,5 millió MWh. Látszik, hogy ez kevesebb, mint a kihasználatlan kapacitás, és hatásfokról még nem beszéltünk. Egy belsőégésű motor hatásfoka 30-45% körül adódik, egy villanymotoré 75-80%, az akkumulátoré szintén 70-80%, így még mindig jóval 50% feletti a jármű összehatásfoka, és a fékenergia visszanyerése még nem jött be a képbe. Majdnem leesett az állam, mikor láttam az eredményt.
    Veled ellentétben én bebizonyítottam, hogy igazad van. 🙂 Gondoltam, jó, ha a többiek is látják, hogy nem a levegőbe beszélsz, a stílusod azonban hagy kívánnivalót maga után.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    s3000
    “Nem egytől egyig hülyéztem le mindenkit, csak azokat aki tényleg azok. És ezt teljesen jogosan csináltam, ugyanis tételesen BE IS BIZONYÍTOTTAM hogy amit állítanak az betonhülyeség!”
    Most őszintén, talán a Népi Bíróságon vagyunk Észak Koreában hogy így megmondod a tutit???
    Mi vagy te, talán egy kibaszott BÍRÓ???????

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    s3000
    Te “nagyokos” úgy látszik hogy nem csak én látlak téged sekélyesnek és betegnek!!! Miért fikázol mindenkit aki másképpen gondolkodik mint te, vagy más más a véleménye??? Merevedési gondjaid vannak?, vagy netán pszichés okok?, mindegy mert kurvára nem tud érdekelni itt senkit sem! Ezért légy szíves fordulj szakemberhez, vagy próbálj meg normálisan kommunikálni!!!!!!!!!!!!
    Mellesleg azért az is elgondolkodtató, hogy csupán a “zöld” autós hírekhez vannak hozzászólásaid! Ha már olyan okos vagy, akkor hozzászólhatnál más témákhoz is, feltéve hogy normális stílusban teszed, mert ez az oldal az értelmes beszélgetésről kell hogy szóljon, nem a fikázásról. Ha sok a feszültség benned, menj el gyúrni vagy bunyózz egyet (én ezt teszem:)!!!

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]tehát, ha csak 50%-os motorteljesítménnyel autózom holnap reggel befelé a városba, egy óra alatt 40 kwh villamos energiát fogyaszt.[/i]

    De értsd már meg, hogy NEM fogsz folyamatosan fél teljesítménnyel menni, ez a számítás teljesen rossz! Ráadásul elektromos autó lévén ha csak leveszed a lábad a gyorsítópedálról – és ebben biztos vagyok, hogy menet közben le kell venned mert nem egyedül mész az utakon, kanyar is van, lámpa, …stb) akkor a rendszer a megszerzett mozgási energia egy részét visszatölti az akkumulátorba, azaz akkor NEGATÍV a pillanatnyi fogyasztása. Ezek miatt SOKKAL KEVESEBB lesz a ténylegesen felhasznált elektromos energia átlagosan (mondom, 173 Wh/km körül).

    Ha a havi villanyfogyasztásod 100-200 kWh, akkor az elektromos autó ezt a munkahelyi ingázás miatt 22*9 kWh = 198 kWh-val emelné meg. Ez nem nyolcszoros növekmény, hanem 100-200%-os.

    Paks-nál elfogadták az üzemidőhosszabbítást, erre pedig a műszaki felkészülés már megtörtént. Egy atomreaktornál nem számít különösen magas kornak 30 év. Az új generációs atomreaktorokat pl. átlagosan 60 éves üzemidőre tervezik,
    Kedves hogy ennyire aggódsz Paks miatt, de totálisan alaptalan az aggódásod, mert teljesen hibás számításokon alapszik.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]Megnéztem látom, tegyük fel, hogy optimális körülmények között valóban tudja a 4.2-t.[/i]

    A 4.2 nem optimális, hanem átlagos körülmények között is megy. Ha az ember nagyon nekifekszik, akkor akár 2.2 l/100 km-es fogyasztást is el lehet vele érni (ez konkrét mért adat, egy újságíró érte el a Prius III egyik tesztvezetésén), de általában ez nem várható el. Én sok ezer km-es, több hétig tartó úton, 90% országút/autópálya 10% város aránnyal többször is 4.5 l/100 km-t produkáltam vele.

    [i]Én vezettem egyszer Prius-t, nem tudott tisztán elektromosan menni csak pár száz métert és bekapcsolt a benzinmotor, hiába nyomtuk be a “csak elektromosan” gombot.[/i]

    A Prius egy hibrid jármű. Nem elektromos autó, nem tölthető külső áramforrásról (a PHV változatát leszámítva, de biztos nem azt vezetted), soha nem tervezték arra, hogy hosszabb távot teljesen elektromosan menjen. Csak elektromosan akkor megy, ha a terhelés nem halad meg egy szintet (kb. 27 kW-ot), megfelelő szintű az akkumulátor töltöttsége, nincs túl hideg és a pillanatnyi sebesség nem haladja meg a 45 km/h-t (ez utóbbi nem mindig igaz, de az egyszerűség kedvéért most ne foglalkozzunk ezzel). A benzinmotor pedig bármikor bekapcsolhat ha a fenti feltételek bármelyike is nem teljesül, de nem azért mert rossz, hanem mert a hibrid hajtásnak pont ez a lényege! A számítógép dönti el, hogy rendkívül sok paramétert fiogyelembevéve az adot pillanatban mivel hajtsa a járművet, a benzinmotorral, a villanymotorral vagy a kettővel együtt. A cél eddig soha nem az volt, hogy a lehető legtöbbször menjen a jármű elektromosan, hanem az, hogy a lehető legkevesebb energiafogyasztással tegye azt, és ez a kettő nem mindíg jár együtt! Ha sűrűn nyomkodod a Prius EV gombját könnyen lehet hogy romlani fog a fogyasztás, mert felülbírálod a számítógép programját ezzel, ami sokkal több paramétert vesz figyelembe, mint amire a legtöbb vezető képes.
    Tehát a hibridek koncepciója gyökeresen más, mint amit te eddig hittél. Ha ennek a lényegét nem érted meg, mindig is hülyeségeket fogsz gondolni a hibridekről.

    [i]Voltam az USA-ban, láttam a kereskedésekben a saját szememmel, hogy átszámolva 3.5 millióba kerül ott egy Prius, itt pedig 7.2 millió körül kezdődik az ára. Ettől estem hanyatt leginkább, hiszen ugyanarról az autóról beszélünk.[/i]

    Ez nagyszerű, de ezt már mások is többször elmagyarázták neked, hogy ennek kurvára semmi köze a Prius-hoz vagy a Toyotához. A többi járműnél is kb. ugyanilyen az árkülönbség az USA és Európa (sőt a világ többi része) között, ugyanígy igaz ez a legtöbb műszaki cikkre is (sőt még bővíteni is lehetne a kört).

    [i]3.5 millióért itthon is háromszor ennyit lehetne eladni belőle, ennyit még érne is az újdonság miatt.[/i]

    Akkor menj el Brüsszel-be, és magyarázd el nekik, hogy Te 3.5 misiért akarsz itt Prius-t venni, ezért az egész adórendszert és vámpolitikát dolgozzák át, mert te így tartod igazságosnak.

    [i]Autópályán télen 140-nél már megeszi a 6 litert, de a Prius ennél a tempónál már 8-at eszik legalább![/i]

    Nem, 140-nél 6-nál kevesebbet eszik a Prius ugyanilyen körülmények között.

    [i]Láttam az új Prius csomagtartóját is, hát megmosolyogtató.[/i]

    De csak elismerően lehet mosolyogni rajta, mivel a Prius III-nak a 446 literes csomagtartója a kategóriájában teljesen jó érték.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Megnéztem látom, tegyük fel, hogy optimális körülmények között valóban tudja a 4.2-t.
    Én vezettem egyszer Prius-t, nem tudott tisztán elektromosan menni csak pár száz métert és bekapcsolt a benzinmotor, hiába nyomtuk be a “csak elektromosan” gombot. Engem nem győzött meg, jobban tudnék értékelni egy olyan autót, ami konnektorból tölthető és 50-60km-t el tud menni elektromosan. Egy ilyet tényleg nem kellene tankolni, ha az ember nem jár messzebb a városon-környéken kívül.

    Voltam az USA-ban, láttam a kereskedésekben a saját szememmel, hogy átszámolva 3.5 millióba kerül ott egy Prius, itt pedig 7.2 millió körül kezdődik az ára. Ettől estem hanyatt leginkább, hiszen ugyanarról az autóról beszélünk.

    Majdnem olyan, mintha azt mondanánk, hogy 1kg arany az USA-ban 1 millió forint, Európában 2 millió forint. Most csak mondtam egy számot az érzékeltetés miatt, de hasonlóan abszurd az árkülönbség. Nem tudom mennyibe kerül az arany, nehogy ebbe kössön bele valaki.

    3.5 millióért itthon is háromszor ennyit lehetne eladni belőle, ennyit még érne is az újdonság miatt.

