Nyugalom, nem minden hibrid autót kell a konnektorba dugni!

Fizetett hirdetés

Fejtágító: hibrid és konnektoros modellek - melyik mire való?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokan a mai napig félnek a hibrid autóktól, mert nem akarják töltögetni őket. Van egy jó hírünk, nem is feltétlenül kell - ezt jártuk körbe a Schiller Autó Családdal.

Hirdetés
Meredeken ível felfelé a hibrid autók eladása, s ez nem csak annak köszönhető, hogy a műfajt sorozatgyártásban 1997-ben kezdő Toyota egyre több modellje kapható hibrid hajtáslánccal, hanem annak is, hogy mind több márka kínál ilyeneket. Persze a hibrid messze nem mindegy, hogy milyen hibrid. Ennek kapcsán beszélgettünk egy kicsit Schiller Márkkal, a Schiller Autó Család tulajdonosával, schtratégiai & marketing igazgatójával. A paletta ugyanis széles, belépőként a lágy hibridek (mild hybrid modellek) csak egy nagyon enyhe elektromos rásegítést, egy önindító-generátort adnak, ami némi plusz erőt és leginkább érezhetetlenül finom stop-startot ad. Ezeknél jellemző a motorféküzemkori generátorüzem, s akár már kiegészítő lítium-ion akkumulátorral is dolgozhatnak. Számos kisautó is kap már ilyet, például a Fiat 500 is. Egy jókora lépést jelent hozzájuk képest a Toyota által már több mint 20 éve finomhangolt full hybrid, magyarul öntöltő hibrid modellek sora, amik nevükből kiolvashatóan még mindig nem igényelnek külső töltést, de már képesek tisztán elektromosan mozogni, ez óriási előny dugóban, de villanymotorjuk erőtöbbletet is ad kigyorsításkor. Ezek ráadásul kivétel nélkül automata váltósak, továbbá érezhető fogyasztási megtakarítást is hoznak, a forgatáson a Toyota negyedik generációs hibridrendszerével szerelt Corolla Touring Sports kombija képviselte ezt a műfajt, ráadásul dögös GR Sport csomaggal.
Hirdetés
Ha továbblépünk, már konnektoros modellekkel találkozhatunk, első körben még mindig hibridekkel, plug-in hybridekkel, ilyen például a Skoda Superb iV, ami tud benzinnel is menni, s ebből kifolyólag nincs nagy gond ha lemerül, persze igazán gazdaságosan akkor járhatunk vele, ha árammal is töltjük. Ha pedig arra vágyunk, hogy minél többet, kevesebb töltéssel autózhassunk, akkor villanyautót kell vegyünk, közülük ár/érték arányával az egyik legjobb, ha nem a legjobb a forgatáson is megjelent Renault Zoe, ami gyors tölthetőségével és akár 395 kilométeres, biztonsággal 300 kilométeres hatótávjával már akkor is jól használható, ha nincs otthoni, saját töltési lehetőségünk. Ha kíváncsi vagy a részletekre, nézd meg a videót, és/vagy keresd a tesztautókat a Schiller Autó Családnál!
Hirdetés
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.04.11. at 22:50
    Permalink

    “Nyugalom, nem minden hibrid autót kell a konnektorba dugni!”
    Ekkora baromságot.
    Egyáltalán nem “kell” a hibrideket konnektorba dugni, csak van amelyiket lehet. Ez a nagy különbség.
    Pár hete írtátok hogy valami díjat akartatok adni a Suzuki marketingeseinek, hátha van marketing részleg amelyik megérdemli az a Toyota, mert ekkora marhaságot szakújságíró szájába adni nem kis művészet…

Vélemény, hozzászólás?