Noszvai András főszervező egy nagy buliként tekint a versenyre
Szombaton veterán autókba és kabriókba pattantak a kalandvágyó hölgyek, de nem csak amúgy láblógatni, szemeket forgatni és „folyton beleszólni a párjuk vezetésébe”. Igazi kihívások elé néztek azok az "amazonok", aki beneveztek a Budapest-Kecskemét közötti versenybe.
Hogy miért lett ennek a neve Fém Fatál? A francia femme fatale meghatározás, vagyis a végzet asszonya adta az ihletet a névadáskor. Tréfás tesztlapok, dobókockavetés, a kocsi adatainak megbecsülése mellett ügyességi játékok (gólyalábazás, íjászat, patkó- és gumicsizmadobás, szintidőre teljesítendő talicskatolás) vártak a versenyzőkre. A "Fatál is véletlen" jelszó jegyében sok szerep jutott a pillanatnyi szerencsének. Később előnyt élveztek a kiértékeléskor azok a párok, amelyeknek mindkét tagja a gyengébbik nemet képviselte – navigátorként vagy utasként ugyanis párjaik is beszállhattak.
Felkészülten érkeztek az "amazonok" a megmérettetésre
A látványosságot (természetesen a hölgyek mellett) a járgányok jelentették: oldtimerekből, youngtimerekből, különféle kabriókból állt össze a mezőny. Elsőként a legkisebb és egyben legöregebb rajtolt: egy 1957-es BMW 600-as, amelynek teljes elejét ki kell nyitni, hogy vezetője beszállhasson. A becses ritkaság tulajdonosa egy győri fogorvos hölgy, akinek régi álma vált valóra a csöppség megszerzésével.
Lajosmizsén a mezőny, a Mustang orra valóban már messziről kilóg
Természetesen a többi induló között is találunk érdekességeket és ritkaságokat, például egy 1967-es Citroën DS Cabrio-t, amelyből csupán pár példány készült. Egy rallibajnokot is felvonultatott a mezőny: Sándor István navigátorként érdemelte ki hajdanán a címet. Most lánya, Sándor Fruzsina vezette a papa 36 éves, korhűen felújított Skoda 110 Rallye Gruppe 2-es bajnok versenyautóját. Hogy ki olvasta az itinert? Gondolhatják...
Az angol autógyártást egy-egy MG, Triumph és Lotus sportkocsik mellet Minik és Morganek képviselték, míg Németország révén az elmaradhatatlan Mercedesek farvizén egy Derrick felügyelős és egy élénkzöld BMW, két sárga NSU és egy Volkswagen Karmann Ghia álltak a rajtnál. A francia trikolor mögé négy különböző Citroën modell állt, amelyek egyike egy 2 CV, vagyis "Kacsa" alvázra épített Burton sportautócska. A legnagyobb járgány, az 1972-es Ford Mustang árnyékában majdhogy nem lábhajtósnak tűnt az útjainkról lassan eltűnő kispolszki, a 126-os. A mai technikákkal BMW, Mercedes és Audi kabriók színesítették az összképet a körülbelül 250 kilométeres versenyen. Az útvonalon itinerből, vagyis a rallisoktól ismert módon tájékozódott a harminc női sofőr.
Szokatlan feladatok várták a jelentkezőket, természetesen itt is a hölgyeké volt a főszerep
Hivatalos összefoglaló nem készült, ahogyan nyertes sincs igazán, a szombati rendezvény inkább csak magáról a versenyről és a jó hangulatról szólt.