    Seat Toledo-m van és évek alatt sokszor mértem pontosan + kiírja a kompjuter is, de ellenőriztem minden tankolásnál és országúton 3.0 literrel jártam vele 80-90km/h tempóban. Autópályán télen 140-nél már megeszi a 6 litert, de a Prius ennél a tempónál már 8-at eszik legalább!
    Az S80-as Volvónak nincs akkora csomagtartója, mint a Seat-nak (550 liter). Láttam az új Prius csomagtartóját is, hát megmosolyogtató. Az Auris-ról ne is beszéljünk!

    Értékelném én, ha valóban érték lenne, de számomra nem az, csak átverés, elsődlegesen és legfőképpen az ára miatt, mert 3.5 milliót ér valójában, Európában meg 7 millió felett akarják rásózni a népre. A Toyotának megéri 3.5 milláért eladni, akkor ki teszi zsebre a másik ugyanekkora összeget?

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Nem egytől egyig hülyéztem le mindenkit, csak azokat aki tényleg azok. És ezt teljesen jogosan csináltam, ugyanis tételesen BE IS BIZONYÍTOTTAM hogy amit állítanak az betonhülyeség!
    Te viszont abszolút hamis adatok alapján hülyézted le a Toyotát. Remélem érzed, hogy a kettő között óriási különbség van, és nem a Te javadra. 🙂

    [i]Nekem Prius II. tulajdonosok, magánszemélyek mondták saját tapasztalatukból őszintén, hogy valójában 6-6.5 litert eszik a Prius II.[/i]

    Nagyszerű. Én meg több száz, sőt több ezer Prius tulaj valós fogyasztásának az átlagát mutattam meg. Szerinted melyiknek érdemes hinni, az akárki által beanakdotázott adatnak, vagy sok ezer felhasználó, sok tízezer mérése átlagának?

    A 1.9-es TDI-det szó szerint szarrá veri a Prius fogyasztás tekintetében. Városban is és – ez az ami az igazi hasbaakasztást jelenti -, országúton/autópályán is!
    Ha nem hiszed, keress rá a spritmonitor.de-n a kocsidra, és magasabb átlagfogysztás fog kijönni mint a Prius-nál.
    Arról nem is beszélve, hogy a gázolaj egységnyi térfogatra vetített energiatartalma 10-15%-al nagyobb mint a benziné, ezért abszolút energiafelhasználást tekintve még nagyobb a Prius előnye.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Kedves s3000!

    Te mindenkit lehülyézel egytől egyig, pedig csak beszélgetünk, véleményt cserélünk. Lehetne normálisabban is beszélni, leírhatod az adataidat, gondolataidat trágár szavak nélkül is.

    Nekem Prius II. tulajdonosok, magánszemélyek mondták saját tapasztalatukból őszintén, hogy valójában 6-6.5 litert eszik a Prius II. A gyári értéket 4.2 körül láttam még annak idején, amikor megjelent és gondoltam, ha benzinből képes ilyen keveset fogyasztani, akkor az tényleg tudhat valamit.

    Több tulajdonossal beszéltem, akik őszintén elmondták (miért hazudtak volna fölfelé? Lefelé szoktak inkább az emberek.)

    Nekem az 1.9 TDI autóm 5 litert fogyaszt átlagban (autópályán 140-nel 6-ot, de ennél feljebb nem megy) Országúton 80-90-es tempóval pedig el tudok vele menni 3-3.5 literrel is. Ez a saját tapasztalatom és 550 literes a csomagtartóm, ami óriásinak számít egy alsó középkategóriában.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]“Ez ennél sokkal de sokkal bonyolultabb.”[/i]
    Persze hogy az, de a lényeg, a tartalom meg abban van amit megfogalmaztam! Jelen fórum keretei ekkorák!
    Aki állandóan a legapróbb részletekbe akar belemenni, az odajut, hogy nem fogja látni a fát az erdőtől!

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]“Ez éppen az USA-ban nem igaz! 2008-óta az EPA megreformálta az ottani tesztciklust, így az sokkal közelebb van a mai valós körülményekhez mint pl. az európai vagy japán tesztciklusok, amiket a 70-es években rögzítettek és mostanra teljesen elavultak.
    Így aztán az USA-ban érvényes EPA tesztciklus szerinti normafogyasztás az esetek többségében igen közel van ahhoz, mint amit a vásárlók tapasztalnak.”
    [/i]
    Először is kössz ezt az információt. Elhiszem ezeket. A gond csak ott van, hogy én nem az USA-ról beszéltem, amikor azt mondtam: “a prospektusban szereplő fogyasztási adataik köszönő viszonyban sincsenek a valóságossal.”
    Ezt elsősorban Magyarországra, illetve Európára értettem!
    Az USA – ban használt EPA tesztciklus a magyar ember számára teljesen érdektelen, sőt még az amerikai ember számára is. Náluk ezredrangú és nem is foglalkoznak vele, nem számolgatják mennyit fogyaszt az autójuk, legfeljebb megjegyzik, az a havi 100$ benzinköltség nem számottevő a családi költségvetésben.

    [i]“Delaware állam kivétel, ott adómentesség van.”[/i]

    Észrevételed: [b]Ez is bonyolultabb a valóságban:
    [/b]
    Persze hogy az! Nem mondta senki, hogy az egy tök egyszerű dolog, csak e fórum keretei nem arra szabottak, és a téma sem, hogy adóelemezésekhez kezdjünk. A téma szempontjából pedig teljesen lényegtelen, hogy most azt kezdjem feszegetni, hogy a 0% adó nem jelent feltétlenül olcsóbb árakat Delaware államban.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Világosíts már fel hogy a valósággal gyökeres ellentétben álló hülyeségek vég nélküli beirogatásában mi az élvezet? Legalább humorosan csinálnád, akkor más is élvezné rajtad kívül.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Igen, a hülyeségtenger véget nem érő áradata tovább ömlik:

    [i]egyszerűen óriási az önsúly és pici a teljesítmény, ebből adódóan nem hiszem el, hogy 5 literes fogyasztással kitudnék jönni vele amikor Németország-Magyarország között közlekedek[/i]

    Az “óriási önsúlyról” annyit, hogy a kategóriájának egyik legkisebb tömegű járművéről van szó.

    [i]A mostani kocsim a forgalmi szerint 1440 kg/155lóerő, a Prius 1260kg/76lóerő[/i]

    Ezzel szemben a valóság:
    Prius II: 1317 kg/110 LE
    Prius III: 1379 kg/134 LE

    [i]egyszerűen lehetetlen, hogy 120-as tempóban is jól fogyasszon[/i]

    A lehetetlen az egészen más. 🙂 Egyébként ha az általad lehetetlennek hitt dolog a gyakorlatban nap mint nap előfordul, akkor szerinted hol a hiba?

    [i]van olyan helyzet amikor fel kell gyorsítani egy előzéshez 150-160-ra, ez az amire alkalmatlan a Prius[/i]

    Legfeljebb a Te borzalmasan torz álomvilágodban, a valóságban akár 194 km/h-val is lehet vele menni:

    [url]http://www.youtube.com/watch?v=BOP-ExEj8KM[/url]

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    s3000: Amúgy világosíts már fel, hogy mi az élvezet a trollkodásban, mert nem igazán értem a dolog lényegét. Ez valamiféle polgárpukkasztás akar lenni? Legalább humorosan csinálnád, akkor más is élvezné rajtad kívül.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    s3000: Te sem hoztál fel egyetlen konkrét számot sem, szóval neked is csak a szád jár. A fikázás, lenézés megy, tényeket, érveket te sem tudsz felhozni.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]Az újonnan kiadott autók, függetlenül attól, hogy hibrid, vagy sem, 99%-ára elmondható, hogy a prospektusban szereplő fogyasztási adataik köszönő viszonyban sincsenek a valóságossal.[/i]

    Ez éppen az USA-ban nem igaz! 2008-óta az EPA megreformálta az ottani tesztciklust, így az sokkal közelebb van a mai valós körülményekhez mint pl. az európai vagy japán tesztciklusok, amiket a 70-es években rögzítettek és mostanra teljesen elavultak.
    Így aztán az USA-ban érvényes EPA tesztciklus szerinti normafogyasztás az esetek többségében igen közel van ahhoz, mint amit a vásárlók tapasztalnak.

