Kisautók terén erősít a Hyundai, jön az ix20 busz és a friss i10
Hyundai ix20 és i10 frissítés Párizsban
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Senki nem mondaná meg első ránézésére, hogy a Hyundai ix20 a Kia Venga meglehetősen közeli rokona, úgy átrajzolták az elejét-végét.
Furcsa, de majd megszokjuk a Venga új orrát
Hátulról is egyedi a látvány, az utastérben azonban csak a márkajelzés tér el
Műszakilag nincs semmi újdonság, 1,4 és 1,6 literes, benzin- illetve dízelmotorral lehet megvásárolni a Hyundai ix20-as kis buszlimuzint, amely annyiban tud majd többet a Kia testvérénél, hogy nála alapfelszerelésként adják a motorleállító rendszert. A névben szereplő x betűre az a hivatalos magyarázat, hogy az a résmodelleket, nem pedig az összkerékhajtást jelöli, ezért lehet a csak elsőkerékhajtású buszlimuzin neve ix20.
Az oldalnézet árulkodik arról, hogy az ix20 lényegében egy Kia Venga
Sokkal fiatalosabb az új orral az i10




