Balatonig érő kocsisor
Fizetett hirdetés
Idén is piacvezető a Ford
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ha egymás mögé állítanánk 15 ezer autót, akkor a sor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig a Ford idén ennyi járművet ad el Magyarországon.
A Ford eladásainak zömét a Mondeo, a Focus és a Fiesta adja - mind jól ismert, sokat bizonyított sorozatok
Hogy ez pontosan mit is jelent? 2016-os év végéig várhatóan 121 ezer új személyautót és kishaszonjárművet regisztrálnak majd Magyarországon, amiből a Ford mintegy 15 ezer darabbal, 12,4 százalékkal részesedik, vagyis az összesített eredményt tekintve várhatóan ismét első helyen áll majd az értékesítési versenyben.
Legenda reklámáron - ezt jelenti a V8-as motorral is kapható Mustang. Naná, hogy azzal az igazi!
„A hazai sikereinket leginkább rendkívül erős márkakereskedői hálózatunknak köszönhetjük. Büszkék vagyunk arra, hogy a tavaly Budapesten megnyitott 3 prémium FordStore kereskedésünk mellé idén Debrecenben, Veszprémben és Győrben is megnyílt egy-egy, a Ford legjavát reprezentáló FordStore szalon. Idén a személygépkocsik értékesítése nőtt a legnagyobb mértékben, de kishaszongépjárművek eladása is 20 százalékkal gyarapodott, amiből elsősorban a Ford profitált; büszkék vagyunk arra, hogy majdnem minden harmadik eladott ilyen jármű Ford emblémát visel.” – nyilatkozta Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója.
Nem csak flottamárka a Ford, a vásárlók közel fele magánszemély. Olyan izgalmas modellekből is választhatnak, mind a Focus RS
„Ugyanakkor a vásárlók köre is átalakulóban van. Örömteli változás, hogy a Ford személyautók vásárlóinak jó 40 százaléka már magánember, holott ez az arány tavaly még a 25 százalékot sem érte el. A magánvásárlók aránya mindig jó indikátora a vásárlási kedv és a vásárlóerő növekedésének, ami nemcsak a Ford vagy a többi márka, hanem az egész nemzetgazdaság számára kedvező hír.”- tette hozzá Szamosi.
A flottaértékesítés terén a Ford hagyományosan jól szerepel, hiszen kevés márka dicsekedhet ma Európában olyan széles kínálattal, ami a városi kisautóktól kezdve egészen a 3,5 tonna feletti haszonjárművekig kínál választási lehetőséget. A Ford másik komoly vonzereje – főleg a haszongépjármű-kategóriában – a DEKRA által tanúsított rendkívül alacsony, egy kilométerre jutó költség mutatója, ami abszolút nyertessé teszi a flottamanagementtel foglalkozó cégek körében.
Az árcédula mögött
Nem titok, hogy az autó manapság sokkal többet jelent egy jól megtervezett közlekedési eszköznél. Az autó egy komplett szolgáltatási csomag, és a kedvező vételár mellett érdemes számolni a későbbi szolgáltatások költségeivel és minőségével is – a Ford pedig kifejezetten erősnek számít ezen a téren.
Szegmensvezető az idén új generációjával érkezett Ford Ranger. A céges és a magán felhasználók egyaránt fontosak a márka kalkulálható, fix díjas karbantartási ajánlatai
A márka olyan népszerű szervizcsomagokat vezetett be, mint a Fix ár program, ami előre rögzített, kiszámítható költségeket ígér a Fordok kötelező éves átvizsgálásához, így az ügyfeleket nem érheti váratlan meglepetés.
Az öt évnél fiatalabb autók tulajdonosainak a Ford Szervizcsomagot kínálja a márka. Ezzel az előre megvásárolható karbantartási csomaggal hosszú időre, az árváltozás kockázata nélkül biztosítható az időszakos szerviz. Az öt évnél idősebb Fordok gazdáinak kedvez a Ford Szerviz Garancia, ami újra meg újra aktiválható egy évenkénti átvizsgálás elvégzésével. A Ford Motorcraft szolgáltatásra, a gumiabroncs cseréjére, a gyors karbantartásokra és a műszaki vizsgákra egyébként már online, sőt a sok praktikus szolgáltatást kínáló Ford Mobil Alkalmazáson keresztül is lehet időpontot foglalni.
További információ: www.ford.hu




Apád f*sza Szamosi Viktor….aminek ti köszönhetitek a 15 ezer eladott autó nagy részét azt úgy hívják hogy re-export. Nyálas PR-cikk…
Igen, sok autót ad el a Ford Magyarországon, ezért is szégyellheti magát, hogy nem tud egy nyavalyás Magyar menüt beletenni az autóiba. Ennyit azért csak nem érünk nekik.