    [i]Delaware állam kivétel, ott adómentesség van.[/i]

    Ez is bonyolultabb a valóságban:

    [url]http://en.wikipedia.org/wiki/Sales_taxes_in_the_United_States[/url]

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]Ehhez viszont jól jön a nagyobb teljesítmény, nagyobb hengerűrtartalom, ahol a motor csak kis arányú részterhelésen van üzemeltetve. Ezáltal az élettartama meglehetősen kitolódik, szinte végtelen, a túlhajszolt, kis hengerűrtartalmú európai autókhoz viszonyítva.[/i]

    Ez ennél sokkal de sokkal bonyolultabb.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]A Toyota és a Lexus “hibrid” rendszereiről ne beszéljünk, ezek semmire nem valók, csak be akarják csapni vele az embereket. Teljesen hülyének nézik a népet.[/i]

    Nem, a szomorú valóság az, hogy a hülye az Te vagy. Nem írom le még egyszer, részleteket lsd. itt:

    [url]http://www.autonavigator.hu/autosvilag_hirei/toyota_ns4_prius_konkurens_hazon_belul-6771#comment_6771_9598[/url]

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Te számomra a betonhülyeség kifogyhatatlan forrása vagy, ezt már sokszor megmutattad. Mindig “csodáltam” azokat aki nulla – de inkább negatív – tudással nekiindulva, arcizom rándulás nélkül írják le az egyik elképesztő baromságot a másik után. Lássuk:

    [i]Beleülnék én egy Prius II-be szívesen, de eléggé felháborító az ára illetve a teljesítmény amennyit adnak ezért az árért. Még a Priust megtudnám fizetni de az a 75 lóerő nekem kevés[/i]

    Nyugodtan írhattál volna 1 lóerőt is, az ugyanakkor baromság lenne, és nyilván ugyanúgy kevés lenne. 🙂 Azért figyeljük meg! Itt még csak nem is arról van szó, hogy bonyolult összefüggések megértése nem megy valakinek, hanem arról, hogy egy egyszerű TÉNYADATnak sem néznek utána ami egyébként 1 perc alatt megkereshető lenne. A Prius II teljesítménye 82 kW (110 LE) volt, így a 75 LE-re való hivatkozás színtiszta baromság. Mi van még?

    [i]Ami durva, hogy Európának szánták ezt a 75 lovasat Amerikának pedig a 120 lovasat[/i]

    A durva nem ez, hanem az hogy az 1 perc alatt megkereshető tényekkel sincs tisztában valaki. Pontosan ugyanolyan teljesítményű a világon BÁRHOL árult Prius, akármelyik generáciációs is.

    Gen 2 (2003-2009): 82 kW (110 LE)
    Gen 3: (20010-): 100 kW (134 LE)

    [i] lényeg, hogy nagyságrendekkel erősebb motorral is elérhető, és röhej, hogy ott megközelíteni sem lehet az Európai autópályák max sebességét, mégis nekik adják az erősebbet, holott itt lenne rá nagyobb szükség.[/i]

    No (more) comment.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Nagyon egyszerű hogy miért nem érted. A helyzet a szokásos: teljesen hibás kezdőadatokból kiindulva, hibás logikát követve, atomhülyeség jön ki. Mit nem értesz ezen?

    “ma Magyarországon a villamos hálózat jószerivel teljes terhelésen üzemel” Ez úgy baromság ahogy van! Se Magyarországon se máshol nincs így. A villamos hálózatok a világon MINDENHOL az idő nagyrészében részterhelésen üzemelnek. Egyedül a napközbeni egy vagy két csúcs környékén vannak csúcsterhelés közelében, éjszaka viszont fele-harmadakkora – vagy még kevesebb – a terhelés a csúcshoz viszonyítva. Ezért mondtam, hogy a valósággal gyökeresen ellentétes betonhülyeségből indulsz ki!

    [i]Fél órára vagyok a munkahelyemtől, a kocsim 72 kw, mondjuk menjen kétharmados teljesítményen, legyen a kerekítés végett 50 kw. Magyarul, a töltési veszteséggel ne számoljunk, akkor a mi családunk villamosáram fogyasztása az eddigi huszonötszöröse lesz.[/i]

    Ez megint 1000 sebből vérzik, a számítás elméletileg és gyakorlatilag is totál értelmetlen.
    A Nissan Leaf (80 kW, tehát a példáddal értelmesen összevethető) átlagos fogyasztása 173 Wh/km. Tegyük fel, hogy Te egy vadorzó vagy, és kitaposod a belét, ezért számoljunk 300 Wh/km-el (ami egyébként elég extrém). A fél órás menetidőből várost feltételezve kb. 15 km-es utat tippelek a munkahelyedig, az naponta 30 km, 1 napra tehát az ingázás energiaigénye 9 kWh (csak az érdekesség kedvéért, ez KEVESBB mint 1 liter benzin energiatartalma!). A 9 pedig legjobb tudomásom szerint nem 25x-öse a kettőnek, hanem 4.5x-öse. Ez több mint 5 és félszeres tévedés így extrém adatokkal számolva, a valóságban nagyobb.

    [i]Paks a végét járja.[/i]

    Csak annyira járja a végét mint ahogyan Te. A valóságban éppen fordítva, minden idők legnagyobb teljesítményével üzemel már 2 éve, mivel akkor lett kész a teljesítménynövelése és az eredeti 1760 MW-os teljesítménye helyett azóta 2000 MW-al működik éjjel nappal, toronymagasan a legnagyobb kihasználtsággal és rendelkezésre állással az összes magyar erőmű közül.

    Én mint nagyokos, drága szabadiőmet felhasználva kifejtettem Neked. Most már érted?

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Te tényleg azt hiszed, hogy ennek a hülyeségnek amit írtál bármi értelme van? Mennyi a valószínűsége annak, hogy “holnap mindenki elektromos autóval járna”? Akár hiszed akár nem, NULLA. Akkor mi a francnak írod be? Teljesen lényegtelen, hogy mi lenne egy nulla valószínű esemény bekövetkeztekor.
    Modjuk az már egy rémület, hogy ezt még magyarázni kell.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Ha neked az a lekezelés definíciója, hogy ha az ember az üvöltő hülyeségeidre rámutat, akkor igen, most is és a jövőben is Téged is és másokat is lekezellek.

    [i]Tehát azt mondod, hogy hazánk 1 db finomítója (Tiszaújváros és Zala elhanyagolható) annyi áramot fogyaszt, amivel fel lehet tölteni mindenki autóját? [/i]

    Ha Te komolyan ezt olvastad ki abból amit írtam, akkor itt fejezzük be az egészet, hiszen ilyen szinte nem létező szövegértelmezési képesség mellett csak időpocsékolás lenne a veled való kommunikáció.
    De csak a vicc kedvéért belemegyek az utcádba – bár valószínűleg ezt sem fogod érteni -, IGEN, JELENLEG nemhogy az összes magyar, de megkockáztatom, hogy akár az összes európai elektromos autó összesített villamosenergia igénye kisebb mint a magyar finomítóké! 😉

    [i]Nem sok kedvem van számolgatni, de hatalmas mennyiségű energiáról van szó.[/i]

    Na pontosan itt van a baj! Ha nincs kedved számolgatni, akkor azzal azért számolj, hogy esetleg a nagy nem-számolgatás végeredménye könnyen lehet egy orbitális nagy hülyeség.

    [i]Az egyik leghíresebb a beperelt Top Gear 55 mérföldes eredménye.[/i]

    Igen, ilyen legyen az 5-ösöm a lottón, hogy 65 ezredszer is ezzel a baromsággal jönnek. Ilyenkor érzem mindig annak a régi megállapításnak az igazságát, hogy a hülyeség terjedési sebessége sokszorosa az igaz, valós dolgokénak.
    A TopGear tesztnem NEM merült le a Roadster 55 mérföld után, ezt maga a főtahó Jeremy Clarkson is elismerte. Persze ez már nem érdekel senkit, mert mint minden szennymédia az első hazugság/csúsztatás hatását használja ki, az apróbetűs kiigazítást meg már egy egyszerű emberek nem olvassák.

    [i]Meg nem keresem, de valahol volt egy 70 és egy 90 mérföldes eredmény.[/i]

    Ez így fantasztikusan “meggyőző”. Tudod mit, akkor én sem keresem meg azokat a teszteket, ahol meg 1000 mérföldet mentek vele. 🙂

    Én csak 1 hivatkozást kértem a sok tesztedre ami igazolná az álltásodat. Mellébeszélésen kívül semmit sem kaptam. A labda még mindig nálad van.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]1, “Hogy tudnak 7 millióért eladni valamit, amit máshol 3.5 millióért is megéri eladni? Mi van e mögött?”[/i]

    Azt hiszem egyszer már éppen neked írtam, hogy nem csak ezt kell nézni, hanem azt is ami mögötte van.
    Teljesen más társadalomról van szó, más értékrenddel, más gondolkodásmóddal, más normákkal, más látásmóddal és más viselkedéssel. Ez egy rettentően hosszú téma, a két országot Mo. és US összehasonlítása az egyszerű egyén szempontjából, nem e topik témája. Ott sem kolbászból van a kerítés.

    [i]2, “Ha tudjuk, hogy létezik egy ilyen ország, akkor csak lehetséges megvalósítani máshol is! Vagy el kell költözni?”[/i]
    Ismét hosszú téma. Legrövidebb válasz: Igen, el kell költözni. Viszont akkor az egyes pont lép életbe. Meg kell változnod, át kell alakulnod, eddigi magyar karakteredet legalább 50%-ban le kell vetned.

    [i]“És akkor mi ez, ha nem az európai, magyar emberek teljesen hülyének nézése?”[/i]
    Én inkább csak a magyar emberek hülyének nézéséről beszélnék Európán belül, különösen kiemelve az elmúlt 20 évet.
    Volt itt egy kommentelő, aki ezért a magyar népet tette felelőssé, (akivel nem értek egyet!) merthogy csak ilyen politikusokat tudott a nép kinevelni. Így is fel lehet fogni, de rossz, improduktív megközelítése a dolognak!
    Ugyanis a hatalom meg a nép nincs egy súlycsoportban!
    Az emberek nagy többsége kiszolgáltatott, a bioszintézisért rettegő, megfélemlített, sárba tiport lelkek tömege, még a hatalomnak rendelkezésére áll minden “földi jó”, eszköz, ezen “szerencsétlenek” féken tartására, amellyel élnek is!

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    PONTOSAN, így van, ahogy mondod! És akkor mi ez, ha nem az európai, magyar emberek teljesen hülyének nézése? Nem is értem, hogy miért tűrjük ezt. Szerintem azért, mert sokan nem tudnak róla, vagy oly távolinak, elérhetetlennek gondolják ezt a világot.

    Hogy tudnak 7 millióért eladni valamit, amit máshol 3.5 millióért is megéri eladni? Mi van e mögött? Mert biztosan nem értékkülönbség, hanem óriási átverés különbség!

    Ha tudjuk, hogy létezik egy ilyen ország, akkor csak lehetséges megvalósítani máshol is! Vagy el kell költözni?

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]“A Priust 4.3l-es fogyasztással hirdették, a valóságban megeszik 6-ot és adják 7 millióért, az USA-ban pedig pont fele ennyibe kerül.”
    [/i]
    Az újonnan kiadott autók, függetlenül attól, hogy hibrid, vagy sem, 99%-ára elmondható, hogy a prospektusban szereplő fogyasztási adataik köszönő viszonyban sincsenek a valóságossal. Legfeljebb ha az illető extrém takarékosan vezet, “vért izzadva” tudja csak azt megközelíteni.
    Nem csak a Prius-ra, hanem az autók 90%-ára elmondható, hogy az USA-ban a magyar ár 60%-áért megkapható újonnan.
    Persze az kicsit félrevezető, becsapó, hogy ott minden terméknek a netto árát tüntetik fel, amire még utólag rájön az ottani “ÁFA”, ami persze nem 27%, hanem általában 5-6% és az élelmiszer meg 0%-os. Delaware állam kivétel, ott adómentesség van.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Amerikába (USA) mindenki mindenből, nem csak autóból, a legjobbat igyekszik vinni. Persze kész röhej, hogy pl. autókból az erősebb példányokat oda viszik, Európa, ahol meg nincs akkora mértékű a sebességkorlátozás, kapja a kisebb teljesítményűt.
    Ez szerintem az amerikai körülményekkel, mentalitással magyarázható.
    Ott nem féltve őrzött cicomázott kincs, családtag egy autó, mint Magyarországon a legtöbb helyen. Azonkívül sokkal többet is mennek mint Európában, nagyok a távolságok, olcsóbb az üzemanyag.
    Ott nem az a jó és gazdaságos autó ami keveset fogyaszt, hanem amihez az olajcseréken kívül egész élete folyamán hozzá sem kell nyúlni.
    Ehhez viszont jól jön a nagyobb teljesítmény, nagyobb hengerűrtartalom, ahol a motor csak kis arányú részterhelésen van üzemeltetve. Ezáltal az élettartama meglehetősen kitolódik, szinte végtelen, a túlhajszolt, kis hengerűrtartalmú európai autókhoz viszonyítva.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    A Toyota és a Lexus “hibrid” rendszereiről ne beszéljünk, ezek semmire nem valók, csak be akarják csapni vele az embereket. Teljesen hülyének nézik a népet.

    A Priust 4.3l-es fogyasztással hirdették, a valóságban megeszik 6-ot és adják 7 millióért, az USA-ban pedig pont fele ennyibe kerül.

    A Lexus RX400h 12-15 litert eszik benzinből, ezt saját tapasztalatból tudom és kb.: 100 métert lehet vele tisztán elektromosan elmenni max 20km/h sebességgel.
    Amit a Toyota eddig produkált az nem hibrid, hanem “nesze semmi paraszt, fogd meg jól!” Felháborító!

    Az értelmes, valamire való hibridek ott kezdődnek, hogy Plug-In hibrid (konnektorból tölthető) és 50-60km-es elektromos hatótávval rendelkezik, hogy a környéken, a városban, a munkahelyéig az ember tudjon kizárólag elektromos hajtással közlekedni, ha pedig olykor mégis messzebbre kell mennie, akkor ott van benne a benzin/diesel motor és nem kell másik autót erre a célra fenntartani. (+nem ragad vele ott sehol)

    Most kihozta a Toyota az új “hiper-szuper full hibridjét” 20km-es hatótávval Litium aksikkal. :-O
    Ezt nevezem arcátlanságnak, remélem senki sem vesz belőle!

    De nem baj, hamarosan fűbe harapnak, mert itt van az Opel Ampera 60-80km-es hatótávval és eladhatatlan lesz mellette a Toyota.

    A szomorú az, hogy az összes autógyártó magasról tesz Európára, először mindig Amerika kegyeit keresik, oda hordják az újdonságokat, majd csak évekkel később érkezik meg Európába, pedig itt lenne rá szükség, itt drága az üzemanyag, nem az USA-ban!

    A Toyota egyébként stabil, masszív, szuper megbízható, csak éppen semmit nem ér a jelenlegi technikája, mert ugyanannyit fogyaszt, mint bármelyik normál autó, és sokkal kisebb a hely benne…

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Köszönöm, ez jól esett. Többek között azért is hasznosak az ilyen fórumok, mert meg lehet vitatni a dolgokat. Fel lehet világosítani a másikat, ha téved. Egy másik véleményében akár teljesen új nézőpontból láthatunk egy problémát. Viszont fontosnak tartom, hogy megadjuk a másiknak a tiszteletet.
    Az államadóssággal kapcsolatban attól félek, a Jobbik sem tudna mit tenni. Nem mi szabjuk a feltételeket, ez most is látszik, hogy keresztbe tesznek az országnak, mióta a Fidesz hozott a bankároknak pár kellemetlen döntést, pl. végtörlesztés.
    Van abban valami, amit az optimizmussal kapcsolatban mondtál, de sajnos nem ez jellemző az emberekre. A jelenlegi körülmények kevés okot adnak az optimizmusra.
    Hogy a témához is szóljak. Én is várom már az elektromos autókat, de a most forgalomban lévő technika még nem képes teljes mértékben kiváltani a hagyományos járműveket. Nyilván valahol el kellett kezdeni a fokozatos bevezetésüket, ez most történik. Közben szép lassan kiépül a szükséges infrastruktúra, és egyre fejlettebbek lesznek. A tudósok már ráfeküdtek az akksik fejlesztésére. Ki tudja, talán pár éven belül megjelenik a nagy kapacitású, gyorsan tölthető akkumulátor. Azt én is beismerem, hogy a hatótávot leszámítva minden tekintetben jobb az elektromos autó. A sorhatos motor hangja hiányozni fog, de majd mp3-ban feltöltöm a kocsira. 🙂

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Kedves Horatius!
    Ez nem pesszimizmus, hanem realitás!
    Nem kívánom áltatni magam meseszép dolgokkal, hogy legalább álmaimban legyen jó. Nekem nincs szükségem rá. Természetesen ha ez téged boldoggá tesz, higgyél benne. A világ nem így működik, ahogyan itt felvázoltad.
    Nem magamból indulok ki, elégedett vagyok az életemmel, sorsommal. Túl kell látni magunkon!! Ezt teszem, át tudom látni mások sorsát, együtt tudok érezni másokkal, fel tudom mérni helyzetüket.
    Azért mondom amit mondok.
    Az, hogy sikeresnek nevezhetem magam, ez annak köszönhető, hogy nyitott szemmel jártam, és a realitások talaján álltam. Pesszimizmussal nem lehet 1-ről a 2-re jutni.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Kedves Vidi500 és Gé!

    A pesszimizmusnak ilyen magas fokát ritkán tapasztalom.
    Minden jel arra mutat, hogy olcsóbb lesz, de ha mégsem és nektek lesz igazatok, akkor is hadd örüljünk legalább egy kicsit a gondolatnak! Ha elég sokan, elég erősen hiszünk benne, hogy lényegesen olcsóbb lesz, akkor talán sikerül és megvalósul.

    Senki nem beszélt arról, hogy egyik napról a másikra lecserélődik az összes autó, de a folyamat viszonylag gyorsan le fog zajlani kb.: 5-6 éven belül számolom, hogy a villanyautók száma meghaladja a benzines és dieselekét és ezek rohamosan elértéktelenednek.

    Hadd kérdezzek valamit? Tény, hogy azért van szükség ilyen magas adóterhekre Magyarországon, mert Óriási az államadósság, amit nem képes máshogy finanszírozni a kormány.
    Összedőlne a Világ szerintetek, ha Lengyelországhoz hasonlóan Magyarországnak is elengednék az államadósságát?

    A Jobbik pont ezt akarja elérni, újratárgyalni, mert ezt mind az emberek súlyos nyomorgatásával lehet csak visszafizetni, az emberek nyomorgatását pedig egyik kormány sem fogja 4 évnél tovább túlélni!
    Ha a Fidesz még időben észbekap és megpróbálja Újratárgyalni, a jelentős csökkentését vagy elengedését elérni, akkor van egy szikrányi esélyük a következő választásokon. Ha nem akkor jön a Jobbik és megteszi, amit a sok simulékony gyáva nyúl nem mert eddig!

    Akkor majd mindjárt nem kell annyi és akkor a adót kivetni minden téren és élhetőbbé lesz ez az ország!

    Végül pedig elmondanám, hogy NINCS AZ A HATALOM, AMELY AZ ÁRAMOT OLYAN FORMÁBAN, MÓDSZERREL ÉS HATÉKONYSÁGGAL MEG TUDNÁ ADÓZTATNI, MINT A BENZINT/GÁZOLAJAT!

    Úgy gondoljuk természetesen, hogy az állam, a hatalom bármit megtehet a néppel, de amikor beáll a végszükség állapota, akkor a nép jogszerűen lázad fel és dönti romba a zsarnok rezsimet.

    “…azért a nép az Úr!”

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Kedves Mészáros Gábor!

    Köszönjük szépen az egyetértést és az értékes hozzászólást! Valóban így van, ahogy leírod. A BKV-nek is a Trolibusz vonalakat kellene tovább építeni, bővíteni, hiszen a legolcsóbb tömegközlekedési lehetőség és tényleg sokkal nagyobb az élettartama, olcsóbb a fenntartása, javítása, mint a diesel autóbuszoknak!
    Ez egy nagyon jó meglátás!

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Kedves Ogre!

    Díjazom a lojális hozzáállásodat és azt, hogy a 3000s támadó hangnemére is ilyen normális hangnemben tudsz reagálni. Ezért elismerésemet szeretném kifejezni. Jó arc vagy!

    Én igazat adok 3000s-nek, még akkor is, ha kicsit a stílusával túllép bizonyos határokat, mert szükség van ilyen hozzáállású “harcosokra”, mint ő. Előrébb viszik a Világot, ehhez pedig néha fel kell nagyítani a dolgokat és keményebben kell odaszólni, mint ahogy az feltétlenül szükséges.

    De hogy ilyen nyugodt és normális hangnemben valóban értelmes dolgokat tudsz válaszolni, ez bámulatos!

    Üdv.: Horatius

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Kedves Der Milán!

    Köszönöm szépen az értékes hozzászólásodat! Érdemes volt elolvasni, nagyon tanulságos. Én is így gondolom, látom a dolgokat, ahogy leírtad, csak tudod még fiatal vagyok és – a remény hal meg utoljára alapon – szeretnék változtatni. Szeretnék tenni érte, hogy a dolgok megváltozzanak, hogy jobb legyen. Sajnos tudom milyen a magyar mentalitás, sokaktól hallottam már. Talán ez a legnagyobb akadályozó tényező. De azért hiszek benne, hogy a magyarokban van valami különleges és többre érdemes ez a nép, mint ahol most tart.

    És a legnagyobb igazság – ezt a többieknek is mondom a főleg a legpesszimistább Vidi-nek – hogy végső soron az van, amit hiszünk. Olyan lesz a világ számunkra, amilyenné tesszük, amilyennek hajlandóak vagyunk látni. Ha Vidi elhatározta, hogy mégpedig neki szar lesz, akkor számára úgy lesz.
    Az optimizmus elengedhetetlen feltétele a javulásnak, a pozitív változásnak.

    Végül köszönöm, hogy nem szóltad le a villanyautókat!

    Üdv.: Horatius

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Tényleg azt hiszed, hogy ha holnap mindenki elektromos autóval járna, akkor az költségvetés lemondana arról a pár milliárdról amit a benzin és gázolaj hozott eddig? Biztos, hogy mi ugyanabban az országban élünk?

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Ki ne várná az elektromos autókat, én is várom.
    De lassan a testtel!
    Nem lesz olcsóbb a velük velük való autózás!!!
    Ne tápláljon senki hiú reményeket!!!!
    Az élet, a társadalmak, a nemzetgazdaságok nem azon hiú ábrándok alapján működik, ahogy itt egyesek rossz realitásérzékkel elszeparálva megálmodják.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    “Azért halkan jegyzem meg, hogy megnyugodhattok, hogy ahogy az E85-öt megölték, úgy a gázt is meg fogják”

    Akkor pl. miért is jövedéki adómentes legalább 2018-ig az EU teljes területén belül a CNG ?:) Az LPG-vel nem tudom, fognak-e csinálni valamit, de hogy az is olcsó alternatíva, az tuti, és márcsak anyagi okokból sem használják annyian, hogy megérné emelni a jövdékijét (ugyanis a gázosra átalakítás nem olcsó mulatság). Tény, hogy ezekre csak a taxisoknak, az autójukat munkaokokból sokat használóknak, meg rendőrség, tömegközlekedési társaságok,stb. érdemes átállni.

    A villanyautókat pedig én is várom, és az, hogy regadó nincs utána, ingyen van vele a parkolás, több, mint biztató. És ha úgy nézzük, a fenntartási költségük valóban olcsóbb lesz, mivel egy villanyjármű élettartama jóval hosszabb tud lenni, mint egy robbanómotorosé, lásd egy trolibusz kb. 10-15 évvel tovább bírja, mint egy autóbusz. Ennek folytán a kopóalkatrészeken kívül kevesebb minden tud elromlani egy elektromos verdában, mint egy benyásban, gázosban, vagy dízelesben. Szóval s3000-rel és Horatius-szal értek egyet:)

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    S3000:
    Hát nem vagy egy szürke színfoltja ennek a fórumnak az biztos!
    Kérlek ne hagyj cserben bennünket! Írogass minél többet, mindig legalább ilyen hosszú tanulmányokat mint most!
    Áldásos tevékenységeddel sok embernek csinálsz jó kedvet, csalsz mosolyt az arcára, kár volna erről lemondani. -:)))
    Üdv.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Ha unod olvasni nem muszáj. Én legalább annyit megtanultam, hogy nem vagyok lekezelő mással, amíg ő nem az velem szemben. Idejöttél, kapásból 3 embert leugattál a tisztelet legkisebb jelét sem mutatva.
    Tehát azt mondod, hogy hazánk 1 db finomítója (Tiszaújváros és Zala elhanyagolható) annyi áramot fogyaszt, amivel fel lehet tölteni mindenki autóját? A völgyidőszak is egy kihasználatlan terület, csak rá kell venni az embereket, hogy akkor töltsenek. Olcsóbb éjszakai árammal megoldott. Nem sok kedvem van számolgatni, de hatalmas mennyiségű energiáról van szó. Mivel tájékozottnak tűnsz, gondolom tudsz hivatkozni egy irodalomra, vagy elvégzett számításra, amire a magabiztosságod alapozod. Itt nem amerikai, hanem magyar, vagy legalább kelet- vagy közép-európai példára gondolok. Nem mondom, hogy nincs igazad, mert nincs kedvem fél napig adatot halászni és számolni. Ha igazad van, be fogom ismerni, hogy tévedtem.
    A kereslet-kínálat összefüggés hidd el, nem az én fejemből pattant ki.
    Azt mondtad, nem kell új erőmű, tehát a kínálat fix, csak az éjszakai, kihasználatlan kapacitással bővül.
    Jövedéki adóról egy szót sem szóltam, lehet az teljesítményadó, vagy akármi. Az államnak kell a kieső bevétel, be fogja szedni, mert szüksége van rá. Nem fogja kinyírni vele az elektromos autózást, mert most sem nyírja ki a robbanómotorost.
    Az egyik leghíresebb a beperelt Top Gear 55 mérföldes eredménye. Igaz, az nem hétköznapi használat volt. Meg nem keresem, de valahol volt egy 70 és egy 90 mérföldes eredmény. A legtöbb teszt 150-160 mérföldet ír, ami alig több, mint a fele a szabványos tesztciklusban mért hatótávolságnak (csak hogy pontosan fogalmazzak, hogy Te is értsd.)
    Jogos, a megfelelő töltővel valóban feltölthető 3,5 óra alatt, viszont ez rövidíti az akku élettartamát.
    Úgy látom, Te előre tudod, meddig fejleszthetők az akkumulátorok.
    A vitát részemről befejezettnek tekintem, amíg valamelyikünk nem áll elő konkrét számokkal, mert így csak a saját véleményünkhöz ragaszkodunk.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]Miért hülyeség? Nő a kereslet, nő az ár.[/i]

    Na pontosan ezért hülyeség, ilyen szabály nincs, ezt te találtad ki. Legfeljebb akkor tud nőni számottevően az ár ha nő a kereslet ÉS EZZEL EGYIDEJŰLEG nincs elég a megnövekedett keresletű termékből. Tekintve viszont hogy az elektromos jármű fél-negyed annyi primer energiát igényel azonos távolság megtételéhez egy belsőégésű motoroshoz viszonyítva, valamint a kőolaj finomításához felhasznált igen jelentős mennyiségű (sokszor villamos) energiaigény csökkennt fog, hiszen valamennyit kiváltanak az elektromos autók, ezért még a kereslet növekedése is csak igen szerény mértékben fog jelentkezni és számotevően csak akkor, ha már legalább a fele az autóknak teljesen elektromos lesz. Ez pedig nem holnap várható.
    Az az “apró” tényt pedig már nem is említem, amit a kibicek soha nem tudnak, hogy az elektromos hálózat és erőműrendszer az idő jelentős részében kihasználatlan, ezért bőven van tartalék ilyen igények kielégítésére ha azok völgyidőszakban jelentkeznek (az USA teljes személyautóállományának 87%üa egy csapásra elektromos lehetne, ha völgyidejű töltést alkalmaznak, és mindezt egyetlen új erőmű építése nélkül).

    Mindig ugyanoda lyukadunk ki, a kibiceknek a legegyszerűbb alapfogalakkal sincsenek tisztában a kérdésben, és természetesen a tudásuk teljes és tökéletes hiánya egy pillanatig sem gátolja őket abban, hogy az egyik hülyeséget írjak a másik után. Tudod te azt milyen halálosan unalmas ezredszerre is olvasni ezeket a hülyeségeket, hogy hatalmas plusz energiaigény meg nő az ár tehát nő a kereslet?

    A jövedéki adó az áramra ugyanaz a nettó hülyeség mint az előzőek. Fog már fel, hogy olyanra nincs értelme jövedéki adót tenni amit saját msgam is viszonylag könnyedén előállíthatok és felhasználhatok, mert nem lehet ellenőrizni. Arról nem is beszélve hogy ez eljövendő energiaválságban ki az az idióta kormány aki az egyetlen működő altarnatívát is ki kívánja nyírni, abszolút alkalmazhatatlan jövedéki adóval? Megint fogalmad sincs miről beszélsz.

    [i]A Tesla Roadster hatótávolsága több tesztben is 200 km alatt alakult. [/i]

    Rendben, akkor abból a több tesztből csak 1-et mutass!

    [i]90 km/h alatt maradva állítólag képes a gyári hatótávolságra[/i]

    Olyan nincs és soha nem is lesz, hogy gyári hatótávolság ez elvileg is értelmetlen. Szabványos tesztciklusban mért hatótávolság van, eszerint mérve pedig 390 km. Totál értelmetlen azzal jönni, hogy de csak padlógázzal sokkal kevesebb. Minden járműre igaz ez.

    [i] ha lemerül, akkor fél nap feltölteni.[/i]

    Baromság, akár 3.5 óra alatt is fel lehet tölteni és akkor csontra kimerítették az akksikat, ami azért ritkán fordul elő. A 3.5 óra az meg nem fél nap.

    [i]Majd ha egy kávé megivásához szükséges idő alatt fel lehet tölteni az akkumulátort, akkor veszek én is egy elektromos autót. [/i]

    Akkor Te soha az életben nem fogsz ilyet venni. De mindegy is, mert abszolút nem is érted az elektromos autók lényegét, eszetlenül ragaszkodsz egy olyan szokáshoz ami az olajalapúaknál belédrögződött, és nem akarod megérteni, hogy az elektromos autókat döntő részben másképp használják és emitatt értelmetelen a néhány perces feltöltési időhöz makacsul ragaszkodni.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Miért hülyeség? Nő a kereslet, nő az ár. A bioetanol is példa erre, nemrég vezették be, és már most annyira megdrágult, hogy gyakorlatilag nem éri meg. Ha maga az üzemanyag olcsóbb is lesz, a tetemes adót az állam le fogja húzni az autósokról.
    És ha nem építünk erőművet, akkor honnan kerítjük elő ezt a hatalmas mennyiségű energiát?
    Az elektromos autók árát majd meglátjuk, egyelőre drágák.
    A Tesla Roadster hatótávolsága több tesztben is 200 km alatt alakult. Tötymörögve, csak az energiatakarékosságra törekedve, felrakott tetővel, 90 km/h alatt maradva állítólag képes a gyári hatótávolságra, de ebben az esetben nincs értelme annak, hogy sportkocsi. És nem is ez a legnagyobb baj, hanem ha lemerül, akkor fél nap feltölteni. Én jelenleg csak városi vagy második autóként látom létjogosultságát. Az akkumulátorok még nagyon kevesek ahhoz, hogy egy elektromos autó használati értéke megegyezzen a benzinessel/dízellel. Majd ha egy kávé megivásához szükséges idő alatt fel lehet tölteni az akkumulátort, akkor veszek én is egy elektromos autót.
    Más tekintetben nagyon jó dolog lesz, ha elterjed. Mechanikailag sokkal egyszerűbb lesz, mint egy robbanómotoros autó, kisebb lesz a szervíz és karbantartásigénye. 4 agymotorral olyan összkerékhajtást konfigurál szoftveresen, amilyet akar. Akár a felhasználó állíthatná, hogy aznap hol hajtson az autója, vagy a nyomaték mekkora hányada jusson az egyes tengelyekre.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Karl Benz érdemel annyit, hogy a neve helyesen szerepeljen a cikkben. Illetve emlékeim szerint az autója sem 1896-ban készült, hanem kerek 10 évvel korábban…

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Nekem úgy tűnik itt már teljesen mindegy ki mit mond, majd meglátjuk az idő kit igazol. Minden esetre maradok én is pesszimista, mert eddig valahogy mindig igazam lett mikor a rosszat vártam.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]Ha le is váltja az elektromosság az olajat, akkor az áram ára fog az egekbe emelkedni, és szép kis adó is lesz rárakva.[/i]

    Ez a nettő hülyeség kategóriája, gondold át még egyszer!

    [i]Új erőműveknek kell épülni[/i]

    Több mint 10 éve tudjuk, hogy NEM kell emiatt új erőműveknek épülniük. Persze Te nem tudod.

    [i]Az autózás költségei a jelenlegi rendszerben nem fognak számottevően csökkeni[/i]

    Ez igaz, csak nem úgy ahogy Te hiszed. Az elektromos autózás költségei drámai módon fognak csökkenni a jelenlegi szinthez képest (elsősorban a járművek árainak a csökkenése miatt), a belsőégésű mortoros járművek költségei pedig jelentősen nőni fognak az olaj elszállása miatt.

    [i]Gyakorlatban a Tesla Roadster is csak 200 km körül teljesít[/i]

    A gyakorlatban a Roadster ennél sokkal jobban teljesít, és ebben a járműkategóriában ez teljesen megfelelő (nem egy 2 üléses sportkocsival szoktak 1000 km-eket utazni fél tonna csomaggal).

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Az szenzációs lenne, ha a Tesla Roadster 10000 USD lenne mint ahogyan írod, de a valóságban 109000 USD-ért voltak kaphatók. Azért ez 1 nagyságrendnyi tévedés.

    A hatótávot is rosszul tudod a Roadster EPA tesztciklus szerinti vegyes hatótávja 244 mérföld (~390 km).

    A Model S egy másik tészta, idén nyártól lesz kapható 3 különböző kapacitású akkumulátorral (160, 230 és 300 mérföldes hatótávval).

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]Igazat adok neked, nincsen ingyen ebéd, úgy is mondhatom, fából vaskarika nem lesz. [/i]

    Így van. Te általában a legnagyobb baromságokkal szoktál lelkesen egyetérteni és ez most sem volt másképp.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Ennél sokkal halkabban kellett volna ezeket megjegyezned, mondjuk úgy, hogy le sem írod ezt a sok hülyeséget.
    Egyelőre a károgásaiddal pontosan ellentétes történik, nemhogy felelmelték volna az áram átát, hanem a töltőoszlopokat még egy évig ingyen lehet használni, sőt mi több, jan 1-től még a meglevő 176000 Ft-os regisztrációs díjat is eltörölték a teljesen elektromos autókra,.
    Az elektromos autók nagy javítási költségei is a betonhülyeség kategóriájába tartoznak, a valóság ennek pont a fordítottja, sokkal de sokkal kevesebb dolog tud bennük tönkremenni egy belsőégésűhez képest.

    Az első Prius-ok 50% alatti hatásfokú akkumulátorainak a falra festésével csak megerősíted azt az egyébként is teljesen nyilvánvaló tényt, hogy fingod sincs arról miről beszélsz. A valóság ezzel ellentétben az, hogy 9 év alatt majdnem 330000 km megtétele, után egy Prius I-es tesztelt üzemanyagfogyasztása szinte semmit sem változott az új állapotában mérthez képest:

    http://www.green.autoblog.com/2011/01/07/consumer-reports-tests-old-2002-prius/

    Ennyit a seggedből előhúzott 50%-os baromságodhoz.

    Aki nagyon erősen téved az itt Te vagy, bár ez már nem a tévedés, hanem a hülyeség kategóriája.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    De most már talán elérkezett az idő, ütött az olajlobbi órája és átlendülhetünk végre a holtponton. Tömegével fejlesztik és kezdi gyártan az összes autógyár a elektromos és hibrid autókat. Ebben az évben piacra kerülnek és onnantól már nincs megállás, mindenkinek ez fog kelleni. 1-2 év, növekszik a gyártókapacitás, az árai is lejjebb süllyednek és már meg tudja venni a kisebb pénzű ember is.

    A tankolásból mindenkinek elege van, azt hiszem ebben egyetérthetünk.
    Keressük az alternatívát, hogy kibújjunk a pénznyelő fogságából, a mérhetetlen terhek alól!

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    ” Talán az olajlobbi késleltet” nem talán ez az igaz. Amig ilyen sz…..t pliotikusok lesznek Magyarországon, mint most addig nem is lesz itt villa. autó. Egyébként kb. 15-éve már volt ezzel kapcsoltban egy riport, mely sajnos példaértékü. Hazánkfia, kapott egy ilyen kocsit a svájci rokonától ajándékba. Természetesen nem engedték, akkor forgalomba állítani. A magyarázat az volt, hogy az erőmü ugyanúgy szennyezi a környezetet.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Azt javaslom, ne kezdjünk itt politizálni, ez a cikk nem arról szól. Őszintén szeretném, ha igazad lenne, és jobbra fordulna az ország, sőt a világ sorsa. Sajnos a mostani helyzetért nem csak a jelenlegi és a volt kormányok a hibásak, hanem maga a gazdasági rendszer. Az eladósodás, egyenlőtlenség matematikailag benne van a rendszerben. Sajnos szerintem egyszerű megoldás erre nem létezik. A jelenlegi állás szerint olcsóbb semmi sem lesz, sőt…
    A témára visszatérve, remélem 10 éven belül megoldódik az energia tárolása és környezetkímélő előállítása. Én szívesen látnék régi autókhoz átalakító készletet, mert jobban kedvelem őket. Nekem ezek az új autók a hárombetűs extráikkal már túl műanyagok.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Ezen az áram árának emelésén már nagyon sokat vitatkoztunk, úgyhogy nem szeretném folytatni, inkább csak annyit mondok: Lássuk! Állunk elébe!

    Úgy tűnik, hogy az “állam”, a kormány bármit megtehet igaz? Az államadósságra hivatkozva a végletekig kizsákmányolhatja és rabszolgasorson tarthatja az embereket. Bármire bármekkora adót vethet ki, a nép meg fizesse, viselje tűrje! Ugye? Látszólag és első nekifutásra valóban így tűnik.

    Ha jobban belegondolunk akkor már Petőfi is leírta az igazságot: “Azért a NÉP az úr.”

    Két lehetséges forgatókönyv a válság megoldására:

    1. Polgárháború, kormányváltás, Jobbik hatalomrakerülése, államadósság újratárgyalása és elengedése (mert Lengyelországnak is elengedték!) és a magyar ipari, mezőgazdasági termelés, önellátás helyreállítása.

    2. Kivándorol az országból 3-4 millió ember (a tehetősebbek, a talpraesettebbek) nyugatra és adóztassa a kormány az itthon maradó nyugdíjasokat, meg az egyre népesedő cigányokat. Bár ez utóbbi ugyanúgy igyekszik elpucolni innen, mint patkányok a süllyedő hajóról.

    Az emberek sanyargatása az államadósságra hivatkozva, az nem megy a végtelenségig és most már nagyon közel van a vége.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Lehet, hogy pesszimisták vagyunk, de Neked valami rózsaszín fátyol lehet a szemed előtt. INGYEN autózás nincs, és nem is lesz. Ha le is váltja az elektromosság az olajat, akkor az áram ára fog az egekbe emelkedni, és szép kis adó is lesz rárakva. Az amúgy is eladósodott államok nem mondhatnak le a jövedéki adóból bejövő bevételről, ezt valahol be fogják szedni. Ha mégsem az áramban, akkor az éves gépjárműadóval. Új erőműveknek kell épülni, vagy valami technikai csoda folytán gazdaságossá kell tenni, hogy Te otthon tudj áramot fejleszteni megújuló forrásból. Az autózás költségei a jelenlegi rendszerben nem fognak számottevően csökkeni, ez a realitás.
    Gyakorlatban a Tesla Roadster is csak 200 km körül teljesít, ami elég kevés. A hatótáv probléma még közel sincs megoldva. Lehet, hogy létezik a technológia, de megfizethetetlen. Még.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Így van! Nicola Tesla szerb származású fizikus, aki Magyarországon is élt a Világ legnagyobb feltalálója volt!

    Nevével fémjelzett amerikai gyár, eddig a Tesla Roadster elektromos sportkocsit hozta ki eddig, annak valóban 480km volt a hatótávja (spórolósan közlekedve, mert ha nyomtuk neki, lámpától-lámpáig padlógázzal, akkor lement akár 180km-re is). Én ültem benne, itt is volt Budapesten és annyira picike, szűk az utastere, hogy valóban csak sportkocsinak használható. Viszont futurisztikusan hangtalanul, nesztelenül közlekedik. Ja és lazán legyorsul bármilyen benzines vagy diesel kocsit.

    Az új fejlesztése a Tesla-nak az S-modell, de már vagy 3 éve ígérgetik 680km-es hatótávval, fantasztikus felszereltséggel, már előrendeléseket is vettek rá fel (Arnold Schwarzeneggeré lesz a hatodik legyártott példány) de még mindig nem dobták piacra, még mindig kivárnak, húzzák az időt. Közben a Tesla cég részvényei az egekbe szöktek (EZ IS AZ ÓRIÁSI ÉRDEKLŐDÉST MUTATJA AZ INGYEN AUTÓZÁS IRÁNT!) de még mindig csak várjuk a megjelenését a valódi, nagy helykínálatot nyújtó (5-7 személyes) alumínium karosszériás Lotus alapokra épülő Tesla S-modellnek!

    Valami okból nem teszik piacra és túlzottan soká késlekednek vele. 10 millió forint körüli vételára semmi ahhoz képest, amit tud (ígérnek, hogy tudni fog), hiszen a múlt héten még a kis Citroen-Peugeot villanyautó került itthon ennyibe.

    Talán az olajlobbi ami késlelteti a piacra jutását, vagy a többi autógyártóval kötött megállapodás, hogy először a 160km hatótávolságú autókat szeretnék eladni és csak fokozatosan adagolják a fejlesztést, a nagyobb hatótávokat. Egyenlőre nem tudjuk, várunk, figyelünk és kutakodni kellene a hírek után ezzel kapcsolatban!

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Az a bajom, hogy nem írnak a Tesla autóról ami messze veri a mezőnyt a kisérletezőkkel szemben is. Kb 4 év gyártanak full elektromos autókat és nem is akármilyeneket. Ja és nem kisérleti autók. Az áruk kb 10.000 USD, nem olcsó, de meg kell nézni ezért mit nyújt: 300 Mérföld = kb 480 Km egy töltéssel! Na ez elektromos autó!

    http://www.teslamotors.com/models

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Jajveszékelős urak. Ugyan már. Tárgyilagos higgadt gondolkodásúak. De szép is lenne, ha úgy történne, ahogyan lefested itt a dolgokat. Örülnék is neki őszintén! Ez nem más, mint egy gyerekes optimizmus.
    Az USA az más, legalábbis kb. 150 év óta, meg még valameddig.
    Az egy teljesen más világ, teljesen más normákkal, gondolkodásmóddal, mentalitással, értékekkel. Nem hasonlíthatod Magyarországot hozzájuk.
    Oda azok az emberek mentek ki innen, és egész Európából, anno 50-200 évvel korábban túlnyomórészt, akik elégedetlenek voltak az európai gondolkodásmóddal, beidegződésekkel, és valami mást akartak mint ami itt Európában van. Ott megvalósítottak egy a miénktől eltérő világot. Ami ott uralkodik, és Európa között még mindig nagyon nagy a különbség.
    Nem csak a benzinárat, autóárat, iparcikkek árait kell nézni, hanem ami mögötte van, az sokkal lényegesebb ennél. Azt viszont itt kevesen ismerik Európában.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Jó gondolataid vannak. Ez is egy lehetséges út.

    Az első gondolatodra a válasz az, hogy még nem elég hatékonyak és olcsók a napelemek, hogy érdemes legyen befektetni. Akartam klímát szereltetni a házba, de mérlegeltem és úgy döntöttem nem éri meg, mert nyáron max.: 20 napon keresztül van kritikusan meleg. Akkor meg inkább örülök neki.

    A akkucsere-betétdíj egy lehetséges megoldás az elektromos autók üzemeltetésére.
    Mégis inkább a hosszabb hatótávú aksik fejlesztését tartanám szerencsésnek, és/vagy kiegészítő diesel aggregátor töltő beépítését. Azért, mert ebben az esetben komoly pénzt lehetne szedni az akku-cseréért. Az elektromos autózás lényege az olcsóság, az otthon, munkahelyen háztartási áramról való feltölthetőség volna elsősorban.

    Fejlesztettek már olyan akkumulátorokat, amivel 600-700 km-t is meg lehet tenni egy töltéssel és 15-30 perc alatt feltölthető 80%-osra.

    A benzinkúton akku-csere megoldáshoz minden autónak egyforma formájú és teljesítményű akkuval kellene rendelkeznie, a gyártók pedig igyekszenek különböző megoldásokat fejleszteni. Egy-egy cseréjért sok pénzt el lehetne kérni és pont ezt volna jó elkerülni, hogy pénzt szedjenek.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Megérkeztek a jajveszékelős Urak. Nem lenne muszáj mindig, minden tekintetben borúsan látni a jövőt, az ördögöt a falra festeni.

    Az a lényeg és a fontos, hogy a mostani árakhoz és helyzethez képest sokkal jobb lesz az elektromos autózás világa. Ez az egy biztos. Csöndesebb lesz, tisztább lesz, kevesebb energia kell hozzá.

    Az ÁRAM nagyságrendekkel több helyen és módon hozzáférhető, előállítható, mint a benzin vagy a gázolaj.

    Jártatok már az USA-ban? 280 millió ember él az Egyesült Államokban. Több, mint Németország, Franciaország és Nagy Britannia lakossága.

    Jóval magasabbak a fizetések, mint itthon Magyarországon és az árak mégis jelentősen alacsonyabbak. Az üzemanyagárak fele a hazainak és már így is nagyon drágállják az amerikaiak, mert eddig harmada volt.
    A ruhák is olcsóbbak. A márkás, jó minőségű ruhákat New Yorkban a legdrágább bevásárlóutcában éjjel-nappal nyitva tartó boltokban olcsóbban is olcsóbban meg tudod venni, mint itthon a legolcsóbb Outletben!

    Egy Toyota Prius újonnan az USA-ban átszámolva [b]3.5 millió forintba[/b] kerül.
    Magyarországon teljesen ugyanez a Prius 7 millió forint.

    Nem csak a Prius-ra vonatkozik, hanem szinte az összes autóra, járműre és úgy általában a termékekre.
    Ez egy mai valós példa arra, hogy nem kell feltétlenül mindennek elviselhetetlenül drágának lennie és mindig csak egyre drágábbnak.

    Van egy ilyen világ, ahol magasabb az életszínvonal és Magyarország is ez irányba halad. Ha mégsem, akkor forradalom lesz és óriási, drasztikus változások. Mert ez így nem mehet tovább és ha semmi másban, ebben szükségképpen összefognak majd a magyarok.

    Az életkörülmények annyira elnehezültek, hogy az emberek túlnyomó része egyik napról a másikra él. Lassan elérjük a csúcspontot és onnantól érkezik a lavina, ami változást fog hozni.

    Nem lesz mindig minden szar és egyre drágább. Ebben biztosak lehettek.
    Nem is tudom hogyan lehet élni ilyen gondolkodással, mint amit itt egyesek képviselnek.

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Igazság szerint nem is olvastam végig a cikket.
    Csak valami bevillant az agyamba, gondoltam leírom.
    Nyáron pl. ugyebár elég sok emberkének van már klímaberendezés otthonában, miért nem építenek egy napkollektort hogy a klíma kizárólag arról működjön? Úgyis csak akkor használjuk ha süt a nap és forróság van nemde?

    Autók terén pedig az jutott eszembe, hogy az üzemanyag-töltőállomás olyan lehetne, hogy tele akksikat vehetnénk az üresek lecserélésével, úgy működhetne mint a betétdíj a sörösüvegeknél.
    Persze ehhez kéne egy szabványosítás, hogy minden kocsiba egyforma legyen.
    Kúton megállsz, üres lead, tele betesz, go tovább. Nincs töltési idő meg blabla.
    Na ilyen formában lenne értelme ennek az egésznek és lássuk be, így lenne foganatja az elektromos autózásnak, valamint a hatótáv se lenne egy annyira kritikus kérdés.
    Szerintem…

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]“aki azt hiszi, hogy majd eljön a kánaán, minden fű zöld lesz és mindenki mosolyog a boldogságtól, az nagyon határozottan ERŐSEN NAGYON TÉVED és vegye ki a billiből a kezét.”[/i]

    Igazat adok neked, nincsen ingyen ebéd, úgy is mondhatom, fából vaskarika nem lesz.
    A plug-in-hibrid, vagy full elektromos autókhoz nem lesz ám elég a 10A-os biztosíték, a 16 A sem, sőt a 3×16 Amper sem! Ha meg ennél többet akar a delikvens, akkor teljesítmény hozzájárulás fizetése után esetleg kaphat az illető magasabb amperszámú automatát. Nálam a 3 fázis, 3×16 Amper áramerősséggel volt 15 évvel ezelőttig. Ezt akkor 3X26 Amperre emeltettem, és ezért fizetnem kellett akkor (15 évvel ezelőtt) 100.000 Ft vezeték terhelési hozzájárulást, majd ezután hozzákezdhettem a nagyobb automaták beszereltetéséhez. Nem lepődnék meg, ha az az összeg ma 500.000 Ft. lenne.
    Ezért az összegért az illető csak egy nagyobb áramhoz jutás lehetőségét kapta, a nagyobb villanyszámla csak ezután jön havonta.
    És még nem is tartunk a villanyautózás világában. Ha odajutunk, akkor erre a tényezőre fokozottan rá fognak szállni, és mind a hozzájárulás, mint a KWh egységára meg fog ugrani a mostanihoz viszonyítva, ebben biztos vagyok!

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    [i]“otthon a konnektorból quasi INGYEN fel tudnak tölteni és lassan, de biztosan a múlté lesz a benzin és a gázolaj égetése.”
    [/i]
    Nem értelek, te ingyen kapod az elektromos áramot? Nem fizetsz villanyszámlát?

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Azért hallkan jegyzem meg, hogy megnyugodhattok, hogy ahogy az E85-öt megölték, úgy a gázt is meg fogják és a villanyautók miatt a villamosáramot is szépen úgy húzzák majd fel, hogy fenntarthatóságban sírni fogjuk vissza az 1995-ös évek 1.4-es kocsijait… mert hogy ezekbe a villanyautókba 5 éves korban – tételezzük fel, hogy nincs garancia – valami elromlik, az 100.000.000% hogy nem úgy fog működni, hogy elvisszük szervízbe, mert nem sok mindenki fogja tudni javítani, de ha mégis, akkor fele annyiba fog kerülni, mint maga az autó… én már most kíváncsi vagyok, hogy egy első kiadású, az akkumulátorok kifejlesztésének elején lévő Prius a maga 50% alatti hatásfokú aksijaival 10 évesen vajh mennyit is fog érni új árához képest? … szóval, aki azt hiszi, hogy majd eljön a kánaán, minden fű zöld lesz és mindenki mosolyog a boldogságtól, az nagyon határozottan ERŐSEN NAGYON TÉVED és vegye ki a billiből a kezét. Ébresztő. A kocsikázás EGYRE drágább lesz. Elintézi a mindenkori hatalom és banki rendszer… nyugi, elintézi…

  • 2017.10.31. at 05:42
    Permalink

    Tisztelt Katona Mátyás Úr!

    Szeretném kifejezni elismerésemet! 🙂
    Ez a legjobb cikk, amit valaha olvastam Önöknél! (Azért a Plug-in hibrid Volvo XC70 is nagyon tetszett!)
    Röviden és lényegre törően összefoglalja az elektromos autózás történetét, majd pedig bemutatja a közeljövőben várható újdonságokat, amit rövidesen már a kisebb pénzű emberek is meg tudnak majd venni, otthon a konnektorból quasi INGYEN fel tudnak tölteni és lassan, de biztosan a múlté lesz a benzin és a gázolaj égetése.

    INGYEN tankolunk, hangtalanul közlekedünk és nem füstölünk egymás orra alá a városokban!

    Amikor összetörték az autómat (parkolás közben totálkárosra) megfogadtam, hogy a következő autóm villanyautó lesz, addig pedig tömegközlekedéssel közlekedem és gyűjtöm rá a pénzt!
    Úgy tűnik már csak legfeljebb egy évet kell rá várni, hogy elinduljon a piac és a gyártók versengjenek a vevőkét az óriási kereslet közepette. Ez lesz a következő évtized húzó ágazata, a sima benzin diesel hajtások pedig fokozatosan kivonulnak a személyautózás porondjáról.

    Csak így tovább!
    A Autónavigátor.hu magasan übereli az TotalCart, mert náluk szinte semmi elektromos autós hírt nem lehet olvasni. Írjanak minél több ilyen cikket, hiszen ez a valóság, erre van óriási igény, ez a jövő, a nagyon közeli jövő!

    Köszönjük!

Vélemény, hozzászólás?